Búcsúzik a szerkesztő

 Régi igazság, amit banalitása ellenére Petőfi Sándor versbe szedett, hogy a tervek csak egy valamire jók, arra, hogy füstbe menjenek. Körülbelül esztendeje, hogy az egyesület felemás közgyűlése után megválasztott vezetőség felkérésére Kovács Dénes szerkesztőtársammal kézbe vettük a Szombatot. Az volt az elképzelésünk, hogy fórummá tesszük, ahol az egyesület felvirágoztatásának tartalmi és szervezeti kérdései éppúgy széles körű vita tárgyává tehetők, akárcsak mindama témák, amelyek a magyarországi zsidósággal kapcsolatosak. Az ország és a társadalom életében sorsdöntő változások mennek végbe, s mi úgy gondoltuk, hogy a megújulást ígérő időkben a zsidó életstratégiát kell felelősen kimunkálni. Ebben szántunk szerepet a lapnak.

Sajnos, az első lépésektől kezdve súlyos árnyék vetült erőfeszítéseinkre. A közgyűlés alapkérdések egész sorát egyértelműen tisztázta, de a vezetésben megmaradtak a kettősségek, hogy ne mondjuk, a kétértelműségek, amelyek tartalmat, formát, stílust egyaránt érintettek. A vélemények látensen megoszlottak. Kétféle álláspont volt abban a kérdésben, hogy a zsidó etnikai önmeghatározás mekkora helyet kapjon, és milyen súllyal szerepeljen a lapban. Nem alakult ki egyetértés, hogy szabad-e teret engedni türelmetlen, elfogult és egyoldalú írásoknak. Burkoltan ugyan, de megkérdőjeleződött a dialógus haszna és célszerűsége, s olyan irányban próbálták tolni a lapot, hogy folytassunk állandó jelleggel sérelmi politikát.

Nem tudtunk közös nevezőre jutni a tekintetben, hogy milyen legyen a lap jellege. Csináljunk-e továbbra is folyóiratot, ami a logikus egy évente tízszer megjelenő kiadvány esetében, avagy tétessék a Szombat egyfajta aktuálpolitikai magazinná. Ezek a belső viták a tavaszon annyira kiéleződtek, hogy már nem maradhattak a felszín alatt. Az egyesületi vezetőségben váratlanul azok váltak hangadókká, akik nem értettek egyet az eddigi szerkesztés vonalával. Olyan szerkesztéspolitikai követelmény támasztódott a lappal szemben, amelyet sem a főszerkesztő, sem a felelős szerkesztő nem tudott elfogadni.

Az általunk készített csaknem teljes évfolyam példányai magukért beszélnek, jelzik, hogy milyen irányban kívántunk haladni. Terveinket csupán körvonalaztuk, a megvalósításukhoz nélkülözhetetlen idő, pénz és bizalom nem adatott meg. Ezért ezzel a számmal a lantot letesszük. Őszintén kívánjuk az utánunk jövő lantpengetőknek, hogy járjanak nagyobb szerencsével, mint mi.