A testvér miért nem?

Csodálattal tölt el az az erőfeszítés, amit a kormányzat(ok) tesznek, hogy az elorozott zsidó vagyon visszakerül­jön Szovjetunióból, Svájcból. Lassan kiderül, hogy a meggyilkolt zsidók va­gyonából profitált egész Európa, az arany eljutott Portugáliától Svédorszá­gig. Megnyugtató, hogy biztosítják a jo­gos tulajdonosokat, örökösöket, hogy az ötvenéves száműzetésből több esé­lyük van (lesz?) visszakapni vagyonu­kat, mintha azokat – szabályos nyugta ellenében – jogszabályok alapján hazai bank vette örökös kényszerletétbe. Azokért kárpótlás gyanánt minimális értékben kárpótlási jegy dukált. Ez is csak akkor, ha az örökös „köteles­részre jogosult” kategóriába tartozott.

A párizsi békeszerződés és a – törvényerőre emelt – 600/1945 mi­niszterelnöki rendelet alapján az örökös nélkül maradt vagyonok – töredék részben – a zsidó szerveze­tekhez kerülnek, melyről jelenleg tárgyalások folynak, fia a megáll­apodásból törvény lesz, hiába je­lentkezik a jogi nyelven „nem köte­lesrészre jogosult örökös”, pl. test­vér a vagyontárgyért, mert azt örökös nélküli tulajdonként – átalány­ban – átadták a zsidó közösségnek. Vajon ki jogosította fel a magyar törvényalkotást, hogy a hatályos törvényeket – beleértve a békeszerződést is – úgy értelmezze, hogy a testvér nem örökös, ugyan­akkor a zsidó közösségek olyan örökös nélkül maradt vagyonok alapján – ha töredékrészben is – kapjanak bármit is, ahol a polgári törvénykönyv alapján van jogosult?