Krzysztof M. Kazmierczak újságíró leplezte le Jacek Niszczotát, alias Jacob Ben Nistell poznani rabbit, akiről kiderült, hogy nem is rabbi, sohasem élt Izraelben, a zsidó hagyományokkal sem volt egészen tisztában és a héber nyelvet sem érti. Az álrabbi szélhámos továbbá valójában katolikus, eredeti szakmája szerint szakács és az észak-közép lengyelországi Ciechanowiból származik s nem Haifából, mint azt állította.
Jacek Niszczota, alias Yaakav rabbi
A poznani hitközség, – ahol a férfi már évek óta szolgált- minden további nélkül elhitte a „messzi Haifából jött ember” meséjét Izraelben élő édesanyjáról és az izraeli hadseregben szolgáló fiáról, s papírjainak ellenőrzése nélkül nevezték ki rabbinak. Sőt, egészen a két héttel ezelőtti TV interjúig senkinek sem tűnt fel a csalás, amikor is szülővárosából valaki felismerte a férfit és később a leleplező sztorit megírta a Glos Wielkopolski újságírója.
Még csak nem is gyanakodtak az imposztorra annak tipikus pajeszos, széles karimájú kalapos ortodox zsidó külseje miatt, s mivel tudott héberül imádkozni. Mint később kiderült kétségbe vonható, hogy a férfi valaha is járt Izraelben, s valójában szőke, így feltételezhető, hogy a haját is festette.
Rabbi Jacob Ben Nistell Haifából, aki valójában Jacek Niszczota Ciechanowiból
Mindennek ellenére a poznani zsidó közösség nem haragszik az álrabbira, munkáját kifejezetten megköszönték. Alicja Kobus, a hitközség elnökét a hír ugyan meglepte, mégis elismerően nyilatkozott Jacobról: „Csodálom az elszántságát. Megtanulta héberül a zsidó imák szövegét és elsajátította a hagyományokat, mindezt úgy, hogy egész nap az izraeli rádiót hallgatta.” Az elnöknő nem feltételez rosszindulatot Jacob ‘rabbi’ részéről, mivel az a közösségben végzett munkájáért sohasem fogadott el egy złotyit sem.
Az álrabbi gyerekeknek és fiataloknak tartott oktatást a judaizmusról, a lengyel püspökkel közösen részt vett ökumenikus istentiszteleten és a ponzani zsidó közösség nevében vallások közötti találkozókat szervezett papokkal és imámokkal.
Yaakavnak még Facebook oldala is volt, ami a botrány kirobbanása óta nem elérhető. Csakúgy, mint Yaakav maga, aki időközben kereket oldott.
Mit csinálnak ezek itt? Izraelben 270 000 olyan új ólé él, akik a volt Szovjetunióból érkeztek és halachikus értelemben nem zsidók. Az idén bevándoroltak 75%-a ebbe a kategóriába tartozik. Bátorítsa-e Izrael az ilyen típusú aliját? És ösztönözze-e a betérést azoknál, akik már Izraelben vannak? Cionizmus - elvek és valóság A…
A vészkorszak Isten büntetése volt, amiért a zsidók eltávolodtak a vallástól és parancsolataitól: és mivelhogy ma sem közelednek a hithez, a vészkorszak megismétlődhet - ezt mondta az izraeli Bnej Brak város ponivezsi jesiva rabbija, Eliezer Sach, akinek minden szavát tanítványainak tízezrei szinte isteni megnyilatkozásnak tartanak. Amikor a Brooklynban élő rabbi,…
Forrás: Metazin 20008. április 1. Egy izraelinek nem is olyan könnyű bizonyítania, hogy zsidó. Pedig a bevándorláshoz, sőt a házasságkötéshez is meg kell győznie származásáról a hatóságokat. „Izrael nem térhet ki a kérdés elől, hogy ki a zsidó. De ha a vallást leválasztaná az államról, kevésbé volna fájdalmas ez a…
„Ismerjék el a reform-betéréseket!” Michael Melchior diaszpóraügyi miniszter Michael Melchior rabbi, az izraeli kormánykoalícióban részt vevő vallásos, baloldali Meimad párt vezetője, diaszpóraügyekért felelős miniszter beszél a betérés, a házasodás és a nem ortodox zsidóság elismerésének kérdéseiről, amelyek rendszeresen vihart kavarnak az izraeli belpolitikai életben. Véleménye szerint világosan külön kell választani…
Amikor a rendkívül magas, és feltűnő szépségű Yitysi Aynaw elnyerte az Miss Izrael címet, senki sem sejtette, hogy világsztár lesz belőle. Aynaw szépségkirálynővé koronázása világszerte polémiát indított el – no nem a szépségkirálynő-választásról, vagy a divatiparról, hanem a bőrszínről és a zsidóságról. Az izraeli szépség ugyanis fekete bőrű. Afrikában, pontosabban…
... de nem is engedi meg, hogy egy nő rabbi legyen. A kérdés évezredeken át fel sem vetődött., mert pontosak a rendelkezések: „tíz férfi kell a közös imádkozáshoz, vallási bíróság előtt a nő nem lehet tanú, bizonyos körülmények között a férfi nem hallhat női hangot”, s a válóperben a férfi…
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.