Balatonfüred zsidótlanítása – 1944

Hóman, Jávor és Széchenyi egy perben.

1944-ben a 20. század hatodik legmelegebb nyara volt. Ám nem csak emiatt forrósodott föl a levegő ekkor az országban. A háborús front közeledése mellett a zsidók jog- és vagyonfosztása, gettósítása és deportálása volt a legfőbb közéleti téma akkoriban. Kevéssé ismert tény, hogy kiemelt fontosságú volt a zsidók minél előbbi eltávolítása az üdülőhelyekről és a strandokról. A balatonmenti településeken ugyan nem élt nagyszámú zsidóság, mégis a figyelem középpontjába került az eltávolításuk. Közülük érdemes megismerni a Balaton északi fővárosának holokausztját. Írásunkban dr. gróf felső-sárvárvidéki Széchenyi György (1910-1984) főszolgabíró és főispán népbírósági perén keresztül mutatjuk be, hogy a vészkorszak magyarországi stációjának utolsó szakasza miként zajlott le Balatonfüreden, a hazai elit akkor is igen közkedvelt strandközpontjában.

A népbírósági anyagból az derül ki, hogy Széchenyi György főszolgabíróként ellenséges volt a zsidókkal. Lesújtott azokra is, akiket meggyanúsítottak angol-barátsággal, megvádoltak élelmiszerrel visszaéléssel vagy az akkori törvények szerint jogtalan előnyök -például árja papírok – megszerzésével. Saját rokonságában is volt zsidó, de egyes állítások szerint azért nem intézkedett dr. Pető Ernő főorvossal szemben, mert az a szőlőjét ráíratta. A zsidók tűzifa- és húsvásárlását akadályozta. A Jacht Klubból kitiltotta ifj. Lóczi Lajosné, a híres geológus professzor nejét, aki Kállay Miklós volt miniszterelnök baráti köréhez tartozott. „Menjen Palesztinába!” felkiáltással dobta ki Rabl Sándort, aki panaszkodni merészelt ügye helytelen elintézése okán. Kosztolányi Gusztávnak és nejének nem engedélyezte, hogy 1944 augusztusában szüreteljenek, és a zsidó származású feleséget kitiltotta Füredről.

 

A Jávor eset

A volt főispán elleni feljelentését 1945-ben Kosztolányi Gusztávné és Jávor Pálné tette meg, ez indította el a népbírósági eljárást. Széchenyi, mint később töredelmesen bevallotta, nem kívánta elveszíteni állását, így „szívesen” kiszolgálta az egyre szélsőségesebb tisztségviselőket. A szélsőjobb kedvenc találkozóhelye lett a balaton-parti település. Állítása szerint a sokszor ott tartózkodó Sztójay Döme miniszterelnök, a térség országgyűlési képviselője, Hóman Bálint volt kultuszminiszter, Kultsár István miniszteri tanácsos, a Balatoni Intéző Bizottság elnöke, Baky László belügyi államtitkár és Remény Schneller Lajos pénzügyminiszter, valamint az ottani csendőrüdülő vendégei is kifogásolták, hogy nem elég erélyes a zsidótörvények és rendeletek végrehajtásában, és „túl sok a zsidó Füreden”. 1944 áprilisában belügyi nyomozók felszólították, hogy minden zsidót el kell távolítani a helyi szanatóriumból. Széchenyi a bencés rend vezetőjének kiadta az utasítást és mintegy 30-40 zsidót küldtek el a gyógyüdülőhelyről. Kultsár külön felszólította, hogy a Jávor házaspárral szemben is intézkedjen.

Jávor Pálné így emlékezett vissza az ominózus ügyre: „1944 májusában egy pénteki napon érkeztem meg férjemmel együtt a füredi Erzsébet szanatóriumba. Már másnap figyelmeztettek, hogy ne menjünk le az étterembe, mert ha gróf Széchenyi György ottani főszolgabíró meglát bennünket, ebből kellemetlenségünk származhat. A szombati és vasárnapi napon többször hivatkoztak Széchenyire, hogy óvakodjunk tőle. Hétfő este a szanatóriumban a portánál egy cédula várt bennünket, amelynek értelmében a csendőrőrsre hívták férjemet. Férjem egy ottani orvossal az. esti órákban visszatért és akkor közölte velem, hogy még hajnalban el kell hagynunk Füredet, mert megnézték iratainkat és annak dacára, hogy én, mint a párja’ sárga csillag viselésére nem voltam kötelezve, a főszolgabíró utasítására el kell hagynunk Füredet,  mert ellenkező esetben engem a tapolcai gettóba fognak vinni. Férjemet, pedig, mint németellenes ‘személyt internálják.”

Jávor Pál színművész a következőket adta elő vallomásában: „1944 májusában feleségemmel együtt Balatonfüreden a szanatóriumban tartózkodtam, ahol értesültem arról, hogy gróf Széchényi György ottani főszolgabíró a zsidókat, sőt árja párjukat sem tűri meg a községben. Pár napi ott tartózkodás után egy este a csendőrőrsre hívtak, ahol közölték velem, hogy másnap reggel feltétlenül el kell hagynia a feleségemnek Balatonfüredet, mert különben a tapolcai gettóba internálják. (…) Ennek az intézkedésnek a következményeként több szélsőjobboldali újságban közlemények jelentek meg arról, hogy engem feleségemmel együtt kiutasítottak Balatonfüredről, és emiatt nem fogadtak be másutt, úgyhogy végül is Dékány András barátomnál Agárdon húzódtunk meg.”

 

Zsidóellenes rendeletek özöne Füreden

Az ország más településeihez hasonlóan 1944 tavaszán itt is megkezdődött a zsidónak nyilvánított személyek jog és vagyonfosztása. Sárga csillag viselése, valamint kerékpárok, autók, rádiók beszolgáltatása, üzletek, ipartelepek bezárása kezdődött meg. A zsidó vagyon összeírását a helyi lap, a Balatonfüred is nagy izgalommal várta, mint cikkükben jelezték vármegyei szinten milliárdokról lehet szó. Másfelől a lap szerzői nagyon szerették volna már a zsidók eltávolítását, mert így, mint kifejtették: megszűnhet a zsidó erkölcstelenség, és a női (strand)divatra gyakorolt befolyásuk.

Mindeközben Széchenyi főszolgabíró többeknek engedélyezte, hogy Budapestre menjenek, míg néhány személy egyértelműen vallotta, hogy nem adott nekik erre vonatkozó jogosítványokat. Ilyenek voltak dr. Asztalos Lajosék, vegyes házasok, akik a feleség árja papírjainak köszönhetően megmenekülhettek volna gettósítástól. Végül legalább annyian álltak Széchenyi mellé, mint amennyien vádolták. Egyes zsidókat és baloldaliakat bújtatott, segített az emberüldözés idején. Viszont internáltatta Vezér Lajos hitközségi elnököt, baloldali magatartása miatt. 1944 áprilisában dr. Martos István füredi szanatóriumi főorvos és felesége valamint anyósa öngyilkosságot követett el. Emiatt is a főszolgabírót okolták, de Martosék egy rokona, aki olvasta búcsúlevelüket megvédte Széchenyit, szerinte családtagjai a zsidótörvények óta fontolgatták tettüket.

A főszolgabíró az önéletrajzi írásában kínosan elkerülte ezeknek az éveknek, hónapoknak az értékelését. Mintha semmi nem történt volna ebben az időben a járás területén. Érdekessége a füredi ügynek, hogy szinte mindenki úgy vallott, hogy Széchenyit nem érdekelte a gettósítás. Az egészet a helyi Zsidó Tanácsra hagyta.

A testület írta össze a zsidókat. 1944. május 16-án, kedden délután 5 órakor megkezdődött a zsidók tapolcai gettóba költöztetése. Az izraelita hitközség öt elöljárójának kellett felügyelnie és átadnia őket a kísérő csendőröknek. Balatonfüredről és a hozzá tartozó hitközségi területről összesen 153 személyt hurcoltak el. A kikeresztelkedett zsidók némelyikét keresztény hittársaik elkísérték a vasútállomásra. Stubna Józsefnét és lányát, Évát a teljes füredi adventista gyülekezet búcsúztatta. Mindketten elpusztultak a holokausztban. Három konvertita nőt az utolsó pillanatban „elengedtek”, így a helyi lap céltáblái lehettek a későbbiekben. A vicc rovatban ugyanis, mint írták két férfi beszélget pünkösdvasárnapján: az egyik szerint szólni kellene a csendőröknek, mert három zsidó nő sétál a füredi utcán, a másik megkérdezi: „Honnan ismered őket vagy honnan sejted azt, hogy ezek zsidók?” Mire a válasz: „Még ezt kérdezed? Nem látod, hogy nadrágban vannak?”

Ezalatt a gettóba hurcoltak, Tapolcán, a Csányi László és Iskola utcákban, az izraelita elemi iskola és zsinagóga környékén voltak elszállásolva. A Balatonfüred – néhol finoman, máskor durván csipkelődve – így tudósított a gettóbéli életről: „A ghetto hivatalos felülvizsgálata május 19-én volt. Egy bizottság járta végig a ghetto lakásait dr. Fehér János járási főszolgabíró vezetésével. Mivel nem mindenki kerülhet abba a helyzetbe, hogy nyüzsgő ghettot belülről megszemlélhet, néhány képben beszámolunk, hogyan is élnek odabent. Az első számú ghetto kapujában már várta a Zsidó Tanács a bizottságot. A jelentésből megtudjuk, hogy az első számú ghettoban 205, a második számúban pedig 539 zsidó van elhelyezve, összesen 734. Ez 326 család. Végigjárta a bizottság az összes lakást. Mindenütt rend és tisztaság. Szép munkát végeztek a zsidók erre az ünnepi alkalomra. Reméljük, hogy mindig ilyen rend és tisztaság lesz keresztény alkalmazottak munkája nélkül is a ghettoban.  (…) Sok mindenre kell gondolni a ghetto megszervezésekor. Van 20 ágyas kórháza, külön fertőző kórháza. Két orvos látja el az egészségügyi szolgálatot. Szervezés alatt van a légoltalmi szolgálat. (…) Külön vannak elhelyezve az ortodox, neológ és a nem vallásos zsidók. Külön nyertek elhelyezést a kikeresztelkedettek is.  (…) Mint hírlik, kedves családi jelenet is játszódott le már a ghettoban. Az egyik nap fiatalabb zsidók egymásnak ugrottak s egymást okolták, hogy ide kerültek. „Ti vagytok a hibásak –mondották a becsületesebbek – mert csaltatok, loptatok, feketéztetek. Nem hagytatok békét a keresztény nőknek. Pfuj, piszkos, becstelen zsidók.””

Az országosan mindenhol elvégzett eljárás, a testüregi motozás után – amit 20 szülésznő és bába végzett – 1944. június 19-én, hétfőn a tapolcai gettó lakosait Zalaegerszegre, a téglagyárba vitték. A Balatonfüred  ezt írta a – valószínűleg hirtelenjében elhagyott – gettóról: „Elvitték internáló táborba a zsidókat. (…) Mindenütt a legnagyobb rendetlenség, összevisszaság. Szanaszéjjel hever az elhagyott lakásokban a nagy mennyiségű tojás, sok helyen kiöntve a liszt, a befőttek sokasága mindenfelé. Az ágyak rendetlenek, a szekrényekből sok ruha kiszórva a földre.” A zalai megyeszékhelyről 1944.  Auschwitz-Birkenau táboraiba deportálták a balatonfüredi zsidókat is.

 

Füred zsidók nélkül 

A Balatonfüred a zsidók nélküli településről nem tudott teljesen jó szívvel tudósítani. 1944. júniusi számaiban azon kesereg, hogy „keresztény” „mohóság” lett úrrá a füredieken, akik a zsidó vagyont sokszoros túljelentkezés és elégedetlenség mellett akarták birtokba venni. A helyi pletykarovat szerint az egyik napszámos még a strandoló Sztójay miniszterelnököt is megkereste, hogy ő „erkélyes házat” szeretne magának, és ebben segítse őt a kormányfő. Másfelől örömmel töltötte el az újságot, hogy a társadalom, a gazdaság és a kereskedelem megszabadult a zsidóktól és kiszolgálóiktól, az Aladároktól. A helyi újság híre alapján 1944. júniusban Széchenyi főszolgabíró a járás területén elrendelte az elhagyott zsinagógák elbontását. 1944. október második felében a nyilasok a füredi szanatórium első főorvosának, dr. Oesterreicher Manes József (1756-1832) emléktábláját összetörték. Dr. Mangold Henrik (1828-1912) főorvos mellszobrát eltávolították. A front átvonulásával a zárolt, és még ki nem utalt zsidó házakat, ingóságokat először a szovjet katonaság, majd a helybeli lakosság zabrálta.

 

---

Széchenyi: a bősz antiszemita, antifasiszta és antikommunista

Sárvár-felsővidéki, gr. dr. Széchenyi György (Acsád, 1910. július 14. – Bonn, 1984. november 22.) főispán, újságíró apja gr. Széchenyi Pál (1880-1918) cs. és kir. kamarás, lovaskapitány, édesanyja mezőszegedi Szegedy Erzsébet (1881-1958) csillag-keresztes hölgy, felesége, Wanke Klára (1908-1982) volt.

A Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi- és államtudományi doktorrá avatták, de Gazdasági Akadémiát is végzett. 1940. május 9-től Zala vármegye aljegyzője lett. 1943. április 17 és 1944. szeptember. 13 között a balatonfüredi járás főszolgabírója volt. 1944. szeptember 18 és október 16 között Fejér vármegye és Székesfehérvár thj. város főispánjaként tevékenykedett. 1944. október 20-án a Gestapo 14 székesfehérvári személlyel együtt letartóztatta, de megszökött onnan. 1944 telétől, Budapesten a magyar ellenállási mozgalom egyik katonai alakulatánál harcolt. 1945-től eljárás alá vonták. Az Andrássy út 60. alatt többször megkínozták. Fogsága idején Péter Gábor is kihallgatta. Önéletrajzában azt írta, hogy perének tárgyalása idején számára ismeretlen tanúk vallottak ellene. 1948-ban népellenes vádakkal 3 év börtönre ítélték, majd internálták. Szabadulása után segédmunkásként dolgozott. Részt vett az 1956-os szabadságharc fegyveres harcaiban, Óbudán. Ezt követően 1956 novemberében, Belgiumban, majd az NSZK-ban telepedett le. 1960-ban a Bonn-Bad Godesberg-i Nemzetközi „La Redoute Club” elnöke és alapítója, rövid ideig a Politikai Foglyok Szövetségének elnöke volt. Az emigrációban számos cikke jelent meg. Ezeket általában Füredy Bálint álnéven írta, többek között a Magyarok, a Kanadai Magyar Újság, a Délamerikai Magyar Hírlap, a Harmadik Út című lapokban. Több könyvet is írt: Doce annos entre cadenas 1944-1956. Oviedo, 1957., Graf Stefan Széchenyi. Ein persönliches Bekentniss. Köln-Detroit-Wien, 1961.; Ítélet földje. Elbeszélések Töttösy Ernővel. München, 1962.; Ungarn zwischen Rot und Rot. Ein Bericht aus den Jahren 1944-1956. München, 1963.; Gr. Széchenyi István, a magyar államférfi és európai gondolkodó. Köln, 1963.; Üldözöttek – Tanulmányok. 1965.; Halálgyárosok. Egy szomorú korszak jellemzése – Elbeszélések.

1966. Bonnban hunyt el, de sírja Burgenlandban, Vasvörösváron (Rothenthurm) található.

 

Széchenyi a néphatalom előtt 

Széchenyi György Fejér vármegyei és Székesfehérvár thj. városi főispánt a Budapesti Népügyészség 9994/1945-1. számú vádirata alapján, a Budapesti Népbíróság 1948. november 5-én népellenes bűntett (Nbr. 15. § 2. pontja) miatt 3 év börtönbüntetésre, 5 év politikai jogainak felfüggesztésére és nyugdíjigényének elvesztésére ítélte.

Az indoklás  szerint (a) 1944-ben többek ellen vizsgálatot indított a hatósága alá tartozó területen, hogy a zsidótörvények és rendeletek alá esnek-e vagy sem; (b) ezt nem csak a helyben lakókkal, hanem igazoltatás céljából a térségbe érkező üdülőkkel szemben is foganatosította és különösen figyelt a vegyes házasok érkezésére, így még többek között Jávor Pál színész felesége ellen is eljárást indított; (c) 1942-ben Vezér Lajos balatonfüredi hitközségi elnököt internáltatta; (d) kommunista ellenes kijelentéseket tett (e) rendeletet adott ki, hogy zsidónak tüzelőanyagot nem lehet eladni; (f) akadályozta liszt- és a több szobás lakások kiadását zsidók számára; (g) baloldali hivatalnokokat helyeztetett el munkahelyükről. Vallomásában Vörös János altábornagy is védte Széchenyit. Egyébként a sikertelen kiugrási kísérlet után a vezérkari főnök a nyilasok engedélyével 1944 októberében éppen Balatonfüredre vonulhatott vissza, ahonnan végül átszökött a szovjetekhez. A Népbíróságok Országos Tanácsa 1950. február 9-én a mellékbüntetést megsemmisítette és teljes vagyonelkobzásra, 5 év politikai jogainak felfüggesztésére, állásvesztésre és nyugdíjigényének elvetésére ítélte (II. Nbr. nov. 20. § 2. alapján).

 

Zsidók Balatonfüreden

 1746-ban már egy hattagú zsidó család élt itt. 1784-ben jött létre az itteni zsidó hitközség. Számuk soha nem volt jelentős, de mégis meghatározó volt a jelenlétük. Volt temetőjük és 1855-ben zsinagógát építettek. Nagy hatást gyakoroltak a fürdőélet kialakulására. A helyi  kereskedelmi életben és az értelmiségi területen is meghatározó volt a szerepük. Az 1941-es népszámlálás adatai szerint a 3826 fős településen 137 izraelita vallású (3,6%) és 9 zsidónak született keresztény hitű személy (0,2%) lakott. A balatonfüredi járásban 1941-ben 181 zsidót tartottak nyilván: Akali (3; 376), Alsóörs (6; 802), Aszófő (3; 367), Balatonarács (1; 962), Balatoncsicsó (2; 450), Balatonfüred (137; 3826), Balatonudvari (5; 290), Felsődörgicse (2; 221), Felsőörs (4; 920), Nemespécsely (1; 788), Örvényes (1; 211), Szentantalfa (4; 535), Tihany (3; 1027) és Zánka (9, 587).

A zsidó túlélők száma nem érte el az 50 főt. A balatonfüredi hitközséget Oblatt Sándor hitközségi elnök vezetésével 15 fő élesztette újjá. 1946-ban, a közösség pusztulását követően a zsinagógát eladták a hajógyárnak.