Ennyi zsidó él Magyarországon. A körülbelül 10. 000. 000-ból (tízmillióból) körülbelül 100. 000 (százezer). Ettől az 1 %-tól rettegne 99 %? Ki ez a százezer, zseniálisnak kikiáltott ördögfattya, aki romlásba bír dönteni egy ezeréves országot? Mert akkor ezt a kisebbséget magasabbrendű lényeknek kellene tartaniuk. Ki állítja a zsidókról ezt a szamárságot? Pedig a zsidózó tüntetők tudtukon és akaratukon kívül mindezzel a zsidóságot magasztalják, emelik maguk fölé.

A zsinagóga környéke is érdekes helye Sanghajnak. Az utca egyik oldalán a kerületi kórház és a börtön hatalmas épülettömbje, a mellette lévő sikátorban még a hagyományos, régi egyemeletes házak. Ahol az emberek leginkább az utcán élnek. Rákot pucolnak vacsorához, dominóznak vagy éppen a gyereket teszik tisztába. A következő párhuzamos útnál pedig a kikötő új épületei készülnek végeláthatatlan sorban – ez lesz itt a világ legnagyobb hajókikötője. 

“De ha tényleg őszintén beszélünk, először azt hangsúlyozom, hogy a magyar társadalom különösen intoleráns, mélységesen előítéletes és kirekesztő, nagyon nem szereti a kisebbségeket – ez nem is kérdés. De ott kezdődik a valóban mély diskurzus, amikor azt vetjük fel, hogy mennyiben tekintik magukat valóban áldozatnak és mennyire hajlandók megpróbálni kitörni ebből. Nagyon gyakran valóban azt látom, hogy kényelmes dolog áldozatnak lenni, és mást hibáztatni, mert akkor felmentem magam a cselekvés alól. “

Az Új Élet 2008. január 15-i számában jelent meg név nélkül, így a szerkesztőség álláspontját tükrözve, a Schweitzer József főrabbi Darvas István rabbihoz intézett levelét keretező szösszenet „Az ebédlemondók üzenete az őket bírálóknak” címmel. Schweitzer főrabbi a túlélők tapasztalatát erkölcsi érvként használva, és a kollektív döntés bölcsességére hivatkozva utasítja el fiatal kollégája különvéleményét az államfői ebéd lemondásával kapcsolatban.

„Meggyőződésem, hogy minden ember individuumként idegen, és minthogy mindenki idegen, éppen ezért a másik ember idegenségét, különbözőségét sem kérdőjelezhetjük meg. Ez ilyen egyszerű. Mi magunk is idegenek vagyunk. Még önmagunk előtt is, sokszor… S miközben az emberekben van valamiféle kétségbeesett vágy, hogy tartozzanak valahova, aközben úgy látom, sokakban mégiscsak ott van az örök kívülállás vágya is.”
 
 

Az alábbiakban a zsidó felekezetek valamint a zsidó szervezetek számára az elmúlt néhány év adóbevallásaiban felajánlott egy százalékokról olvashatók összesített statisztikák. A felekezeti támogatást bemutató statisztikák megerősítik azt a – más felmérésekből is ismert – tényt, hogy a zsidóság túlnyomó része a magasan képzett, magasabb társadalmi státuszú, s így magasabb jövedelmű rétegekből kerül ki.

Mindössze egy nap telt el, a Merlinben talán még ott áll egy-két kósza díszlet, pár otthagyott példány a kezelt jegyekből, az első nemzetközi zsidó színháztalálkozó kóbor szelleméről nem is beszélve, amikor Borgula Andrással leültünk beszélgetni a Gólem Színház Holló utcai művésztanyáján az épphogy csak elmúlt rendezvényről.
           

Több mint fél év szervezőmunkája után láthatta a közönség a Gólem nemzetközi színházi fesztivált, amelyen csupa vállaltan zsidó társulat vett részt. Remélhetőleg hagyományteremtő célzattal. Pontosan ezért érte a lelkes várakozással teli nézőseregletet övön aluli ütésként a Merlinben első napon fellépő Bukaresti Zsidó Színház produkciója, akik Sólem Alechem: Menachem Mendel, az üzletember című darabját vitték színpadra.
 
 

Hillary Clinton nyerte a New Hamphsire-i előválasztást a Demokrata Párt berkeiben, s ez az amerikai zsidók többségének kedve szerint való: köreikben az egykori first lady, jelenleg New York állam szenátora a legnépszerűbb elnökjelölt. Egy nemrég közzétett felmérés szerint Hillary Clintont támogatja 53 százalékuk, utána 41 százalékkal a republikánus Rudy Giuliani következik, s messze leszakadva harmadik a demokrata John Edwards.

A szellem fejlődésében, az én-tudat kialakulása felé a szeretet az egyetlen járható út. Baruch Kahana, izraeli klinikai pszichológus, megállapította, hogy a haszidizmus szellemi irányzata ugyanazt a viszonyt éli meg minden zsidóval szemben, mint egy szerető édesanya a gyermekével kapcsolatban. Ez lehetővé teszi, hogy aki áldásában részesül, értékes embernek minősüljön, olyannak, aki megérdemli a boldogságot. Ezzel együtt, a haszidizmus, s mindaz, ami utána következett, csak abejárandó út feléig jutott el. 
 

„Még túl fiatalok voltunk ahhoz, hogy bármibe döntően beleszólhattunk volna, de amint a rendszerváltás bekövetkezett, rögtön túl öregek lettünk: átugrott bennünket az idő. 1989-ben a húszévesek kerültek a “piacra” én pedig akkor már harminchárom voltam. Kis túlzással egy reggel arra ébredtem, hogy – ígéretes fiatalból – vén trottyá váltam: közte semmi. Az említett „lábvíz”, a langyos semmi fullasztó volt ugyan, ma azonban, visszatekintve, sokak szemében aranykornak tetszik.”

Közel négy évszázadot túlélt, igen jelentős zsidó műemlék került elő egy nagykovácsi építkezés alkalmával. Mi lehet ebben botrányos? Hogy mindez három évvel ezelőtt történt, azóta néma csend övezte a leletet. Kőművesek bukkantak rá, építkezés közben.

Két kérdést intézett szerkesztőségünk az Árpád-sávos zászlóról a politikai paletta jobboldalán elhelyezkedő, vezető értelmiségiekhez.
 

Halottnak hitt apa két év után visszatér a háborúból, de közben megvakul, közben nagylánya prosti lesz, közben öccse lenyúlja az asszonyt, közben kisebbik lánya is elidegenedik tőle, közben meg még Dino kutyát is felzabálja a család. C’est la guerre! Az izraeli Nemzeti Színház vendégjátéka. Az izraeli Nemzeti Színház, a Habima, két estén vendégszerepelt a budapesti Katona József Színházban.

Kezdjük azzal: jóval többről van szó, mint amit írásom címe üzen, ti. hogy Izraelről, illetve a Közel-Keletről mi jelenik meg a baloldali, bal-liberális sajtóban, akár Magyarországon, akár Európában. A szavaknak következményeik vannak: ami a sajtóban napvilágot lát, az sokszor parlamenti pártok és parlamenten kívüli, úgynevezett civil mozgalmak politikájaként jelenik meg.

Isaac Bashevis Singer és Arthur Koestler. Két totálisan eltérő személyiség, életút, írói világ. Egy jógi és egy komisszár. Ha még idejében el nem menekülnek a kontinensről, valószínűleg csak egy helyen találkozhattak volna: valamelyik haláltáborban. Eltekintve attól, hogy zsidók voltak, nehéz lenne bármilyen megfontolás alapján egy mondatban említeni őket. Az apropót az adta, hogy egyszerre jelent meg róluk egy-egy monográfia, és ezek párhuzamos olvasása árnyalhatja előbbi ítéletünket.

Kedves Barátaim! Van egy közös álmunk. Van egy álmunk, hogyha eljön az idő, akkor belenézhessünk gyermekeink és unokáink szemébe. És ha megkérdeznek bennünket, hogy: Mondd apa, mondd anya, mondjátok, megtettetek-e mindent akkor, amikor meg kellett tenni, akkor ne kelljen habozni és azt mondhassuk nekik: Igen, megtettük. Megtettük. Volt bátorságunk szembemenni a gonosszal. Volt bátorságunk rátalálni a jóra.

A francia zsidók képviselői – ünnepi hangulatukat nem leplezve – az elsők közt üdvözölték a választásokon győztes Nicolas Sarkozyt, akit Izrael barátjának, az antiszemitizmus elleni küzdelemben pedig szövetségesüknek tekintenek. Bár a zsidók a 42 millió francia szavazó alig egy százalékát teszi ki, a „zsidó szavazat” csöppet sem elhanyagolható.

Iró, fílmforgatókönyv író. Dolgozott a Napi Világgazdaságnál, szerkesztette a Magyar Naplót és a Jak Füzeteket. Szerkesztő-műsorvezető a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőségében, a Litera nevű internetes portál főszerkesztője, forgatókönyvírókat tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.  József Attila, Márai Sándor, a Szépírók Társasága, valamint az 1998-as Filmszemle díjak kitüntettje. Művei: Angyal és bábu (1990), A semmi könyvéből (1992), Eleven hal (1994), A huron tó (1998), Kész regény (2000 Szilasi Lászlóval), Elnézhető látkép (2002), Zsidó vagy? (2004)

Dr. Harmai Gábor, az Érseki Papnevelő Intézet tanára, prefektus levelet írt a szerkesztőségünk által működtetett
www.antiszemitizmus.hu címére, melyben kritikai észrevételeket fogalmazott meg lapunk honlapjával kapcsolatosan. Termékeny eszmecsere alakult ki közöttünk, melynek lényegét az alábbi két cikk tartalmazza