‘Politika’ rovat archívum

Összesen 6,119 találat (5021 - 5040) a(z) Politika rovatban.

Ízek, illatok a Dob utcából

Írta: Haspók - Rovat: Politika

Gyakran keseregtek régebben, akik kósert akartak enni Budapesten, mert kicsi volt a választék, s a minőség is elég ingadozó. A helyzet mára némileg megváltozott, bár vannak még meghódítandó csúcsok. Kósert tartani azonban mindig nehezebb és költségesebb, mint  tréflit enni. Vidéken, ahol legfeljebb egy-egy hitközségi konyha kínált meleg ételt, bizonyára még nehezebb lehetett a helyzet, felvágott talán csak a fővárosból érkezett.

Európa: zsidó-keresztény kultúra – a Mazsihisz vezetői átgondolásra javasolják a készülő Nemzeti Alaptantervet

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Átgondolásra javasolják, hogy az Erkölcstan, etika pontban, ne csak az európai civilizáció és kultúra keresztény gyökereiről essen szó, mivel nyilvánvalóan csakis zsidó-keresztény kultúráról lehet felelősen beszélni, hiszen a zsidó kultúra alapvető hatással volt a keresztény kultúra kialakulására.

Zsidók a Tanácsköztársaságban

Írta: Komoróczy Géza - Rovat: Politika

 

Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon című, két kötetes opus magnuma a zsidók magyarországi történelmének közel ezer évét próbálja áttekinteni. A magyar társadalomban, a polgári nemzetben sok száz éve van félreismerhetetlen zsidó komponens. Ezt a kettősséget írja le a könyv: a zsidók nemzetköziségét és részüket a magyar társadalomban. Részletet közlünk a kötetből.

Martonyi és Semjén is elítéli a Jobbik antiszemita kijelentéseit

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Jobbik féktelen, zsidógyűlölő kijelentéseit nagy terjedelemben idézte hétvégén a londoni Jewish Chronicle és az izraeli Jerusalem Post. A két lap szakértőket is idézett, akik úgy vélték, ezek a gondolatok a kormánypárt egyes köreitől sem állnak távol. Mindez elhatárolódásra késztette a Martonyi János vezette külügyminisztériumot csakúgy, mint a Semjén Zsolt vezette KDNP-t – tudósított az MTI.

Leon Panetta: Tavasszal támadhat Izrael

Írta: MTI - Rovat: Politika

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter úgy véli: egyre valószínűbbé válik annak a lehetősége, hogy Izrael már áprilisban támadást indít Irán ellen, így próbálva megakadályozni Teherán atomfegyverhez jutását – közölte csütörtökön az amerikai média.

Csurka

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

Halottakról nem jót kell írni, hanem az igazat – tartja a
közmondás, már ha pontosan fordítják. A zsidó hagyomány szerint nem ünneplünk
ellenségeink halálakor, mert Isten teremtette lélek pusztult el. Nem ünneplünk
hát, de nem is felejtünk.
 

Kora legjelentősebb El Greco gyűjtője volt

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A neves berlini művészettörténész, Friedländer szerint, „…ha megírják a műgyűjtés történetét, abban Nemes Marcellt mindenképpen megkülönböztetett hely illeti meg”. A XX. század első felének legjelentősebb magyarországi gyűjteményét ő birtokolta. 1908-ban I. Ferenc József királyi tanácsossá nevezte ki, majd 1910-ben nemesi oklevelet adott neki. Nemes Marcell passzióból gyűjtött, kereskedett, de azt is tudta, hogy felelősséggel tartozik a köznek.

Gasztro-őrület

Írta: Szombat - Rovat: Gasztro, Politika

A Szombat folyóirat decemberi számát a kulináriának szenteltük. Sztárszakács-, blogger- és vendéglősinterjúkkal, kóserpiaci körképpel és sok-sok új recepttel. Még mindig lehet újat mondani a barheszről, a maceszgombóc levesről vagy a sóletről, mindezekhez kívánunk jó étvágyat és jó olvasást. Most lapszámunk beharangozó írását olvashatják.

ÉLJ ÉS BOLDOGULJ!

Írta: Gyulai Gábor - Rovat: Politika

Radu Mihaileanu már belopta magát a szívünkben az Életvonattal, amelyben
a zsidó közösség álszerelvénnyel, álnácikkal és áldeportálással
próbálja átvészelni a Holokausztot. Az Élj és boldogulj visszafogottabb,
csendesebb, kevés szatírával operáló történet arról, hogy néha milyen
egyszerű az ember identitását elvenni és milyen nehéz is visszaszerezni
azt.

Erkölcsi érzékemmel ellentétes konklúzió

Írta: Szalai Miklós - Rovat: Politika

…Szememben alapvetően hibás Tábor Béla megközelítése, aki valamiféle „szellemi esszenciának” tekinti a zsidóságot, s a zsidóság (benne a magyar zsidóság) problémái megoldásaként a zsidóság „lényegéhez”, „küldetéséhez” való visszatérést javasolja.Válasz Tábor Béla: A zsidóság két útja című könyvével kapcsolatos körkérdésünkre 

Örökjáradék: újabb Mazsihisz-ajánlat az EMIH-nek

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Az 1.8 milliárdos örökjáradékkal kapcsolatos sakkjátszmában a Mazsihisz újabb lépésre szánta el magát. A korábbinál nagyvonalúbb ajánlatot tett Köves Slomónak, az EMIH vezető rabbijának. Levele tartalmát a Mazsihisz mindjárt nyilvánosságra is hozta honlapján. Eszerint „az első évben 150 millió forintnyi forrást bocsátana az EMIH rendelkezésére, amelyet a későbbiek során évenként emelne”.

„Űrtechnológiát adunk el az Egyesült Államoknak” – Interjú Daniel Hershkowitz izraeli tudományügyi miniszterrel

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Izraeli kutatók még iráni kollégáikkal is képesek együttműködni, ha tudományos kérdésekről van szó. A tudomány nyelve egyetemes, és a leginkább alkalmas az ellentétek áthidalására.
Egyebek közt erről beszélgettünk Daniel Hershkowitz, tudományos ügyekért felelős izraeli miniszterrel, … Tovább »

Valóságszűkület

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A lét és nemlét közti álomban egyensúlyozó zsidóságot annak idején a
szerző azzal a felébresztő kérdéssel törekedett szembesíteni, hogy
akar-e létezni, vagy sem…Talán nem túlzás megállapítani, hogy már maga ez a kérdés is része a
tradíciónak, melyet ilyen élességgel Illés tesz fel elsőként a Karmel
hegyén. Válasz Tábor Béla: A zsidóság két útja című könyvével kapcsolatos körkérdésünkre

[popup][/popup]