‘Politika’ rovat archívum
Összesen 6,119 találat (4941 - 4960) a(z) Politika rovatban.
Zsidó önszerveződés – közös EMIH-Mazsihisz fellépés az antiszemitizmussal szemben
„Nem mondok politikai véleményt” – interjú Szabó Györggyel
„Mint Auschwitzban a rámpán…” – elfogadhatatlan Korózs kijelentése
Amerikai képviselők és Orbán Viktor vitája: Ki a felelős a magyarországi antiszemitizmusért?

Fontos, hogy a magyar miniszterelnök kérésének megfelelően Magyarország segítséget kapjon az Egyesült Államoktól az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Mint ahogy az is fontos lenne, hogy más pontokon Magyarország is arányosan kivegye a részét e küzdelemből. Tudósítás és szerkesztőségünk kommentárja.
Elhunyt Jichak Samir volt izraeli miniszterelnök

Életének 97. évében szombaton elhunyt Jichak Samir volt izraeli miniszterelnök. A politikai élettől 1996-ban visszavonult politikus évek óta Alzheimer-kórban szenvedett. Állami tiszteletadás mellett hétfőn helyezik örök nyugalomra a jeruzsálemi Herzl-hegyen, az Izrael nagyjainak földi maradványait is őrző temetőben.
A megvádolt rabbi
Magyarországi zsidó szervezetek: mellőzzék az antiszemita írókat a Nemzeti alaptantervből!
Kövér László nemkívánatos a jeruzsálemi Wallenberg-megemlékezésen
Kövér László nem ért egyet Elie Wiesellel. Wiesel nem fogadja el Kövér érvelését

„Igazságtalannak és méltánytalannak, ezért elfogadhatatlannak tartom azon szavait, melyek szerint „a magyar hatóságok bátorítják a múltban történt tragikus helyzetek és bűnügyek tisztára mosását”. Az alábbiakban közöljük a Magyar Országgyűlés elnökének válaszát, és tudósítunk a Béke Nobel-díjas író viszontválaszáról.
Braham: Magyarország nem nézett szembe a holokausztban viselt felelősségével

Magyarországnak Németországgal ellentétben sohasem volt bátorsága ahhoz, hogy szembenézzen a holokausztban viselt felelősségével – jelentette ki Randolph L. Braham professzor, a magyar holokauszt ismert kutatója a szerdán Washingtonban az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumában megtartott előadásán.
Köves Slomó: konzultációt kell indítani az antiszemitizmus ellen
„Nem a hazának, maguknak akarnak gyereket”
„Mélységes aggodalommal és felháborodással” – Elie Wiesel levele Kövér Lászlóhoz
Jobbik, antiszemitizmus, gyűlöletbeszéd, Holokauszt-oktatás és a romák gondjai
Ökokasrut és ökokibuc
Horthy-kultusz – miért most?
Előretolt helyőrségek
{loadposition include}
Hogyan lehet beépíteni a magyar középiskolai oktatásba a zsidó kultúra lényegi ismeretét, hogyan lehet az antiszemitizmus ellen oktatási módszerekkel fellépni? Hogyan lehet elérni, hogy a diákoknak legyen némi tételes, előítéletektől mentes ismeretük a zsidókról … Tovább »