“Becsület Napja” rendezvénysorozatot tervez a Jobbik
Az MSZP azt kifogásolja, hogy a Jobbik a Fidesz “alkotmányozó szövetségese”, miközben az európai neonácik által “Becsület Napja”-ként megálmodott rendezvénysorozatot tervez Budapesten.
Összesen 14,922 találat (12521 - 12540) a(z) Hírek – lapszemle rovatban.
Az MSZP azt kifogásolja, hogy a Jobbik a Fidesz “alkotmányozó szövetségese”, miközben az európai neonácik által “Becsület Napja”-ként megálmodott rendezvénysorozatot tervez Budapesten.
A legfeszültebb viszonyok között maradt vezérkari főnök nélkül Izrael.
A miniszterelnök a Jediót Ahronót című izraeli lapnak adott, s az újság hétvégi számában megjelent, Brüsszelben készült interjúban elmondta: ha a mai (magyarországi) helyzetet összehasonlítja az egy évvel ezelőttivel, úgy gondolja, jelentős javulás történt az antiszemitizmussal kapcsolatban.
A magyar nép osztozik a zsidóság fájdalmában, együtt érez az áldozatok hozzátartozóival – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a holokauszt nemzetközi emléknapján tartott rendezvényen.
A múlt héten indult el a magyar kormányt támogató, a médiatörvény körüli világbotrányt a romokban heverő MSZP ármánykodására visszavezetni próbáló Elég! című Facebook-oldal, amelyhez pénteken nem kisebb híresség, mint Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő jelentette be csatlakozását. A hétvégén több bloggernek feltűnt már, hogy az oldal lájkolói között feltűnően sok a fantom-felhasználó, de – mint a következőkből kiderül – a valódiakkal is akadnak gondok. Ráadásul az oldal látogatottsága fantomostól-trollostól sem valószínű, hogy eléri a Deutsch által prognosztizált egymilliót – ehhez most még több mint 985 000 felhasználó hiányzik.
Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója alkalmából a holokausztról emlékeztek meg kedd este az Európai Parlament (MTI) brüsszeli székházában tartott ünnepségen.
A Jobbik „náci nézeteinek” tolerálása, illetve a médiatörvénynek a demokrácia működését veszélyeztetőkorlátozó jellegét tették szóvá az Európai Zsidó Kongresszus vezetői Brüsszelben Orbán Viktornak. Az unió soros elnöki posztját betöltő magyar kormányfő figyelmét felhívták az Európában erősödő antiszemitizmusra és rasszizmusra.
Aggódunk magyar kollégáink politikai és szakmai sorsáért – fogalmaz az a nyílt felhívás, amelyet Julian Nida-Rümelin, a Német Filozófiai Társaság elnöke és Jürgen Habermas, a társaság nemzetközi hírű tagja tett közzé a filozófuspályázatok miatti kormányzati feljelentés nyomán.
Idegengyűlölet, intolerancia a zsidó közösséggel szemben, sajtószabadság védelme és a Jobbik tevékenysége. E kérdésekről is faggatják kedden Brüsszelben a Holokauszt emléknap rendezvényeinek sorában az Európai Zsidó Kongresszus vezetői Orbán Viktort.
Orbán Viktor kedden a Nemzetközi Holokauszt Emléknap brüsszeli konferenciáján találkozik az Európai Zsidó Kongresszus elnökével – tudta meg a hvg.hu.
Daniel Cohn-Bendit már diákként igazi liberális volt, aki a 68-as párizsi tüntetések szószólójaként új társadalmat álmodott meg. Soha sem a hatalom érdekelte, a kormányzati pozíció. Inkább vállalta a száműzetést, az ellenzékiséget, de számára az eszme mindig szent és sérthetetlen maradt. Nyugat-Európában ma is ugyanúgy odafigyelnek arra, amit mond, mint harminc évvel ezelőtt.
A palesztinok 2008-ban két fontos kérdésben is engedtek volna Izraelnek a vele folytatott béketárgyalásokon: Jeruzsálem és a palesztin menekültek ügyében – jelentette vasárnap este az al-Dzsazíra olyan dokumentumokra hivatkozva, amelyek a katari hírtelevízió szerint a tárgyalásokról származnak.
Az olasz zsidó közösség egykori vezetője évtizedeken át az egyik legismertebb nő volt Olaszországban, az is szóba került, hogy államfőnek jelölik.
Israel Meir Lau, Tel-Aviv főrabbija hétfőn a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba látogatott, ahol megtekintette a zsinagógaépületet, az Áldozatok Emlékfalát és a magyar vészkorszak történetét bemutató állandó kiállítást.
“Filmcsillag Ádám” interjút készített vasárnap Heller Ágnessel a filozófusokat ért támadásokról. A filozófussal folytatott beszélgetés egy részét közöljük, szerkesztett változatban.
Fischer Ádámot idézi a brit Independent című lap, aki szerint a médiatörvénynél is aggasztóbb az alkotmány módosítása és a növekvő idegengyűlölet Magyarországon.
A jelenlegi demográfiai trendek változatlansága mellett néhány éven belül az arab lakosság száma utolérheti, majd meghaladhatja az Izraelben, a Gázai övezetben és Ciszjordániában élő zsidók számát. A kiegyenlítődés tovább nehezítheti a palesztin – zsidó konfliktus esetleges rendezését.
Bűncselekmény hiányában felmentették azt a magánszemélyt, aki a szombathelyi rendőrkapitányság épülete előtt „Számolják fel a rasszista rendőrséget!”-transzparenssel egyszemélyes tüntetést tartott 2009 májusában.
Valószínűleg nem véletlenül most indított támadást a jobboldali sajtó és Budai Gyula kormánybiztos az MTA Filozófiai Kutatóintézet korábbi vezetősége, így például Gábor György korábbi igazgatóhelyettes és több munkatárs ellen. A közeljövőben ugyanis Boros Jánosnak és Demeter Tamásnak, az intézet jelenlegi igazgatójának és igazgatóhelyettesének több olyan pere lesz, amelyeknek épp a lejáratni kívánt filozófusok az érintettjei.
Legkésőbb jövő év január 1-jétől életbe lép a magyar világörökség-törvény, tudtuk meg hétfőn egy tízóraiszünetben rendezett sajtótájékoztatón Réthelyi Miklós erőforrás-minisztertől és Tamási Judittól, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökétől.