Arra kell emlékezni, hogy mit nem szabad tenni
Három igaz ember – II. János Pál, Beretzk Pál és Almásy Tibor – emléke
előtt tisztelegtek június 26-án délután Hódmezővásárhelyen, a Zsinagóga
falán elhelyezett emléktábláknál.
Összesen 14,922 találat (12401 - 12420) a(z) Hírek – lapszemle rovatban.
Három igaz ember – II. János Pál, Beretzk Pál és Almásy Tibor – emléke
előtt tisztelegtek június 26-án délután Hódmezővásárhelyen, a Zsinagóga
falán elhelyezett emléktábláknál.
Szabó György lesz a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök)
kuratóriumának elnöke, ha a cégbíróság a változást bejegyezte – írta a
Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap a pénteki számában.
A megállapodásokat tiszteletben kell tartani, különösen az ENSZ-ben.
Néhány hónapon belül mégis számíthatunk rá, hogy a Palesztin Hatóság
(PH) megszegi Izraellel kötött megállapodásait és az összes,
közel-keleti békét célzó nemzetközi keretegyezményt azzal, hogy
szeptemberben a palesztin állam idő előtti elismerését kéri az ENSZ-ben.
A magyar kormány visszatartja a holokauszt túlélőinek idén járó
kárpótlást. Valószínűleg a nem Magyarországon élő túlélők pénzének New
York-i elszámolásával van gond, de erről az érintett kinti szervezet
állítása szerint nem tud.
A Facebook után az Apple-t is arra kérte az izraeli kormány, hogy
távolítsa el az Izrael elleni újabb felkelésre, a harmadik intifádára
felszólító tartalmat.
Ben Gurionnak fontosabb volt Izrael állam léte, mint maga az igazság,
ezért sem állt érdekében, hogy üldözze a Bernadotte-merényletben
résztvevő terroristákat.
Észtország fővárosában, Tallinnban elhurcolt zsidóknak emelt emlékművet lepleztek le a zsidó temetőben.
Az emberiség történelmének egyik legszégyenletesebb eseménye kapcsán
tartottak megemlékezést a múlt hét végén a holokauszt salgótarjáni és
környékbeli áldozatairól.
A Városházán fogadta az Amerikai Alapítványi Iskola szervezésében
Székesfehérvárra érkezett svéd, bolgár, finn, izraeli és magyar diákokat
Róth Péter alpolgármester.
A The Three Little Pigs (A három kismalac) című rajzfilmben a gonosz
farkast zsidó koldusként ábrázolták hosszú orral, szakállal és
kaftánban, amint megpróbál bekéredzkedni a malackák egyik házába.
Az olasz hatóságok kizárják a rablógyilkosságot, az indíték egyelőre nem ismert.
Az izraeli nő lefagyasztott embrióját béranya hordta ki az özvegy férj kívánságára.
Két évvel halála után kisbabája született
Shakespeare: A velencei kalmár, Tamási Áron Színház Sepsiszentgyörgy (POSZT) Bocsárdi László rendezése nem akar elsiklani A velencei kalmár súlyos
kérdései mellett, és a felszíni, azaz politikai természetű izgalmait sem
próbálja kerülgetni.
A 2011-es Árkádia-díjat a „Transzport. A bevagonírozott ház”
holokauszt-emlékmű megvalósításának támogatójaként a 2B Kulturális és
Művészeti Alapítvány kapja. A díj átadására június 8-án, 14.30-kor kerül
sor a Ráday utcai 2B Galériában.
Az idén először ünnepként számon tartott Nemzeti Megemlékezés napja
kapcsán arra voltunk kíváncsiak, vajon a fiatal kreatívokat miképp
foglalkoztatja az idestova 91 éve történt határváltozás. Egyáltalán,
érdekli őket?
A keresztény egyházak magatartása táptalaja volt Magyarországon az
antiszemitizmusnak. Nagy V. Rita pszichológus és szociológus könyvében
parlamenti beszédekkel bizonyítja állítását.
Jeruzsálem napi örömünnep a Jeruzsálem keleti részén
található Sechem, más néven Damaszkuszi, Kapunál. Megemlékezés Jeruzsálem,
Izrael Állam többezer éves fővárosának felszabadulásáról, egyesítéséről, és a zsidó nép
történelmében betöltött civilizációs szerepéről.
Nyakas Attila festőművész Elrejtettség című kiállítása az ortodox
zsidóság rítusvilágát állítja a középpontba, de az egyetemes hit, a
spiritualitás nagy kérdéseivel is foglalkozik.
Keresztény-zsidó-iszlám párbeszéd címmel tartanak háromnapos
konferenciát szerdától Gödöllőn, a tanácskozáson egyebek között
áttekintik, hogyan lehet előmozdítani az egyházak békés együttélését –
közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyházi,
nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára
hétfőn Budapesten.
Izrael soha nem tér vissza a “védhetetlen” 1967-es határok mögé – mondta
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn Washingtonban a
legnagyobb amerikai Izrael-lobby éves kongresszusán.