Idegenektől örökölt gyűlölet
A magyar–zsidó kapcsolatok története – 2. rész: Az Árpád-ház kihalásától Zsigmond királyig
Összesen 14,922 találat (11841 - 11860) a(z) Hírek – lapszemle rovatban.
A magyar–zsidó kapcsolatok története – 2. rész: Az Árpád-ház kihalásától Zsigmond királyig
Mintegy négyezer aktív tagja van jelenleg a neonáci mozgalmaknak Csehországban, tíz százalékuk a kemény maghoz sorolható, áll abban a tanulmányban, amelyet a szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó szakértők készítettek a cseh belügyminisztérium számára.
Védelmébe vette Andris Berzins, Lettország elnöke a lett Waffen SS-légió emléknapjára tervezett szokásos rigai nacionalista felvonulást.
Beate Klarsfeld veterán náci-vadászt és Izrael támogatót jelölte a németországi baloldali ellenzéki párt Joachim Gauck korábbi antikommunista aktivista és lutheránus pásztor ellenében.
Továbbra sem találják a Rohoncnál legyilkolt magyar zsidó munkaszolgálatosok tömegsírját, pedig februárban újabb nagyszabású akció indult az 1945. március 24-én zajlott mészárlás során elhunyt áldozatok végső nyughelyének azonosítására.
A treblinkai haláltábor tömegsírjainak létezésére vonatkozó minden kételyt eloszlatott az első olyan helyszíni vizsgálat, amelyen “a föld mélyébe látó” műszereket alkalmaztak – húzta alá Caroline Sturdy Colls brit igazságügyi régész a vizsgálatról szóló beszámolójában.
Jeannette L’Herminier művészettörténet szakos diáklány és Germaine Tillion etnologusnő Franciaország náci megszállása idején részt vett az ellenállási mozgalomban: elfogták őket, a ravensbrücki koncentrációs táborba kerültek, de ott is folytatták küzdelmüket.
A kormányban szükség van a vallásos pártok támogatására, ezért valószínűleg kudarcra van ítélve a terv. Izraelben a vallási előírások figyelmen kívül hagyása mellett indítanának tömegközlekedést a második legnagyobb városban, Tel Avivban.
Az Egyesült Államok területén is terrorcselekményeket kísérelhet meg az Irán által támogatott Hezbollah libanoni radikális szervezet, s ez aggodalomra ad okot – közölte szerdai kongresszusi meghallgatásán az amerikai belbiztonsági miniszter.
Horthy Miklós kormányzása alatt nem esett bántódása a muraközi zsidóknak, a németekkel szorosabban együttműködő Szálasi azonban kiszolgáltatta őket a hitleri eszméknek. Ezt Vladimir Kalsan muzeológus mondta a muraközi zsidóság történetét bemutató kiállítás megnyitóján.
Indiában és Grúziában is bombatámadást kíséreltek meg izraeli célpontok ellen, írja a BBC diplomáciai forrásokra hivatkozva.
Hetven évvel azután, hogy a nácik bezáratták, ismét feléled az egykori berlini zsidó leányiskola komplexuma, ám új feladattal: falai között immár művészeti galéria és étterem bizonyítja a berlini zsidó közösség megújulását.
Számokká torzult egyének szürke tömege, ahol érzelmeknek és kilengéseknek semmi helye nincsen. Minden és mindenki a mindenható Jótevőtől függ. A totalitárius rendszerek legismertebb ábrázolója, George Orwell 1984-e előtt negyedszázaddal egy jégtörőhajó-mérnökből lett orosz dráma- és regényíró megalkotta az antiutópia műfajának alapművét, a sztálini szovjet valóság előképét.
Az izraeli kormány vasútvonal építését tervezi a Földközi- és a Vörös-tenger között, hogy tehermentesítse a nagy áruforgalmat lebonyolító Szuezi-csatornát – jelentette be a kabinet vasárnapi ülésén Benjámin Netanjahu miniszterelnök.
Vitát váltott ki Oroszországban a rosztovi holokauszt emlékmű áthelyezése, az újról ugyanis „lefelejtették” a zsidó áldozatokat.
A történészek üdvözölték a Hitler antiszemita manifesztumának újranyomtatását bejelentő lépést, amire először került volna sor Németországban azóta, hogy a náci diktátor 1945-ben öngyilkosságot követett el. A brit kiadó végül visszakozott.