A „Hukát” komor és rejtélyes fejezet. Elhangzik benne a vörös tehén hamvának parancsolata, szó esik a szomjas és fáradt nép lázongásáról, és a vízfakasztásról, melynek Mózesre nézve szomorú következménye lett, és végül Áron haláláról: „Elindultak Kádesből és elérkeztek Izrael fiai, az egész község, a Hór hegyéhez. És az Örökkévaló szólt Mózeshez, meg Áronhoz a Hór hegyén, Edom országának határán, mondván:

Koráh neve (Károli fordításában: Kóré) súlyos viszályt jelöl, közte és Mózes között. A bukott lázadókat és vezetőjüket élve elnyelte a föld: „És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és Kórét, meghalván az a gyülekezet, mivelhogy megemészte a tűz kétszáz és ötven férfiút, akik intő például lőnek. Kóré fiai pedig nem halának meg” (4Mózes 26, 10-11). Koráh, Lévi törzsének leszármazottja, akárcsak Mózes.
 

„Küldjél magadnak embereket, hogy kikémleljék Kánaán földjét, melyet Izrael fiainak szántam” (4Mózes 13, 1). Rási, magyarázatában a Midrás Tánhumát idézi: „miért kapcsolódik Mirjám esete a „kémek” fejezetéhez? Azért, mert Mirjámot, testvére (Mózes) rágalmazásáért (leprával) büntették, és azok a gonosz emberek, akik ennek tanúi voltak, ebből semmit nem tanultak”.

A Frigysátor (Ohel Moed) munkálatainak megkoronázása az a pillanat, amikor Áron meggyújtja a mécseseket: „beszélj Áronhoz, és mondd meg néki, mikor meggyújtod a mécseseket, hét mécses fog világítani, a menóra előtt” (4Mózes 8, 2). A régi magyar fordítás így szól: „felrakja” a mécseseket, azonban a héber „háálá”, a meggyújtásra vonatkozik, a mécses magasba csapó lángjára. 

A népszámlálás befejeztével az izraeliták tábora útra kész. Mózes előírásai szerint „becsomagolják” a Gyülekezet Sátrának minden kellékét, még az oltárt is. Ebben a feladatban mindenkinek megvan a kijelölt helye. A sátor takaróiért például Gerson fiai a felelősek. 

Mózes negyedik könyve népszámlálással kezdődik: „Szólt az Örökkévaló Mózesnek a Szináj pusztájában, a Gyülekezet Sátrában, a második hónapnak elsején, az Egyiptom földjéről való kijövetelük után a második esztendőben

A midrás szerint Salamon királynak bölcsessége okán járt a béke, a gazdagság, de ha még a törvényt (a rendeléseket) is betartotta volna, örökéletű lehetett volna. 
 

A gyász, a halott érintése és a halottal járó bármilyen tevékenység (szállítás, mosdatás, temetés, stb.,) rituális tisztátalanság forrása, és a kohén (pap) számára komoly elővigyázatosságot követel: „Szólt az Úr Mózesnek: Szólj a papoknak, Áron fiainak, és mondd meg nékik: (senki) ne legyen tisztátalan a halottól az ő népe között; kivéve a legközelebbi vérrokonát

A Leviticus (Vájikrá) tizedik fejezete Áron két fiának rejtélyes és kegyetlen haláláról számol be – talán villám ölte meg őket? „Nádáv és Ávihu, Áronnak fiai, vették egyenként a tömjénező lapátjukat és tüzet tettek arra, füstölő szert és az Örökkévaló elé vitték az idegen tüzet, a melyet nem parancsolt nékik. 

A rituális tisztaság bonyolult törvényei meghatározták a régiek életét: „Szólj Izráel fiainak, mondván: Ha az asszony megtermékenyül és fiat szül, tisztátalan legyen hét napig; az ő havi betegségének ideje szerint legyen tisztátalan. A nyolcadik napon metéljék körül a [fiú] előbőrét. 

A „S’mini” nem választható külön az előző fejezettől („Cáv”), mely így végződik: „De a Gyülekezet Sátrának kapuján ki ne menjetek hét napig, addig a napig, a melyen betelnek a ti beavatásotoknak napjai, mert hét napig tart a ti beavatásotok” (3Mózes 8, 33), és a folytatás: „és lőn a nyolcadik napon, hogy szólította Mózes Áront és az ő fiait, és Izráelnek véneit”. 

A Vájikrá második fejezete kilenc pozitív és kilenc negatív (héb.: ászé” és „lo táászé”) parancsolatot tartalmaz. Közülük van az oltár tüzének (pozitív) parancsolata: „Parancsold meg Áronnak és az ő fiainak, mondván: ez az égőáldozat törvénye, ez az elégett áldozat a máglyán, az oltáron. 

A Kivonulás könyvének utolsó fejezete is a Bizonyság Hajlékának tartozékairól szól. Az Exodus első évfordulójára készen állt a sivatagi szentély, a Bizonyság Hajléka: „Lőn azért a második év első hónapjában, a hónap első napján, hogy felállították a hajlékot” (2Mózes 40, 17).

A szentély és kellékeinek elkészítése nagy vállalkozás. A munkához ácsokat, takácsokat, kelmefestőket, aranyműveseket toboroznak, akik élén Becálél mester áll: „Mózes pedig mondta Izrael fiainak: „Lássátok, az Örökkévaló Becálél nevét szólította, Uri fiát, Húr fiát, Júda törzséből, és betöltötte őt isteni szellemmel, bölcsességgel, értelemmel és ismerettel minden munkában”. 

A szentély folyamatos működéséhez a nép adományaira van szükség. „És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván, mikor megszámlálod Izrael fiait, akkor adja ki-ki lelke váltságát az Örökkévalónak, midőn megszámlálják őket; hogy ne legyen rajtuk csapás, midőn megszámlálják őket.

„Te pedig parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta, préselt olíva olajat a világításra, hogy az örök mécses állandóan égjen. A gyülekezés sátrában a függönyön kívül, mely a bizonyság előtt van, rendezze el azt Áron és fiai estétől reggelig, az Örökkévaló színe előtt, örök törvény ez nemzedékeiken át Izrael fiai között” (2Mózes 27, 20-21). 

„Szólj Izrael fiaihoz, hogy hozzanak nekem ajándékot; minden embertől, akit szíve arra ösztönöz” (2Mózes 25, 2). Az adomány a szentély felépítéséhez és kellékeihez szükséges: „és készítsenek nekem szentélyt, hogy lakjam közöttük. 

Az „és ezek a rendeletek” (váéle hámispátim) c. fejezet a héber jog első kompendiuma. Ez az egyetlen fejezet az összes parancsolat tíz százalékát tartalmazza, a legkülönbözőbb témakörökből: testi és anyagi kár, boszorkányüldözés, pénzkölcsönzés, halálbüntetés, rabszolgák jogai, bírák szidalmazása, idegenek, özvegyek és árvák ellen elkövetett csalás,

Jitró midrása a vallás egyik legfontosabb tételéről beszél, mely szerint a Szináj hegyi kinyilatkoztatás az írott és a szóbeli törvényre egyformán vonatkozik: a két kőtábla csak jelképes, hiszen az írott törvény tételeivel egy időben hangzik el a Tóra mindenre kiterjedő magyarázata is, az úgynevezett „szóbeli Tóra” (a Talmud). 

„És volt, midőn elbocsátotta Fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országának útján, mert közel volt az, mert azt mondta Isten, nehogy megbánja a nép, háborút látva és visszatérjen Egyiptomba” (2Mózes 13, 17). Az aggodalom nem volt alaptalan, mert röviddel a Nádas tengeri (Vörös tenger) megmenekülés után fel kellett venni a harcot Ámálekkel, pedig a hébereknek még nem volt képzett seregük