Szerző archívum

Magyar-e a nagypapa?

Írta: Kovács M. Mária / mno.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Magyar Nemzet 2015. július 25-i és a Napi Gazdaság 2015. augusztus 2-i számában Ujváry Gábor azzal vádolja Hóman politikusi szerepének – szerinte – „túlbuzgó” kritikusait, köztük engem is, hogy „a tényekkel keveset törődve közlik megfellebbezhetetlen véleményüket”, amelyeknek „semmi közük a könnyen ellenőrizhető valósághoz”. Jelen írásban éppen ezért a fontosabb dokumentumok forrását is megjelölöm, sőt néhány fényképet is közlök a „könnyen ellenőrizhető” valóságról.

Czeizel biztos volt abban, hogy egyszer szobrot kap

Írta: konyvesblog.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

„Minden önéletrajz önigazolásnak számít” – írja életrajzi könyvében Csontváry kapcsán a hét elején elhunyt világhírű magyar orvos-genetikus, Czeizel Endre. A Két életem, egy halálom című kötet funkciója is az önigazolás. Czeizel azért mondott igent M. Kiss Csaba megkeresésére, mert úgy érezte, hazájában teljesen félreismerték. „Teljes mértékben azonos vagyok magammal, de meglehet, nem az vagyok, akinek látszom, illetve nem csak az.” (5.o.) Ha kizárólag a médiából ismertük, akkor a hetvenes évek elején tévédoktornak láthattuk, aki megismertette a magyarokkal a genetika csodáit, a kétezres évek elején pedig leginkább egy gyermekcsempészettel megvádolt bulvárhősnek, aki egy 40 évvel fiatalabb szeretőt tartott a felesége mellett. Czeizel azt szerette volna, ha inkább szakmai sikerei miatt emlékeznének rá az emberek, azok is, akik sosem fordultak meg a rendelőjében. A könyvben „szükséges rosszként” a magánéletről és a perről is mesél, és vall betegségéről is, ami a családi hajlam ellenére végül nem prosztatarák, hanem mieloid leukémia lett. M. Kiss járt Czeizel mindkét családjánál, végigkísérte a második kemoterápia utáni időszakot, és bőven hagyott helyet a könyvben a professzor tudományos értekezéseinek is. Kiderül, hogyan halt meg igazából Semmelweis Ignác, melyik három kifejezést tudta magyarul Milton Friedman, miért nem lett gyereke egy idegen nőnek Gábor Miklóstól, mi a helyes válasz arra, hogy apád faszát, és hogy békélt meg élete utolsó hónapjaira Czeizel Endre Istennel. Kigyűjtöttük a 10 legérdekesebb, legtanulságosabb történetet a könyvből.
Czeizel, az antiszemita

Czeizel gyerekkora az „enyhe antiszemitizmus jegyében telt”. A festő-mázoló-tapétázó céget üzemeltető édesapja a konkurenciát látta a zsidó kisiparosokban, és ezt otthon is gyakran hangoztatta. Czeizel családi antiszemitizmusát, ami akkoriban inkább vegyes érzelmeket jelentett a zsidók irányába, a gimnáziumi féltékenység erősítette fel: ráébredt, hogy a zsidó gyerekek sokkal okosabbak nála. Az egyetemen a zsidó orvosdinasztiák leszármazottjaival kellett versenyeznie, ami tovább táplálta az ellenérzéseit, ám amikor neves zsidó orvosok és újságírók kezdték mentorálni, átértékelte addigi nézeteit. A zsidó genetikát londoni ösztöndíja során kezdte vizsgálni a hetvenes évek legelején. A témáról A zsidóság genetikája címmel dolgozatot is írt, és publikálni is szerette volna: a Valóság című lap szerkesztője nem engedte, hogy megjelenjen, a főszerkesztő viszont Aczél elvtársra bízta a döntést. Aczél bekérette magához a fiatal kutatót, és kérdőre vonta a cikk miatt. Rasszizmussal vádolta, nézeteit pedig a náci Németországban elterjedt eszmékkel állította párhuzamba. Czeizel megvédte a szöveget, és közölte, hogy szerinte a különbségeket nem a zsidó művészek, tudósok génjeiben, hanem a zsidó kultúrában kell keresni, amiből a magyaroknak bőven lenne mit tanulniuk.
„(…) a végén annyira bizalmas viszonyban voltunk, hogy én már pofátlanságra is vetemedtem a búcsúnál: Aczél elvtárs, maga kérdezte, hogy „miért foglalkozik velünk”. Ezek szerint Aczél elvtárs zsidó? És akkor hosszabb csend után azt mondta: „Nem, én kommunista vagyok!” (17. o.)

 

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]