Szerző archívum
Neológ szolidaritás az ortodox régi gárdával
![](https://www.szombat.org/files/2023/03/5c052283f4cf11a9d8ce1feb_144844.jpeg)
„A magyar ortodoxia melletti kiállás jegyében ortodox és neológ zsidók közösen imádkoznak a budapesti Kazinczy utcai ortodox zsinagógában purim reggelén, azaz március 7-én, kedden, reggel 8 órától.”
Minderről a Mazsihisz honlapján olvashatunk.
Ez az első alkalom, hogy … Tovább »
„A jámborok, kik itt békén alusznak”
![](https://www.szombat.org/files/2023/03/P5220094-120x90.jpg)
Cseri László fotóesszéje a Kozma utcai temetőről.
Nézegetem Cseri László képeit, és miként Móra Ferenc emlékezetében Prága régi zsidó temetője, úgy hozták elő képkölteményei az én emlékemből is az ő szép leírását, mintha itt is járt volna. Őt idézem: „Mohás … Tovább »
Áldozatok vagy a terror ünneplői, akiknek adományt gyűjtenek?
![](https://www.szombat.org/files/2023/03/Screenshot-2023-03-02-at-18.45.07-e1677775887176-640x400-e1677964719617-120x90.jpeg)
A terrortámadásban meggyilkolt két fiatalember édesanyja bírálta azt az adománygyűjtő kampányt, amelyet Huwara arab falu lakói javára szerveztek. Két fiát a faluban gyilkolták meg, a gyilkosság után pedig a helyiek az utcán ünnepeltek.
A faluban két zsidó fiatalember terrorista … Tovább »
A hadsereg őrizetbe vett két zsidó szélsőségest – a szélsőjobb tiltakozik
![](https://www.szombat.org/files/2023/03/Yoav-Gallant-argues-with-Itamar-Ben-Gvir-in-Amona-December-18-2016..jpg)
Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter (Otzma Jehudit) megpróbálta felhívni Joáv Gallant védelmi minisztert (Likud), miután csütörtök este a huwarai zavargások két gyanúsítottját adminisztratív őrizetbe vették, de az elfogatóparancsot aláíró Gallant nem fogadta a hívását.
Ezt … Tovább »
Purim, a zsidó örömünnep
Sammy Davis Jr. zsidóságának története
![](https://www.szombat.org/files/2023/03/Sammy_Davis_Jr_1989-120x90.jpg)
Zsidó humoristák vicceket faragtak róla. Fekete közönsége kifütyülte. Hite viszont töretlen maradt.
Az énekes-táncos színész, humorista, rendező és producer Sammy Davis Jr. kicsi, és sovány ember volt. A fehér May Britt filmsztárt vette feleségül, anyja puerto-ricói volt, … Tovább »
Novák Katalin: Nincs döntés az izraeli követség Jeruzsálembe költöztetéséről
![](https://www.szombat.org/files/2023/03/crop.jpg)
Ezt Novák Katalin Prágában mondta, Milos Zemannal tartott sajtótájékoztatóján. A leköszönő elnök szavaiból az derült ki, hogy az izraeli cseh nagykövetség Jeruzsálembe költözhet.
“A sajtóhíreket én is olvastam, nem született Magyarországon döntés arról, hogy az izraeli … Tovább »
Zsidók és sport – digitális kiállítás a zsinagógában, Balatonfüreden
![](https://www.szombat.org/files/2019/03/hajos-alfred-head-e1677863986482.jpg)
Megnyílt a „Zsidók és sport, Hajós Alfrédtól Petschauer Attilán át Gari Kaszparovig” című, magyarul és angolul beszélő új, állandó digitális kiállítás, ahol 120 zsidó származású sportolót, sportvezetőt, edzőt és sporttal foglalkozó kiválóságot mutatnak be a balatonfüredi … Tovább »
Magyarország Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét
![](https://www.szombat.org/files/2023/03/WhatsApp-Image-2019-03-19-at-16.42.47-e1553006835404-640x400.jpeg)
A magyar kormány áprilisban Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti Magyarország izraeli nagykövetségét – írja a Times of Israel nyomán a Telex.hu. Ezzel Magyarország lehet az első EU-tagállam, amelyik ilyen döntést hoz.
Az izraeli lap értesülései szerint Szijjártó Péter … Tovább »
Natan Sharansky: a kormány igazságügyi csomagja nem jelenti az izraeli demokrácia végét, de nagyon problematikus
![](https://www.szombat.org/files/2018/07/Natan_Sharansky_2016-120x90.jpg)
Natan Sharansky, az egykori szovjet politikai fogoly és a szovjet zsidóságért folytatott küzdelem legendás alakja határozottan állítja, hogy a Netanjahu koalíció által javasolt igazságügyi reformcsomag nem jelenti a demokrácia végét Izraelben.
“Aggódom-e amiatt, hogy olyan diktatúrává … Tovább »
Az amerikai külügy elítélte az izraeli miniszter “visszataszító, undorító” felhívását
![](https://www.szombat.org/files/2023/03/Untitled-e1677674043420-640x400-120x90.jpg)
Az Egyesült Államok szerdán határozottan elítélte Becalel Szmotrics pénzügyminiszter (Vallásos Cionizmus) szerdán tett nyilatkozatát a szamáriai Huwara palesztin falu lerombolásáról.
Mindez napokkal azután történt, hogy telepesek tucatjai egy közelben történt halálos terrortámadásra … Tovább »
Steven Seagal – a Putyin-imádó akcióhős zsidó gyökerei
![](https://www.szombat.org/files/2023/03/Seagal-Putyin-120x90.jpg)
Aki botrányok és perek elől Amerikából Moszkvába menekült.
Az amerikai sajtó is felkapta a fejét a hírre, hogy Vlagyimir Putyin nemrég a Barátság Renddel tüntette ki jóbarátját, Steven Seagalt, az amerikai állampolgárságú filmsztárt. Erről hivatalos orosz rendelet is megjelent … Tovább »
„A kormány nem fogja tűrni” – durvul az EMIH hangja a magyar ortodoxiáért vívott küzdelemben
![](https://www.szombat.org/files/2023/03/dob35-2-120x90.jpg)
Az EMIH-közeli neokohn hírportál az eddigieknél jóval agresszívebb cikket közöl az ortodoxiáért vívott harcról – ami azt sejteti, hogy korántsem érzik nyerő helyzetben magukat.
Cikkükben a Bechádré Chárédim nevű izraeli ultraortodox hírportált idézik, amelynek „a közösség … Tovább »
Elhagyni barlangjainkat – szubjektív berlini beszámoló
![](https://www.szombat.org/files/2023/02/Radvanszki-Peter-120x90.jpg)
Az elmúlt hét eseményei, vagyis az EMIH „einstandolási kísérlete” különösen fontossá teszik azt a kérdést, hogy hová tartozik a neológia. Egy identitásában erős, élő közösség tud csak védekezni egy ilyen „támadással” szemben. Most vált igazán aktuálissá az alábbi … Tovább »
„Az ideutazók közül sokan egyáltalán nem ismerik az országot”
![](https://www.szombat.org/files/2023/02/Szalai-Viktor-az-idegenvezeto-120x90.jpg)
Budapest-külvárosi gyerekként született-élt Rákoskerten. A zsidóság talán csak annyiban volt jelen az életükben, hogy nagyszüleinek testvérei látogatóba jöttek Izraelből. A kilencvenes évek elején, a középiskolát befejezve nem igazán tudott mit kezdeni magával, ezért tizennyolc … Tovább »
Izraeli miniszterek gratulálnak a MAOIH új vezetésnek (amelyet a régi tagság nem ismer el)
![](https://szombat.org/files/2013/02/kazinczy-utca-29-31.jpg)
A neokohn tudósítása szerint „záporoznak az elismerő és gratuláló levelek Izraelből a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség új vezetésének, azon belül Oirechman Smuel rabbinak, a közösség új főtitkárának.”
Az EMIH érdekkörébe tartozó hírportál felsorolja … Tovább »
Magyar Ortodoxia: A régi gárda nem ismeri el az új vezetést
![](https://www.szombat.org/files/2021/09/Kazinczy-120x90.jpg)
Mint arról beszámoltunk, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) két részre szakadt. Az EMIH-közeli szárny az elmúlt szerdán online közgyűlést tartott, leváltotta a régi gárda maradékát és és EMIH-közeli vezetőséget ültetett a helyükre.
Az új főtitkár, … Tovább »
Ha az ultraortodoxok lesznek többségben és a szekulárisok menekülni kezdenek…
![](https://www.szombat.org/files/2023/02/article_topimage_31543367644_326ca88598_o-120x90.jpg)
Egy ultraortodox szerző könyvében arra figyelmeztet, hogy az izraeli társadalom összeomlik, ha a haredi és szekuláris szektorok nem tudnak megegyezni, márpedig 2050-re a vallásosak kerülhetenek többségbe.
A demográfia világosan mutatja, hogy az ultraortodox nők kétszer annyi gyermeket … Tovább »
Az ENSZ 2022-ben (is) többször ítélte el Izraelt, mint 193 másik országot együttvéve
![](https://szombat.org/files/2022/12/ENSZ.jpg)
A Nemzetközi Bíróság Izrael ügyében tartandó vizsgálatát támogató ENSZ közgyűlési határozat zárta a múlt évet, amelyben 15 Izrael-ellenes határozat született, szemben a világ többi országával szemben hozott 13 határozattal. Ez – finoman szólva – megerősíteni látszik az … Tovább »