Zsidók, zsinagógák

Írta: Jólesz László - Rovat: Archívum, Hagyomány

(Gazda Anikó: Zsinagógák és zsidó községek Magyarországon. MTA Judaisztikai Kutatócsoport, „Hungaria Judaica” sorozat I. kötet, 1992. 244 old., 400 Ft.)

Egy olyan könyvet kísérlek meg méltatni, amely, felületes szemmel nézve, csupa száraz adat, tervrajz meg térkép. Adatok arról, hogy hol hány zsidó élt egy-egy gyülekezeten belül; arról, hogy mi lett a sorsuk a holocaust nyomán elnéptelenedett zsinagógáknak.

Megannyi száraz adat. Leltár.

És mégsem csak adat, mégsem csupán leltár. Más is. Kétségbeesett és nagyszerű kísérlete egy megszállott és minden bizonnyal elhivatott embernek arra, hogy a magyarországi kultúra egy szerintem és mások szerint is nagyon fontos szeletének bizonyságait az utolsó (vagy utolsó utáni?) pillanatban megmentse, rendszerezze, közreadja, és publikálásával arra késztessen másokat: pótolják azokat a réseket, amiket ő maga, Gazda Anikó nem tudott megtölteni adatokkal, tervrajzokkal, térképekkel.

A könyvet az építészmérnök szerző rövid eligazító tanulmánya vezeti be; ebben hivatkozik a Magyarországi zsinagógák című akkor még készülőben lévő albumra, illetve jelen műnek azzal való kapcsolatára. Az elsősorban a nagyközönség számára készült, míg ez a könyv mindenekelőtt szakmai érdeklődésre tarthat számot.

Ennél azonban több ez a munka. Kétségtelen, kutatóknak, szakembereknek kiváló forrása lesz. De ha csupán néhányat sorolok föl a fejezetcímekből, mindjárt kitetszik, hogy a száraznak vélhető adatok igen-igen izgalmasak, és nem csak szakembereknek: A zsidóság elhelyezkedése településeinkben, A zsinagógák helye, A zsinagógák építészeti kérdései. A zsidó közösségek lélekszáma – ez a statisztika négy év, 1828, 1851, 1910 és 1941 adatait tárja fel azokról a gyülekezetekről, amelyekben a zsidóság létszáma több volt 30 főnél.

Aki a könyvet kezébe veszi, feltehetően a saját hitközségének adatait keresi meg legelőször. És óhatatlanul elősorjáznak emlékei – már persze ha vannak ilyenek -, visszagondol, mint én, az egykori poroszlói hitközségre, a zsinagógára, a „pólisra” (amit szerzőnk imaszobának nevez), a „mikvére”, azaz a rituális fürdőre, a „slájfstótra” arra a kis épületre, vagy szobára, amiben a faluba elvetődött koldusok, az „ajrahok” háltak meg (milyen szép, eufemisztikus elnevezés: „ajrah”! – az „oréáh”, a szó héber eredetijének jelentése: „vendég”), a mészárszékre, aminek két helyiségében Léderer, illetve Salamon bácsi árusította a kóser húst, és aminek a hátsó traktusában volt a vágoda. A mi falunkban ott vágta le Neumann bácsi, a sakter a baromfiakat, vagy meg­vizsgálta a háziasszonyok által kóserság dolgában kétesnek látszó jószág tüdejét, zsigereit, hogy aztán szakértő módon fogyasztásra alkalmasnak, avagy „tréflinek” minősítse a levágott baromfit. Nincs kétségem, másnak is eszébe jutnak hasonló emlékek a könyv forgatása nyomán.

Bizonyára vannak hiányosságai a kötetnek. Ezeket a szerző követőinek kell pótolniuk, őrajta magán már nem lehet számon kérni: Gazda Anikó nem érte meg a kötet megjelenését.

Hadd idézzem a könyv hátsó fedelén közölt szöveg néhány sorát:

A modern városkép száz és száz településünkön a zsinagógák építésével egyszerre és együtt alakult ki. A városi téralakítás mindenütt jelzi, ha másképp nem, az eltávolított épület hiányával is, hogy zsidóság is élt és él itt. Gazda Anikó Mirjam (z’l) legfőbb érdeme, építészmérnökhöz illő tudományos tett, hogy a magyar zsidóság térbeliségének kutatásában új forrásanyagot, új módszereket hozott. Posztumusz könyve sugározza a meggyőződést, hogy a zsidóságnak Magyarországon alkotó szerepe volt és van, a történelemben, a jelenkori szellemi életben, de a fizikai térben is; a zsidóságnak megmarad a helye az ország településeinek szerkezetében: mindig lesz helye Magyarországon.”

Jólesz László

A könyv kapható az MTA Judaisztikai Kutatócsoport adminisztrációján (1052 Bu­dapest, Piarista köz 1.1. em. 18.) 9-13 óra kö­zött.

Címkék:1992-04

[popup][/popup]