Zsidók a volt Szovjetunió területén – a mai etnodemográfiai helyzet

Mark Kupoveckij

Zsidók a volt Szovjetunió területén – a mai etnodemográfiai helyzet

A Különféle források eltérő ismérveket alkalmaznak a zsidó lakosság számának és demográfiai, migrációs stb. mutatóinak meghatározásakor, illetve annak kritériumaként, ki a zsidó. Az utolsó szovjet népszámlálás (1989), az 1999. évi belarusz népszámlálás és az 1994-ben végzett oroszországi reprezentatív adatfelvétel azokat tekintette zsidóknak, akik deklarálták, hogy a zsidó nemzetiséghez tartoznak. A poszt-szovjet időszak folyamatos állami statisztikái jogi értelemben határozzák meg, kik a zsidók (köznyelven szólva ezek az „útlevél-zsidók”). A kétféle meghatározásból eredő adatok között azonban nincs nagy eltérés.

Jelentős azonban az úgynevezett marginálisak csoportja, vagyis azoké az etnikailag kevert származásúaké, akik az utolsó szovjet népszámláláskor nem vallották magukat zsidó nemzetiségűeknek.

Az 1989-es népszámlálási adatok szerint a Szovjetunióban a zsidók száma I millió 451 ezer volt, ugyanakkor becsléseim szerint (a zsidó származást visszafelé a harmadik nemzedékig véve figyelembe) a marginálisaké I millió 244 ezer, a nem-zsidókként szereplő családtagoké pedig 600 ezer. Ez mind-összesen 3 millió 295 ezer fő.

Becsléseim szerint a 2000. év elején a volt Szovjetunió területén a következőképp alakultak az adatok:

A legutóbbi 11 évben bekövetkezett változásokat a tényezők három fő cso­portja magyarázza: a tulajdonképpeni demográfiai folyamat, a migráció és az etnikai folyamatok.

Az alapvető tényező az emigráció volt. Az ezt előmozdító okok között szerepelnek: a szocális stabilitás hiá­nya (a szó legtágabb értelmében), a gazdasági nehézségek, a nemzetiségi konfliktusok, a biztonsági problémák, az ökológiai katasztrófák. Az 1990-es évekbeli alijában – főleg az évtized elején – sokan voltak az úgynevezett „szovjet emberek” rétegéből, akiket igen érzékenyen érintett a Szovjet­unió szétesése és az addig uralkodó ideológia alkonya. Különösen érvé­nyes ez például a közép-ázsiai vagy a kaukázusi régiók párt- és állami appa­rátusába jól integrálódott askenázi zsidókra.

1989 elejétől 1999 végéig a Szov­jetunió területéről a „zsidó emigráció” keretében 1 millió 275 ezren vándo­roltak ki; ebben nincsenek benne a különböző országokba – így az Egye­sült Államokba és más nyugati orszá­gokba – illegálisan bevándorlók és azok sem, akik munkát keresve vagy az úgynevezett „zöld kártya” felhasz­nálásával távoztak. E két csoportot beszámítva, a zsidó emigráció össze­sen 1,3-1,4 millióra tehető. 59 száza­lékuk – mintegy 750 ezer ember – mi­nősíthető népszámlálási értelemben vett vagy „útlevél-zsidónak”. Ez az arány azonban az évtized során erő­sen változott: az elején nagyobb volt, mint a végén.

Aránybeli különbségek mutatkoztak az egyes volt szovjet köztársaságok kö­zött is: a „népszámlálási” és az „útlevél­zsidók” aránya a „zsidó emigráción” be­lül a 90-es években így alakult:

Becslés a zsidók, marginálisok és nem-zsidó családtagok számáról (ezer fő)

Nagyon nehéz megállapítani a visszavándorlók számát, mert jelentős részük nem rendezi jogi státuszát. Izrael, vagy más országok állampolgáraiként sokan élnek Moszkvában. Azok száma, akik Izraelből, az Egyesült Államokból, Ka­nadából, Ausztráliából, Németország­ból stb. az utolsó 11 évben visszaván­dorolva, rendezték jogi státuszukat, 15 ezerre rúg, vagyis a kivándorolt zsidók 2 százalékára.

A volt Szovjetunió területén létesült államok közötti zsidó migráció is léte­zik. Ez jóval csekélyebb mértékű, és felmérése ugyancsak módszerbeli és adminisztratív nehézségekbe ütközik.

Végül, ami a zsidóság lélekszámának alakulását illeti a volt Szovjetunió terü­letén, a legutóbbi évtizedben, szólni kell a demográfiai tényezőkről. Összes­ségükben ezek még mindig jelentéke­nyek, bár évről-évre kevésbé.

A születések és halálozások számá­nak különbségéből eredő népességcsökkenés 1989 és 1999 között mintegy 220 ezer. Egyik lényeges oka ennek az alacsony termékenységi mutató: a zsidó nőknél ez már az 1980-as évek végén csupán 1,2-1,3 volt, és a legalacsony­abbak közé tartozott az egész Szovjet­unióban, ma pedig alig becsülhető egy­nél magasabbra. A problémát az igen kedvezőtlen életkori összetétel teszi igazán súlyossá: a volt Szovjetunió terü­letén a zsidók átlagos életkora ma kö­rülbelül 57-60 év, amiből az követke­zik, hogy a zsidó lakosság számának de­mográfiai okból még akkor is csökkennie kellene, ha a szülőképes korú zsidó nők termékenységi mutatója természetfölöt­ti magasságokba szökne fel.

A következő számításokat végeztem a marginálisak és a nem-zsidókként nyilvántartott családtagok számát illető­en, az egyes poszt-szovjet köztársasá­gokban. Megjegyzem, ezek távolról sem pontosak, hiszen a kiszámításuk­hoz sok összetevő hiányzik.

Mivel az egyes köztársaságokból az emigráció különböző mérvű volt (Tadzsi­kisztánból például a zsidók 86 százaléka távozott el, míg Észtországból csak 30, Oroszországból pedig 32 százaléka), en­nek megfelelően változott a zsidók, vala­mint a marginálisak és a nem-zsidó csa­ládtagok megoszlása is a volt Szovjet­unió területén. A vizsgált teljes populáci­ón belül a zsidók aránya elég erősen megcsappant, mivel az emigránsok kö­zött az ő arányuk volt a jelentősebb.

Gadó György fordítása

(Forrás: Problemu szuscsesztvovanija v diaszpore. Diszkuszszija po knige A. Rubinstejna „Ot Gerclja do Rabina i dalse”. Materialü szeminara. Moszkva, 21-23. aprelja 2000 goda. Minszk, 2001.)