Zsidók a kaszárnyában

Hazai Hugó katonanovellái

Annak idején lapunk hasábjain is beszámoltunk a Hadtörténeti Múzeum Ausztriával közösen rendezett kiállításáról, amely a „Zsidók a császári hadseregben” címet viselte. A kiállítás, a kiadott kétnyelvű ismertető, de különösen a vele kapcsolatosan megrendezett tudományos ülésszak azt a felfogást sugallta, hogy a hadseregben kifejezetten jó sora volt a zsidó katonáknak, teljes egyenlőséget élveztek. Kis túlzással olyan véleményt lehetett kialakítani, hogy a fekete-sárga ármádia egy oázis volt az egyenruhába öltözött zsidók számára, szinte menedékhely az előítéletekkel terhes világban. E sorok írója a korabeli sajtóra többek között Hazai Hugó írásaira hivatkozva próbált fenntartásokkal élni e tekintetben, de osztrák hadtörténeti oldalról visszautasították, mondván: a zsidóellenes megnyilvánulások csak a honvédségnél, de nem a közös alakulatoknál fordulhattak elő. Idén volt 125 éve Hazai Hugó születésének. A méltatlanul elfeledett író és újságíró munkásságának oroszlánrészét a laktanyák életét ábrázoló elbeszélései alkották.

Ilyen tárgyú novellái eleinte az Egyenlőségben jelentek meg, majd több kötetben összegyűjtve láttak napvilágot (Riktung reksz, Bp, 1903, A császár népei, Bp, 1908, Történetek a kaszárnyából, Bp. 1906, Regruták sorja, Bp. 1910), a legismertebb talán a még 1898-ban kiadott Katonahistóriák. Elbeszéléseinek olvasója bizony egyáltalán nem valami idillikus képet kap a korabeli katonaéletről, különösen a zsidó katonák életéről. Mottója talán ez lehetne Hazai írásainak: „Katonának lenni nem jó. Zsidónak lenni nem jó. Zsidó katonának lenni nagyon nem jó” ahogy Infanteriszt Kohn című novellája kezdő sorai megállapítják. Nemcsak műveletlenségből fakadó durvaság, hanem néha már szadista kegyetlenség, amit a szerencsétlen zsidó újoncoknak az altisztektől és az általuk felbiztatott bajtársaiktól el kell szenvedni. Gyakran törté­nik utalás az öngyilkosságra mint egyetlen szabadulásra a kínoktól.

Nagyon érdekes, hogy míg a felekezeti jellegű Egyentőségben Hazai Hugó szépítés nélkül idézi az altisztek antiszemita kirohanásait (1898-1900. évfolyamok), addig pár év múlva összegyűjtve és kötetben megjelentetve, ezeket szelídíti, gyakran ki is hagyja. Ilyen „zsidótlanítás” nyilvánul meg abban is, hogy néha a kötetben megváltoztatja a katona vezetéknevét. Így lesz Kleinból Varga (Firer Lipták című novella).

Enyhíti a leírás élességét és néha erőltetetten is hat az elbeszélések szerencsés befejezése, amelyben rendszerint valamelyik emberséges tiszt leinti, esetleg megbünteti a zsarnokoskodó altisztet. Ez többnyire azzal jár, hogy a derék, kötelességtudó és fegyelmezett zsidó közkatonát léptetik eló’. Egykorú újságok hírei, amelyekben gyakran van szó zsidó katonák megőrüléséről, öngyilkosságáról stb., sajnos arra engednek következtetni, hogy az ilyen „happyend” elég ritka lehetett. Hazai Hugó is foglalkozik ilyen esetekei. Így például Infanteriszt Weisz Izidor (Egyenlőség, 1899. július 16., 29. sz. 2-4. o.) című cikkében felháborodottan számol be egy zsidó katonának káplárja által történő’ és a lapokban is szellőztetett félig agyonveretéséről. Jellemző módon a cím alá zárójelben a következő alcím került: „Sajnos, nem elbeszélés”.

Talál alkalmat novelláiban, hogy a katonai antiszemitizmus okait is firtassa. Egy-egy mondat utal rá, hogy a „kitolások” hátterében gyakran az húzódik meg, hogy irigylik a zsidó újonc otthon jobb körülményeit, szülei vagyonát vagy esetleg csak az otthonról küldött purimi süteményt. Amit rögtön el is koboznak tőle.

Meg kell mondani, hogy a kiszolgált zsidó katonák nem mind emlékeztek ilyen sötéten katonaidejükre. Dr. Mészáros Sándor: Káplár úr Scheinberger (Egyenlőség, 1900. január 14., 2. szám) című írásában vitába száll Hazai ábrázolásmódjával. Leszögezi: „Zsidó katonából mártírt csinálni egyszerűen a való meghamisítása és igazságtalanság”. Egy hétre rá Hazai Hugó Még egyszer Káplár úr Scheinberger címmel válaszol. Eseteket sorol fel zsidó katonák meghurcolásáról. Hangsúlyozza műveltségük „hátrányait”: a francia levelezés valóságos „előjogot” jelentett a vasárnapi szobasúrolásokra.

Hazai Hugó novelláiról elmondhatjuk, hogy nemcsak témaválasztásuk adja irodalmi értéküket. A szerző tehetségének más bizonyítékait is adta, sokat fordított, többek között ő ültette először magyarra Gorkij: Éjjeli menedékhely című színművét vagy Csirikov: Zsidók című, annak idején nagyon kedvelt darabját. Összegyűjtötte és kiadta a magyarországi szombatos imádságokat is. Úgy látszik azonban, hogy igazi területe a hadsereg maradt, mert érdekes módon épp a húszas években ő lett az őrszem című katonai lap főszerkesztője (3 keresztény kurzus idején!). Azonban furcsa módon szinte csak a fejlécen találkozunk a nevével, írni alig írt lapjába. Talán amit szíve szerint írt volna, azt nem tehette, mást meg nem akart?

Róbert Péter