Zsidó Világkongresszus: Ronald S. Lauder az elnök
2007. június 11. Nagy fölénnyel nyerte el az elnöki tisztséget Ronald S. Lauder a Zsidó Világkongresszus (ZSVK) június 10-én tartott rendkívüli választásán. A szervezet igazgató tanácsa 59:17 arányban választotta meg őt az elnöki pozícióba. Korábban a végrehajtó bizottság már Laudert javasolta e tisztségbe.
Ronald S. Lauder |
Az 1936-ban Nahum Goldmann által alapított ZSVK az egyik legnagyobb befolyású nemzetközi zsidó szervezet. Fő tevékenysége kezdetben az üldözöttek mentése és a náci Németország elleni zsidó fellépés koordinálása volt. A háború után a túlélők gondozása, majd az ötvenes évektől kezdve a kommunista, illetve az arab országokban rekedt zsidók védelme és – lehetőség szerint – Izraelbe való kijuttatása volt a célja. A nyolcvanas évek második felétől kulcsszerepet játszott a holokauszt-túlélők számára kiharcolt – milliárdos nagyságrendű – kárpótlások ügyében. A gazdag és befolyásos amerikai zsidók által irányított szervezetet emiatt sokan a „zsidó világ-összeesküvés” fő műhelyének tekintették.
A szervezet berkeiben – és a zsidó világban – azt remélik, hogy e lépéssel végre helyre áll a nyugalom, amelyet alaposan felbolygatott az előző elnök, Edgar Bronfman és az előző főtitkár, Israel Singer közötti ellentét. Az elnök nem átlátható pénzügyi tranzakciók miatt leváltotta Singert, majd megrendülésében maga is lemondott. A milliárdos Bronfmant, aki több mint harminc évig állt a ZSVK élén, most fia, Matthew Bronfman követi. Utóbbi – miután már eddig is a szervezet pénzügyi bizottságának élén állt – most az igazgatótanács elnöki posztját is elfoglalja. Ez a lépés „package deal” volt: együtt járt Ronald S. Lauder megválasztásával.
A szintén milliárdos Ronald S. Lauder, aki a posztkommunista országok zsidó iskoláinak nagyvonalú támogatásával vált ismertté, a dél-afrikai acélmágnás Mendel Kaplant győzte le. Utóbbi maga is fontos tisztséget tölt be a ZSVK-ban.
Lauder csak átmeneti elnökként áll a ZSVK élén, mert a két év múlva, 2009-ben esedékes választásokon újra meg kell majd mérkőznie, ha helyén akar maradni.
-Jég-
Szombat információ