Zsidó szerepkártya
Szombat reggel volt. Feri már megint Petinél aludt, mert a péntek délutáni szerepjátékozás elhúzódott. Feri sikeresen kikönyörögte anyjától, hogy Petiéknél alhasson, és majd csak másnap kelljen hazamennie. A két fiú az egész szombatot végigjátszotta. Ha nem szólnak nekik, még enni is elfelejtenek. Petinek mindene megvolt, ami egy valamire való szerepjátékozáshoz szükséges lehetett. Voltak pályaleíró könyvei, volt vagy egy tucatnyi színes kockája és több száz kártyája a legelképzelhetetlenebb karakterekkel. Ezek a kártyák határozzák meg, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik a játékos. Általában Peti volt a mesélő és Feri a játékos. Mindketten fanatikusai voltak a játéknak, de Feri már a hétköznapi történéseket is egy nagyszabású szerepjátéknak tekintette, ahol ő maga a hős. Osztálytársai kicsit buggyantnak tartották különös szokásai és beszéd- stílusa miatt, de Ferit ez csöppet sem zavarta. Osztálytársait is csak amolyan epizódszereplőknek tekintette élete történetében. A szombati nap is eltelt, és Feri még mindig Petinél volt. Csak anyja telefonhívására volt hajlandó elindulni haza. Peti anyukája nem szerette, ha fia sötétedés után nem volt otthon, féltette még a városban egyedül. Feri is tudta ezt, s talán emiatt is, nem nagyon sietett haza, mert tudta, hogy otthon nagy fejmosást kap.
Amikor lement az aluljáróba, kinn már majdnem teljesen besötétedett. Peti Újpesten lakott, Feri pedig egy, az Árpád hídhoz közel eső utcában. A metró már benn állt. Feri automatikusan beszállt és leült. Észre sem vette, hogy rajta kívül nincs is más a kocsiban, annyira el volt merülve a gondolataiban. Talán a félbehagyott játék lehetséges folytatásain fantáziáit.
A metró elindult.
A következő pillanatban, már az első megállóhoz nyíltak az ajtók. Egy hordányi, üvöltöző, nagydarab férfi éppen Feri kocsiját szúrta ki magának. Feri az utolsó pillanatig remélte, hogy végül a másik kocsiba szállnak…, de nem. Feri még gyorsan le akart szállni, hogy a következő metróval menjen tovább, de izmai már nem engedelmeskedtek. Az ajtók bezáródtak, a horda elszabadult.
Az érthetetlen ordibálásból már ki lehettet venni a szitkozódásokat. Egymást túllicitálva szidtak mindenkit. Először a BKV-t, majd valamelyiknek eszébe jutottak a rendőrök. Erre az egyik legnagyobb darab megmutatta, hogy mit csinálna egy rendőrrel. Hatalmasat belerúgott az ajtóba. Feri azt hitte, hogy az a hatalmas rúgástól kiszakad. Erre a többi is elkezdte szétverni a szerelvényt, mutatva, hogy ők is adnának a rendőröknek. Ez kis ideig lekötötte őket, de szükség volt egy új ellenségre. Az egyik izomagyú elüvöltötte magát:
– Az a mocskos zsidó lesz megint a bíró! Én rúgom fejbe először!
A többinek se kellett több. Talán még csodálkoztak is, hogy a mocskos zsidó ellenfél csapat eddig eszükbe sem jutott. Ráadásul a bíró, az a megkent, zsidó bérenc, aki annak fúj, aki több pénzt ad.
Erre aztán végképp elszabadult mindegyik. Eddig a kocsi másik végében voltak, de immár az egészet elkezdték módszeresen aprítani. Ferit is csak most vehették észre, de nem foglalkoztak vele, hozzá se szóltak, mintha ott se volna. Még abba a székbe is belerúgtak, amin Feri ült.
Feri teljesen megmerevedett. Levegőt is alig mert venni. Félt, hogy meghallják össze-vissza kalimpáló szívét. Azt kívánta, bárcsak ne is dobogna. Rettegett attól, hogy hozzászólnak. Erezte, hogy nem lenne képes válaszolni. Egy szótag, még annyi se jutna ki a torkán. Miközben teste görcsös mozdulatlanságban volt, agya tudta, mit kéne tennie. Arra gondolt, hogy a legközelebbi megállónál, az ajtók záródása előtti utolsó pillanatban kirohan a kocsiból, így még követni sem tudják.
Már a Gyöngyösi utcai megálló következett, az ajtók kinyíltak, a dallam megszólalt, Ferinek ugrania kellett volna, de nem tudott. Befuccsolt.
Senki sem mert abba a kocsiba szállni, ahol a vandál sereg randalírozott. Feri továbbra is egyedül maradt a felbőszült vadállatokkal. A félelmén túl, már önmarcangolásba is kezdett.
Belülről harapta a száját, hogy valahogy, talán a fájdalom által engedelmességre bírja testét. Érezte, hogy hideg izzadtságtól nyirkos a bőre. A tenyere jéghideg volt és csúszós. Mindeközben az egyik, eddig viszonylag csöndben lévő férfi rákezdett a „megy a vonat, megy a vonat Auschwitzba” című nótára. Ferit abban a pillanatban kirázta a hideg. A félelmen túl már gyűlöletet is érzett. Elképzelte, ahogyan valamely csodás tulajdonságával megöli az összes vadállatot, és „dolga- végezte” kilép a kocsiból.
Mindeközben a Forgách utcai megállóhoz értek. Feri már ugrott volna, de csak a jobb lába mozdult meg. Megijedt saját bizonytalanságától, és még merevebb testhelyzetbe kényszerítette magát. Mérgében, hogy gyávasága miatt még egy megállót kell végigrettegnie, elharapta a száját. Egyszerre megérezte vérének az ízét. Ekkor hatalmas reccsenést hallott. Az egyik ablakot betörték. A nagydarab kopasz diadalittasan emelte magasra vérző kezét.
– Mocskos zsidók! – hangzott a felkiáltás.
Feri tudta, hogy a következő megállónál le kell szállnia. Az Árpád híd közeledésével érezte, hogy lábait már meg tudja mozdítani. Csak az ajtóra összpontosított.
A világos megálló hirtelen bukkant elő a sötétségből. Feri ugrásra készen várta a megfelelő pillanatot. A metró lassan megállt, az ajtók kinyíltak. Már csak másodpercek választották el a megfelelő pillanattól. Ekkor megszólalt az ismerős dallam. Feri egy pillanatra tétovázott, de látta, hogy semelyik sem figyel rá. Felpattant és kirohant a kocsiból. Lába beleakadhatott valamibe, mert óriásit esett a padlón. Ekkor meghallotta az ocsmány zsidózást, majd a csattanást, ahogy a metró ajtajai bezáródtak. Nem mert hátranézni, csak felugrott és átrohant az aluljárón, be a lakótelepre, a toronyházba, felfutott a negyedik emeletig, a bejárati ajtónak esett, és dörömbölt.
A következő pillanatban anyukája nyitotta is az ajtót, és már kezdte volna fia leszidását, hogy hol volt ilyen sokáig, de minden szó elakadt a torkán, amikor meglátta a vérző szájú, izzadt Ferit.
Feri édesanyjához ugrott, görcsösen átölelte és ezt suttogta, „ugye nem vagyok mocskos, ugye nem?”
A Szombat diák-novellapályázatán második helyezést elért írás.
Címkék:2006-11