Zsidó síremlékeket gyaláztak meg fiatalok Pozsonyban

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Független Hírügynökség

2008. április, 28. Zsidó sírhelyeket díszítő domborműveket rongált meg három fiatal Pozsonyban vasárnapra virradó éjszaka. A tizenéves fiúk ellen sírgyalázás miatt indult eljárás. A szlovák főváros rendőrsége minderről hétfőn számolt be a Független Hírügynökségnek.

A tettesek átmászták a zsidó hittudós és gondolkodó Chatam Soferről elnevezett sírkert és emlékhely kerítésén, amely a pozsonyi vár tövében, a Duna-parthoz közel áll, majd kövekkel dobálni kezdték az emlékműveket.

Bár a rendőrség járőreinek a helyszínen viszonylag hamar sikerült elfogniuk a garázda fiatalokat, addigra tettükkel 400 ezer korona – vagyis több mint 3,1 millió forint – anyagi és felbecsülhetetlen eszmei kárt okoztak.

Mindhárom tettes ellen sírgyalázás miatt folyik eljárás, szabadlábon védekezhetnek – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Alena Toševová ((ejtsd: alena tosevová)), a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

[popup][/popup]