Zsidó BÚÉK

2007. szeptember 18. Lányi András geci zsidó. Ez hétfő este óta van így; kellett neked, szerencsétlen, élőláncos, zöldmozgalmas, bazsarózsás Lányi András a Kossuth térre menned beszédet mondani az ellenállás alkotmányos módozatairól a “gyönyörű arcú magyar népnek”.

A tudósítások szerint már úgy fél perce beszélt Lányi András az ellenállás különféle módozatairól a gyönyörű arcú magyar népnek, amikor a közönség soraiban egy önmagát félig nyilasnak tartó, szép arcú magyar azt kérdezte a mellette álló, szintén szép arcú, de egészen nyilas társától, hogy “ki a faszom ez itt?”. Valami zsidó geci, felelte amaz, s innentől kezdve neked, Lányi András, véged ebben a medencében, ezután a gyönyörű arcú magyar nép mély megvetése kíséri minden léptedet, és vedd tudomásul, hogy a Tubes mellett a Zengőn is NATO-radar fog épülni, meg ahol laksz, ott is, egészen az égig.

Ez volt hétfőn. Volna még ugyanerről a hétfőről Semjén Zsolt a szokásos zsidózásával, de papírt nem piszkolunk.

Már csak azért sem, mert történtek a fentieknél sokkal lényegesebb dolgok is. A BKV szóvivője ugyan nem erősítette meg, ám az MTI jelentette, hogy a múlt héten a kettes metró egyik állomásán felszállt egy borotvált fejű ember hosszú, fekete bőrkabátban, magas szárú, fekete, fűzős bakancsban, majd egész úton náci karlendítésekkel kísért “Éljen Szálasi!” és “Aki zsidó, szálljon le!” kiáltásokkal terrorizálta az utasokat, ám senki nem mert rászólni, a közbelépésről nem is szólva.

Az MTI felszínességére jellemző, hogy az utasok félelméről, majd utólagos felháborodásáról beszámolt ugyan a tudósító, ám a lényegről, mármint hogy “a zsidók szálljanak le” felszólításra ténylegesen hányan szálltak le, egyszerűen hallgat. Holott ez volna az igazi hír, hiszen ez nagyságrendekkel fontosabb és tartalmasabb információ akár a zsidózó ember részletes személyleírásánál is, tudniillik a metró alagútja a mi igazi közegünk, nem a Kossuth tér meg a parlament.

Hogyan kell ilyenkor viselkedni?

Én speciel tanácstalan vagyok, pedig éltem már át hasonlót. A kilencvenes évek elején zsidózott, kommunistázott egy ember a hármas metrón, a Deák térnél szállt fel minden délután csúcsidőben, s mondta fenyegetőn állomásról állomásra, hogy mi legyen a zsidó kommunistákkal, illetve a kommunista zsidókkal, és hogy akinek ez nem tetszik, az szálljon le. Az én bajom leginkább az volt, hogy ezzel a leszállással mindig a Dózsa György úti állomás után jött elő, én pedig a következő, Árpád hídi megállónál amúgy is leszálltam volna. De hát az ember mégse szállt le, mert nem fog ugye egy szarházihoz igazodni azzal, hogy felszólításra leszáll, nem mellékesen ezzel bélyeget is sütve saját homlokára, hogy ő egy kommunista zsidó, illetve zsidó kommunista, én tehát bátran, tüntetően utaztam tovább, megmutatva, hogy ki az úr itten, amúgy pedig a nem leszállásommal a függetlenségemet vagy inkább az előkelő kívülállásomat is demonstrálva, amire oly büszke tud lenni az ember.

Viszont így meg állandóan Újpest Városkapunál kötöttem ki, ahol az égvilágon semmi dolgom nem volt. Ez az ember tehát anélkül, hogy kontaktusba kerültünk volna, kibillentett megszokott hétköznapi ritmusomból, a délutánjaim állandó visszametrózással teltek el, megutáltam egy életre Újpest Városkaput meg a környékét, s ezért utólag és gondolatban azóta is többször pofán vágom azt az embert még a Dózsa György úti megálló előtt; vannak helyzetek, amikor nincs más megoldás, mint a súlyos pofon.

Pedig mint tudjuk, a magyar nyilasoktól nem kell félni.

Emlékezzünk: amikor Lovas Istvánról kiderült, hogy zsidó származású, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, igaz, jó barát és szép arcú magyar, pár nap gondolkodás után kijelentette, hogy meglepte őt a hír, de aztán túltette magát rajta, és megbocsátott Lovasnak. Azért ezt képzeljük el: miután Lovasról kiderül, hogy zsidó, a legigazabb magyar lap főszerkesztője azt mondja neki keresztényi szeretettel, hogy adj, kérlek szépen, István, hetvenkét óra gondolkodási időt, hadd rágjam át ezt az egészet. Majd átrágja, s hetvenkét óra múltán a szörnyű harag és megvetés elapad keblében, s megöleli a napok óta bizonytalanságban élő barátját: “István, megbocsátom, hogy zsidó vagy”, s könnyes-meghatva tán még azt is hozzáteszi, “de legközelebb ne csinálj ilyet”.

Az pedig tán még meg is ígéri.

Amúgy a zsidó újév alkalmából kíván boldog és termékeny új esztendőt minden zsidó honfitársának a gyönyörű arcú Magyarország.

Megyesi Gusztáv

(Forrás: Élet és Irodalom)