Zöldülő egyházak

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. szeptember 16. A klímaváltozás ellen imádkoztak hat világvallás (a katolikus, az ortodox, a zsidó, az iszlám, a hindu és a buddhista hitek) magas vezetői a rohamosan olvadó grönlandi Jakobshavn-gleccser közelében, egy norvég hajón.

A Sarki szimpóziumnak elkeresztelt összejövetelt a mintegy 250 millió hívet tömörítő ortodox vallás legfőbb tekintélye, a zöld pápának is hívott konstantinápolyi pátriárka, I. Bartholomaiosz hívta össze, aki a Nagyszebenben megtartott III. európai ökumenikus nagygyűlésről érkezett a rendezvényre. Az erdélyi találkozón is kiálltak “Isten teremtésének” megőrzése mellett, követve ezzel XVI. Benedek pápa számos idei figyelmeztetését is.

Az pedig valóságos csodának tekinthető, hogy az általában George W. Bush amerikai elnök politikája mellett elkötelezett amerikai neoprotestáns egyházak is egyre “zöldülnek”: az elnököt a kiotói egyezmény aláírására buzdította a mintegy 30 millió keresztyén hívet tömörítő ernyőszervezet, az Evangéliumi Keresztyének Országos Egyesülete.

Egyházi szakértők szerint az utóbbi években azért is kommunikálnak markánsabb környezetvédelmi üzeneteket a keresztény egyházak, hogy ne csupán negatív nyilatkozatokkal jelenjenek meg a világ előtt, mint például a Vatikán a homoszexuális életforma vagy a mesterséges fogamzásgátlás elítélésével. A környezetvédelem nem csupán a többi egyházzal való békés együttélés egyik alapját teremtheti meg, hanem akár a Vatikán által “jóakaratú embereknek” nevezett nem hívőkkel is szorosabb kapcsolatokat építhet. A környezettudatos hívő élet egyik legradikálisabb képviselője, a brit Keresztyén Ökológia szervezet honlapjáról pedig még klímavédelmi teszt és tippgyűjtemény is letölthető.

(Forrás: hvg.hu)

[popup][/popup]