Zöld-Paradicsom Izraelből

Írta: Szegő György - Rovat: Archívum, Képzőművészet

Velence, 1993

A világ jó ideje legnagyobb képzőművészeti mustrájának, a Velencei Biennálé területének közepét az idei kiállításon első pillantásra furcsa, félig épület-félig kertszerű pavilon foglalta el. Különös zavarodottságot okoz maga a helyszín is, mert az is park, a temetőszigeten kívül az egyetlen nagyobb zöldterület Velencében: a Népkert. Izrael mutatta be itt azt a kísérleti ״zöldházat”, amely a művészetben egy egészen új irányvonalat képvisel. Oktatási zöldház és művészet-kísérleti központ egyszerre. Fiatalok dolgoznak itt, olyan magától értetődő komolysággal trágyázzák a földet és szedegetik az érett paradicsomokat, mintha nem a képzőművészeti világ egyik legrangosabb eseményén volnának, hanem otthon, Izraelben, a maguk kísérleti telepén. Vezetőjük, Avital Geva még az avantgárd világban is rendhagyó képzőművésznek számít. A „pavilon” látogatói pedig érzik: valami fontos próbálkozás szemtanúi lehetnek.

Kérdés, miért művészet ez a „melegház?” Művészet és alkímia az avantgárd teória felismerése előtt még homályos kapcsolatban sem álltak egymással. Pályakezdése óta Avital Gevát az a bizonytalan, hasonlóan homályos körvonalú határvidék vonzotta, amely a művészet és a mindennapi élet között húzódik, és politikai üzenetet hordoz. Morális metaforát az élet nyersanyagai, a természetet és a társadalmat működtető mechanizmusok szolgáltattak a számára. 1978-ban végleg kilépett az úgynevezett művészeti világból, mivel nemcsak annak korlátozott voltát látta át, de azt is, hogyan szűkíti le az emberi gondolkodás tereit a hivatalos művészet formája. O inkább a teljes ember cselekvési terepét kereste, valódi megoldásokat a társadalmi és környezeti problémákra. A művészet síkját az egyén mikrokozmoszába és a környező világ makrokozmoszába, térbe transzformálni: ebben a totális dimenzióban gondolkodik Avital Geva. 1978 óta a zöldházon dolgozik. Ebben a természetet művészetté, művészetet erkölcsi problémává avató gondolatkörben konkrét tevékenységekkel keresi a 2000 utáni gazdaság és élelmezés kiútjait. Így a korábbi művészi projekteket (például a rothadó természetről arte povera) valóságos termelő tevékenységgel váltotta föl. Maga a pavilon egy fémcső rendszerből áll amely nagyon hasonlít az arte povera-s Parmiggiano húsz évvel ezelőtti mesterséges fájához -, itt nem virágcserepek alkotják a törzset, hanem a csövek. Ennek ágaiként nőnek ki a haszonnövények, az öntözés pedig, a biológia mintája szerint, belülről történik.

Tudományos választ igényel a kérdés: miért képesek a mezőgazdasági múltat nélkülöző, legkülönbözőbb éghajlatok felől érkező újdonsült izraeli gazdák csúcsteljesítményekre. Egyesek szerint éppen a hagyományok hiánya segíti elő az új metódusok befogadását. Jelen esetben egy művész hívott fiatalokat maga köré, és velük a Mevo’ot’ Iron területi oktatási intézmény égisze alatt egy egyenlőségen alapuló munkaközösséget alkotott. Munkájukat Izrael legnevesebb ipari és mezőgazdasági tudományos intézeteiből jött kutatók segítik. A kis csoport termelő tevékenysége mögött azok az eszmék állnak, amelyek nélkül a világ nem élhető tovább. Az egyik legfontosabb a tolerancia. Minden eljárás itt a másikra épül, és mindegyikből csak a szomszédos eljárás figyelembe vételével vonhatók le konzekvenciák. Az organizmusoknak ez a szimultán sokfélesége formálja a teljes zöldházat a természetes tolerancia világává, és a kísérletezés, az új örömévé. Megtanít egészben szemlélni a teremtett környezetet, beilleszkedni a természet csodálatos harmóniájába.

Avital Geva a zöldházzal egy teljes, organikus kozmoszt teremtett, amely egyesíti a természetet a kultúrával, és valódi javaslatot, utópista lehetőséget kínál egyszer s mindenkorra. A zöldház mint interdiszciplináris környezet, nem metafora. A valóság egy szeletét láthatjuk, egy óriási Marcel Duchamp-féle „ready-made”-et, melynek célja: újra felkelteni a gondolatot a művészet és élet közötti határok áthelyezéséről. Ez az installáció újrafogalmazza művészet és természet kapcsolatát, és megmutatja, milyen szoros rokonságban áll a kreativitás és az avantgárd.

Ez a „ready-made” nem keresi a választ arra a kérdésre: miért művészet minden, éppen ellenkezőleg: kétségeit közvetíti a művészet világáról. A művész mint ideológus eszméje a posztmodem évtized alatt megkérdőjeleződött. Most Avital Geva kísérlete ismét feleleveníti az utópista társadalmi misszió kérdését egy olyan ország, Izrael művészetében, ahol az utópiák még nem veszítették el végleg lábuk alól a termőföldet.

Szegő György

támogatás

Címkék:1993-11