Yehudi Menuhin

Yehudi Menuhin

1916-1999

Menuhin mesésen hí­res volt, nemcsak zenei virtuózként, hanem nagy humanistaként is. Utóbbi tevékenysége azonban szinte egész életé­ben ellentmondásokat hor­dozott: indokai megválasz­tásával és viselkedésével sok embert megsértett.

Menuhin világának valószí­nűleg legtöbb bajt kavaró és talán leginkább félreértett te­rülete a zsidó vallással és Iz­raellel való kapcsolata volt.

Egyfelől 1945 júliusában fel­lépett a németországi Bergen-Belsenben és a mene­külttáborokban Benjamin Britten zeneszerzővel együtt; Izraelben látogatta barátait és követőit; „keresztneve” pedig természetesen „zsidót” jelent. Másfelől vi­szont 1947-ben visszatért Berlinbe, hogy együtt lépjen fel Wilhelm Furtwangler karmesterrel, akit azzal vádoltak, hogy náci szimpatizáns; kiállt a kétnemzetisé­gű zsidó-palesztin állam mellett és nyíltan bírálta Izrael politikáját.

Yehudi Menuhin 1916. április 22-én született New Yorkban. Szülei, Mose és Marutha Palesztinában ismerkedtek meg; mindketten Oroszországból alijáztak.

Mindhárom Menuhin-gyerek (Yehudi, Hephzibah és Yalta) kimagaslóan te­hetséges zenész volt, de csak a kisfiú­ból lett világszenzáció. Négyévesen kezdett hegedülni, 7 évesen adta első szóló hangversenyét a San Franciscó-i Szimfonikusokkal, 11 évesen pedig a Carnegie Hallban játszott. Az édesanyja naponta 7 vagy 8 órát gyakoroltatta, utána pedig pihenésképpen olvasnia kellett, például a Karamazov testvére­ket. A fiatalembert folyton rengeteg ember vette körül, mégis mindig magá­nyos volt. Elképesztő arc- és névmemó­riával rendelkezett, de bensőséges kap­csolatai egyáltalán nem voltak.

Menuhin 1943-ban Angliába ment és a háború alatt több mint ötszáz koncer­tet adott a szövetséges csapatoknak, majd a háború után Németországba ment játszani. Emiatt sok bírálat érte, indokait főleg az amerikai zsidók és az izraeliek nem értették.

Menuhin szülei különös érzelmi örök­séget hagytak rá. Egyrészről héberül beszélő háztartásban nőtt fel. Marutha azt első lubavicsi rebbe leszármazottja volt, bár később tatár származásúnak vallotta magát. Másrészt nagy hatással volt rá az édesapja, aki egy erősen anticionista amerikai csoport vezetője volt. Bár valaha Palesztinában élt és hé­berül tanult, különc volt, aki mindvégig azt hirdette, hogy zsidó államra nincs szükség és a palesztin terroristák volta­képpen szabadságharcos hősök.

Amikor Menuhin nem sokkal az állam- alapítás után – Chaim Weizmann elnök meghívására – Izraelbe látogatott, apja dühében nem volt hajlandó beszélni ve­le (hasonlóan nem állt szóba Hephzibahhal, amikor az másodszorra kötött házasságot egy zsidóval). Kezdetben az Izraeli Filharmonikusok bojkottálták Furtwanglerrel való szereplése miatt, így magának kellett szerveznie koncertjeit. Csak 1953-ban békült ki a zenekarral. Egy alkalommal a londoni Times kritikájában megbírálta a zenekart, mert az nem játszott Wagnert vagy Strausst, mondván, hogy azok antiszemiták, és egészen odáig ment, hogy a zsidókat a nácikkal hasonlította össze, akik azért nem játszottak Mendelssohnt és Offenbachot, mert azok zsidók voltak.

Menuhin a 70-es években a Szovjet­unióba utazott. Személyesen is közben­járt a zsidók érdekében, kiállva azon jo­guk mellett, hogy szabadon válasszák meg, a világ mely tájára vándorolnak ki, beleértve Izraelt is. Mindezek miatt töb­bé nem hívták meg.

Menuhin jó kapcsolatokat ápolt a pa­lesztin szervezetekkel, a menekültek­nek nyújtott pénzügyi segítsége közis­mert volt.

Ugyanakkor a legmeglepőbb a zsidó tradícióhoz való hozzáállása volt. A val­lást megvetette, templomba soha nem járt, ám amikor egyszer koncertet adott a hosszúnapon és utólag figyelmeztették erre, elhatározta, hogy egy zsidó jóté­konysági egyesületnek adományozza tiszteletdíját, remélve, hogy hittestvérei előtt ezzel jóváteheti viselkedését. Hoz­zátette, hogy ami őt illeti, a zenélés nem kifogásolható egy napon se – kivéve a szent napot mivel ez egyfajta szem­élyes felajánlás a mindenható isteni ha­talomnak. Attól kezdve rendszeresen el­lenőriztette, hogy mikor kezdődnek és végződnek a zsidó ünnepek, és ügyelt arra, hogy Jom Kippurkor ne játsszon.

Menuhin, anélkül, hogy reklámozta volna azt, mint például nagynevű kollé­gája, Leonard Bernstein, nagyon is tö­rődött a zsidóságával. Két lábon járó el­lentmondás volt: a vallást elutasította, ugyanakkor beszélgetés közben gyakran használta a „hittestvéreink” kifejezést.

Az 1980-as évek közepén Menuhin meglátogatott egy jeruzsálemi kollégiu­mot, amelyet a tehetséges izraeli kö­zépiskolai diákok számára hoztak létre. Menuhin – aki nagyon elégedett volt az­zal, hogy az iskola egyaránt fogadott so­raiba arabokat és zsidókat – közremű­ködött egy hasonló ammani iskolával való kapcsolatfelvételben, és más téren is részt vett az arab-zsidó kapcsolatok fejlesztésében.

Naiv álmodozó volt? Lehetséges. De az is lehet, hogy megelőzte korát és át­látta, hogy a túlélés módja a két nem­zet kibékítése. Lehet, hogy nem is volt annyira ellentmondásos figura. Csak mi nem értettük, amit mondott.

A Jerusalem Report alapján