Woody Allen: Hászid mesék a hírneves tudós kommentárjaival ellátva

CVI CHAIM JISZROÉLT, az ortodox Tóra-tudóst, aki a nyugati világban ismeretlen tökélyre fejlesztette a gajdolás művészetét, héber társai a reneszánsz legbölcsebb férfiújaként ünnepelték, (ő és héber társai együttesen sem tették ki a népesség egytizenhatod százalékát.) Egy ízben, amidőn épp a zsinagógába tartott, hogy megünnepelje azt a szent zsidó ünnepet, amelyet abból az alkalomból tartanak, hogy az Úr valamennyi ígéretét megszegte eddig, megállította útján egy asszony, hogy föltegye neki a következő kérdésit: – Rabbi, miért nem szabad nekünk disznóhúst ennünk?

– Nem szabad? – mondta ő megrökönyödve. – Hohó!

Ez egyike a csekély számú történeteknek a hászid irodalomban, amelyek a héber joggal foglalkoznak. A rabbi tudja, hogy nem ehet disznóhúst, ám nem törődik a tilalommal, mert kedveli a disznóhúst. És húsvétkor tojásokkal is szívesen gurigázik. Egyszóval fittyet hány a tradicionális ortodoxiára, mi több, az Úrnak Ábrahámmal kötött szövetségét afféle „papperlepappnak” tartja. Nem világos, miért tiltja a héber jog a disznóhús fogyasztását. Egyes tudósok úgy tartják, a Tóra csupán annyit mond, hogy disz­nóhúst csak bizonyos éttermekben nem tanácsos enni.

BAUMEL RABBI, a vityebszki tudós férfiú, böjtölni kezdett, hogy tiltakozzék a méltánytalan törvény ellen, mely tiltotta az orosz zsidók papucsviselését a gettón kívül. Tizenhat hétig hevert durva szalmazsákján a szent életű férfiú, a mennyezetet bámulta és mindennemű élelmet visszautasított. Tanítványai már attól féltek, az élete forog kockán, amidőn egy asszony járult elébe, ki a tudós férfiúhoz lehajolva ezt kérdezte: – Rabbi, milyen színű volt Eszter haja? – A mester bágyadtan fordult oldalára, hogy az asszony szemébe nézzen. – Hogy lehet ilyet kérdezni? – rebegte. – Hát fogalma sincs, milyen fejgörcsöt kap az ember tizenhat heti koplalástól? – E szavak elhangoztával az asszonyt a rabbi tanítványai a szukkába vezették, aki ott egészen addig töltekezett a bőségszaruból, amíg a számlát a kezébe nem nyomták.

Itt a büszkeség és a hiúság finom jellemzésével van dolgunk. A történet sugallata szerint vétkes hiba böjtbe kezdeni. Különösen üres gyomorral. Az ember persze nem tehet tulajdon balsorsáról. Az Úr akarja, hogy szenvedjünk, noha föl nem foghatom, mi öröme telik benne. Egyes ortodox törzsek úgy hiszik, az üdvözülés egyetlen útja a szenvedésen keresztül vezet, továbbá a tudósok följegyezték, hogy az esszénusok szándékosan verték a falba a fejüket. Mózes későbbi könyvei szerint az Úr jóindulatú, de meg kell jegyeznünk, Mózes jobbnak látta, hogy jó néhány témáról egy szót se írjon.

(Woody Allen: Getting Even. Allen, London 1973. Hernádi Miklós fordítása.)