Washingtoni szédertől a Vállalkozók Pártjáig
Szegő Krisztina interjúja Zwack Péterrel
Amikor Zwack Pétert, a Zwack Unikum Kft. tulajdonosát felkerestük, még mindenki a közelgő peszáhra készülődött. Ennek jegyében tettük fel a kérdést: „Mit csinált Ön tavaly ilyenkor”?
-
Feleségemmel egy szeder estét rendeztünk Washingtonban válaszolta nem kis meglepetésünkre Zwack úr, aki mint emlékezetes, 1991 tavaszán még mint magyar nagykövet tartózkodott az amerikai fővárosban.
-
E rendezvénynek folytatta -, azonban semmiféle politikai vagy vallási célja nem volt, pusztán arra gondoltunk, hogy sokat használhat követségünk tekintélyének és érdekeinek, ha bemutatjuk a magyar zsidóság életét Amerikában. Az általunk rendezett fogadás tulajdonképpen egy olyan fesztiválnak a része volt, amely elsősorban a kulturális és konyhai hagyományokkal ismertette meg az érdeklődőket, a szeder időszakában. A menüt például Kalla Kálmán állította össze. (A Ronald Lauder és George Lang által megvásárolt Gundel-étterem gasztronómiai menedzsere – A szerk.) Az est folyamán egy amerikai-magyar rabbi mondott rövid beszédet, majd helyettesem, Bollobás Enikő a magyar zsidóság történetéről beszélt. A bejáratnál posztereket és zsidó szakácskönyveket lehetett vásárolni, a zenét egy zsidó kvartett és egy washingtoni iskola kórusa szolgáltatta. A fesztivál idején zsidó festők és szobrászok alkotásaiból, valamint imakönyvekből rendeztünk kiállítást. Két fotó-tárlatot is szerveztünk „Magyar zsinagógák” illetve „Zsidók Budapesten” címmel.
A visszhangokból megtudtuk, hogy ehhez hasonló esemény Washingtonban még nem volt, így Magyarországnak e rendezvénnyel igen nagy hírnevet és dicsőséget szereztünk. A meghívottak között szenátorok, prominens zsidó személyiségek, és a legkülönbözőbb vallású befolyásos emberek, a politikai élet és a sajtó legfontosabb, legismertebb vezetői szerepeltek.
A Külügyminisztérium engedélyezte a rendezvényt, ahhoz azonban sajnos nem járultak hozzá, hogy feleségemmel elmondhassuk rövid beszédünket, amelyben megemlékeztünk volna arról, hogy a magyar zsidóság mennyiben járult hozzá a kulturális és tudományos fejlődéshez Magyarországon és egész világon.
-
Azt hallottam, hogy ez a rendezvény később szálka volt a magyar vezetés szemében, sőt támadások is érték Önt miatta.
-
Nem ért támadás, sőt a miniszterelnökről egyértelműen pozitívan kell nyilatkoznom, hiszen mindig támogatta a hasonló jellegű megnyilvánulásokat. Ami Csurka Istvánt illeti, őt valóban sokan türelmetlennek, antiszemitának tartják. Amikor Amerikában járt, akkor éppen ezért felajánlottam, szívesen közvetítenék közte és az amerikai zsidóság között, és erre ő nyitott lett is volna. Sajnos erre már nem jutott időnk, hiszen engem éppen ez idő tájt rendeltek haza. Nem tapasztaltam antiszemitizmust a kormány többi tagja részéről sem, Göncz Árpádnak pedig kimondottan jók az amerikai zsidósággal a kapcsolatai.
-
Sikerült az alatt a viszonylag rövid idő alatt tennie valamit a magyarországi elsősorban gazdasági változások érdekében, amíg nagykövetként Washingtonban tartózkodott?
-
A visegrádi hármas találkozót a történelem ma már egyértelműen igazolta. Kevesen tudják azonban, hogy elsőként 1990 szeptemberében, kinevezésem után egy hónappal, éppen én indítványoztam a találkozás gondolatát. Annak idején ugyanis elsőként ismertem föl, hogy Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy egyedül képes legyen az egész térségről alkotott véleményt befolyásolni. Az amerikai befektetőket ugyanis ma is csak egy dolog érdekli, a régió stabilitása.
Ekkor, tehát 1990 szeptemberében, anélkül, hogy a Külügyminisztériummal engedélyeztettem volna, találkoztam a cseh és lengyel nagykövettel. Ők tárgyaltak a maguk külügyminisztereivel, majd értesítettek róla, hogy országaik nyitottak lennének a tárgyalásokra. Én csak ekkor jelentettem haza, hogy milyen lépéseket tettem, milyen eredményeket értem el. Először bíráltak is amiatt, hogy a kezdeti lépésekről nem szóltam, és hosszú hónapokig talán emiatt nagy ellenállást tapasztaltam magyar részről. Végül mégis zöld utat kaptam, így 1990 végén találkoztam Lawrence Eagleburger külügyminiszter-helyettessel, és megindulhatott a további munka.
Eleinte komoly nehézségeim voltak, mivel a magyar vezetés jó része úgy gondolta, Magyarországnak meg kell őriznie azt az előnyét, hogy elsőként lépett az átalakulás útjára, helytelenítették, hogy mások is hozzánk köthessék szekerüket. Én azonban úgy véltem, hogy amíg az amerikai kormány nem lát itt megnyugtató, stabil politikai helyzetet, addig nem számíthatunk komoly beruházásokra.
Mindemellett létrehoztam egy alapítványt Friends of Hungary néven, azzal a céllal, hogy vezető amerikai szakembereket toborozzunk a magyarországi befektetések érdekében. A kuratóriumba olyan személyiséget hívtam meg, mint Tóm Lantos, Teller Ede, Lugar szenátor, a General Motors elnöke, John Whitehead volt külügyminiszter-helyettes. Az országot járva, a nagyobb városok neves vállalatainak vezetőivel találkozva, mindig unszoltam őket, hogy finanszírozzanak magyar vállakózásokat. A rábeszélés nyomán el is indultak a befektetések.
– Imponáló, hogy milyen nagy neveket említ személyes ismerősökként. Ha jól tudom jó kapcsolat fűzi az USA elnökéhez, Mark Palmerhez, a volt magyarországi USA nagykövethez, sőt a Kennedy családhoz is.
-
Több mint 20 évig éltem Amerikában, első feleségem amerikai volt, olyannyira, hogy dédnagyapja, Francis Scott-Key írta az Egyesült Államok himnuszának szövegét. Így tehát nem csoda, ha már fiatal emigránsként bekerültem az amerikai úgynevezett jobb körökbe.
-
Gondolom, hogy közismerten jó kapcsolatai is hozzájárultak nagykövetté történő kinevezéséhez.
– Igen, ez volt az egyik fő oka. A probléma pedig a szerepemmel az volt, hogy mint kezdeményező típus, sohasem vártam, és sohasem kértem utasításokat. Mindent úgy tettem, ahogyan ismeretségeim és tapasztalataim alapján a legjobbnak láttam. Elítélték egyébként azt is, hogy jelenlegi feleségem, aki egyébként angol állampolgár, ugyancsak aktívan bekapcsolódott a politikai életbe. Nevéhez fűződik az az akció, amelynek során a washingtoni követségek úgynevezett kulturális autóbuszokat indítottak volna az amerikai főváros iskoláiba. Ezek a buszok elvitték volna országaik kultúráját a fiatalokhoz, megismertették volna a különböző népek szokásait, életét a tanulókkal. Az első a magyar autóbusz lett volna, de indítására már nem maradt időnk. Ugyancsak a feleségem érte el, hogy az a washingtoni utca, ahol egymással szemben a magyar és a csehszlovák követség állt, Spring of Freedom nevet kapja, utalva a két ország történelmi kapcsolataira. De már az utcanév tábla felavatására sem maradt időnk. Egy éves munkám után jelentést szerettem volna tenni az addig elért eredményekről, ám a Külügyminisztérium ezt sem tartotta szükségesnek…
-
Most a Vállalkozók Pártjának lett az elnöke. Ebben a pozícióban tovább tudja hasznosítani az összeköttetéseit?
-
Ezt a posztot már akkor fölajánlották, mielőtt kimentem Amerikába. Most ugyancsak gondolkodtam rajta, hogy elvállaljam-e, foglalkozzak-e közügyekkel. Sokan azt tanácsolták, jobb, ha most nem kerülök be a politikai környezetbe, inkább várjak egy-két évet, amíg kialakulnak az erőviszonyok, Én azonban úgy látom, hogy ennek az országnak nincs most erre egykét éve. Aki tenni akar valamit, annak most kell lépnie. Hogy miért éppen egy ilyen kis párt vezetésén keresztül próbálom megvalósítani az elképzeléseimet? Úgy látom, hogy a kis- és középvállalkozói réteg érdekei nincsenek megfelelően képviselve a törvényhozásban. Érdekképviseleti szerveik persze vannak, akár a VOSZ, vagy az IPOSZ. Ám ezek nem törvényalkotó testületek. Ez a kis párt azonban a 90-es választásokon, egy három hónapos, igen gyenge kampány után is 100 ezer szavazatot ért el. A legközelebbi választásokon egészen biztos bekerülünk a Parlamentbe.
Vállalkozók persze vannak más pártokban is, de szavazataikkal ott az adott párt érdekeit támogatják. Saját érdekeiket csak ebben a pártban képviselhetik. Olaszországban ahol 20 évig éltem, és félig-meddig ma is ott élek tanultam meg, hogy a vállalkozói réteg egy országnak a hátgerince. E réteg megalapozása jelenti hát a polgárosodást, a Vállalkozók Pártját ezért is nevezik liberális polgári szövetségnek is.
Ha bekerülnénk a törvényhozásba, olyan szabályzókat igyekeznénk meghonosítani és ezt már régen meg kellett volna tenni -, amelyek a vállalkozók egzisztenciáját szilárdítanák meg, hiszen a mostanihoz hasonló rendkívüli helyzetben, rendkívüli és nem tradicionális megoldásokra van szükség. Egy példával illusztrálva, ha személyi jövedelemadó csak 15 százalék lenne, a vállalkozói adó mondjuk 10 százalék, biztos, hogy azonnal megindulna a pénzmozgás. Az adócsökkentés miatt kieső államháztartási bevételek többszörösen megtérülnének azoknak az új vállalkozóknak a befizetett adóiból, akik a jelenlegi feltételek mellett hozzá sem mernek kezdeni semmihez, vagy ha mégis belevágnak valamibe, bizonyos, hogy egykettőre csődbe jutnak.
És ez a program nem csupán a vállalkozók egzisztenciáját stabilizálná. A kis és középvállalkozók sikere, a polgárosodás megindulása általános fellendülést hozna, a munkanélküliség csökkenésétől, az életszínvonal emelkedéséig. Ezt a végcélt pedig ma egyetlen párt sem vetíti elénk.
Látom az emberek teljes közömbösségét, önbizalomvesztését, amely egy ország öngyilkosságát jelenti. Vissza kellene adni nekik az emberi értéket, a vállalkozókat pedig meg kellene tanítani nemcsak a saját hasznukért, hanem a közjóért is dolgozni.
Címkék:1992-05