Vissza a gettóba

Vissza a gettóba!

A nem sokkal a Jom Kippur-i háború után keletkezett dokumentum jól illusztrál­ja a korabeli felekezeti sajtó autonómiáját. A buzgó főszerkesztő részletesen be­számol az ÁEH illetékesének a hitközségben uralkodó Izrael-párti hangulatról – ma már nehéz megítélni, hogy saját nehézségeit akarja-e ezzel illusztrálni ebben a közegben, vagy éppen együttérzést keres burkoltan, mintha azt akarná monda­ni a hivatalnoknak: „De hát ezek mégiscsak a mi véreink!” Ám utána a buzgalom felülkerekedik benne, és fölajánlja, hogy az olvasók által visszaküldött és össze­firkált lappéldányokat beküldi az ÁEH-nak.

„Kecskeméti szerint nagy az aggodalom Izraelért” – jelenti feletteseinek a hiva­talnok, aki érdekes módon tartózkodik a kor szokásos lózungjainak (cionista agresszorok stb.) használatától, és feltűnő tárgyilagossággal, minden köpködés nél­kül ismerteti a zsidók ezzel kapcsolatos álláspontját. Hogy a világ zsidóságát leg­inkább foglalkoztató háborúról akár egy szót is írjanak a lapban, ez természete­sen szóba sem kerül – mindketten tudják, hogy ez lehetetlenség.

A gettóba szorítás szép példája, amint Lóránt elvtárs lebeszéli a főszerkesztőt ar­ról, hogy Ortutay Gyulát kérje föl a jubileumi cikk megírására: a tekintélyes akadé­mikus még valami érdekeset találna írni, ami olvashatóvá tenné a lapot. A lojális főszerkesztő, aki még azt is megkérdezi, melyik rabbi mit írjon, nehezen érti meg, hogy a politikai vonalasságot sem szabad színvonalasan előadni. A hatalom szürke és unalmas gettóújságot akar, amilyen a megszüntetni vágyott vallásos élethez illik. „Az Új Élet elsősorban felekezeti lap”- emlékeztet a hivatalnok, elejét véve minden kitö­rési kísérletnek a szellemi gettóból. „Természetesen… hazánk fejlődéséről, a Hazafi­as Népfront munkáról (sic)… többet is lehet foglalkozni (sic) de a cikkeket igyekez­zen egyházi személyekkel megíratni.”A hivatal unalmas protokolltémákat akar látni, gettóstílusban megírva – miközben ezer kilométerrel arrébb a zsidó állam súlyos háborúban áll. Az egyetlen megtűrt zsidó orgánum így már kellőképpen ki van hétéivé. Ám a jelentéstévő főnöke mindezzel együtt sem elégedett: hiába ért egyet minden javaslattal, a főszerkesztővel még többet kell foglalkozni – írja a jelentés végére.