Virul a dokumentumműfaj, válságban a játékfilmgyártás
Tel-Aviv
Válságban az izraeli filmgyártás, nincs elég pénz, az állami támogatás minimális! – halljuk különböző rendezők kétségbeesett kiáltásait. Bár világjelenségről van szó, az izraeli helyzet annyiban kivételes, hogy az állami szervek, amelyek felelősek lennének a pénzek elosztásáért, nincsenek nagy bizalommal a honi filmek iránt. A magyarázat meglehetősen egyszerűnek tűnik: Izraelben eddig még nem lépett színre egyetlen kiugróan tehetséges rendező sem, tehát igazi nagy és értékes alkotások sem születhettek. Ez magyarázza, miért vonakodik a költségvetés ebbe a „kétséges” művészeti ágba pénzt pumpálni, és miért tekinti a filmművészetet kizárólag a szórakoztatóipar egyik ágának, mely magát kell, hogy fenntartsa.
A válsághelyzetet tovább fokozza még a közönség elfordulása a hazai filmektől, részben az elektronikus média ugrásszerű elterjedése, részben az amerikai filmek dömpingje miatt. A televízió lehetne az egyetlen fórum, ahol a mozikban (kis nézettség miatt) megbukott izraeli filmek sikerrel kerülhetnének nézőközeibe. A különböző csatornák ellenben egyedül képtelenek lennének finanszírozni az ország filmgyártását.
A helyzet komolyságát legjobban az a tény szemlélteti, hogy maga az izraeli kommersz film is mélyponton van. A közönség inkább választja a kényelmes otthoni fotelt, mint hogy elmenjen moziba. A korábban közkedvelt, az izraeli-arab konfliktust politikailag „korrekt” módon ábrázoló (igaz, megkérdőjelezhető színvonalú) filmek is eltűnőben vannak, senki sem vállalja a bonyolultabbá vált helyzet megjelenítését a vásznon.
Az eddig felsorolt gondok ellenére is készülnek sikeres filmek. A korábbi témákat felváltotta egy egészen újszerű, populáris műfaj, amely „üresfejű, fecsegő aranyifjakat” tesz meg főhősnek. A helyszín többnyire Tel-Aviv. Sabi Gabison figurái egy gurut látogatnak meg, és tőle remélik az „igaz” élet receptjét (Shuru); Eytan Fox (A szirén dala) pedig az öbölháború idejébe helyezi főhőse, a harmincas, meglehetősen felszínes újságírónő történetét, aki számára a létkérdést nem a „nagy” események, hanem a magánélet csetlései-botlásai jelentik: egészen pontosan három szeretője. A rendező így kerekít egy komédiát a véresen komoly valóságból, és ezáltal próbálja a háború traumáját feldolgozni. Ezenkívül a független, maga útját járó nőtípus hangsúlyos megjelenítése is célja volt, aki egyre gyakrabban szereplője különféle szemléletű filmeknek.
Készültek komolyabb, a problémákat alaposabban tárgyaló alkotások is, ezek témája legtöbbször a gyermekkorhoz, szülőkhöz és ősökhöz fűződő viszony feltárása. Számos film tárgyalja az eltérő etnikai gyökerű, ezért az új hazába beilleszkedni nehezen tudó emberek identitásproblémáit. Hanna Azoulai és Samuel Hasfari például egy marokkói család nehézségeit mutatja be a 70-es évek Izraeljében (Sh’hur).
A politikum, illetve a társadalmi problémák iránti fogékonyság sem tűnt el teljesen, hiszen az izraeli film „fenegyereke”, Assi Dajan továbbra is készíti a közönséget megrázó és megdöbbentő filmjeit. Az élet Agfa szerint egy kis közösség önpusztító életét vázolja fel megrázó módon, míg a rendező következő filmjét „reménytelen” vulgarizmusa miatt már elutasította a közönség.
Dajan valószínűleg az egyetlen rendező, aki évek óta folyamatosan űzi szakmáját, vagyis filmkészítéssel foglalkozik. A többiek általában vagy egyetlen film rendezéséig jutnak el, vagy hosszú évekre abbahagyják szakmájukat. A múlt évi filmtermés nagy része is elsőfilmes alkotás. Így már könnyebben megérthetjük, miért hagy az izraeli filmművészet színvonala kívánnivalókat maga után.
Egy sikeres műfajt azonban mindenképpen meg kell említenünk: a dokumentumfilmet. Ezek valóban színvonalas alkotások, fontos politikai és társadalmi kérdéseket próbálnak megválaszolni. A holocaust témájával Orna Ben Dor-Niv foglalkozik a Háború miatt című filmben; David Ben Sirit pedig három, eltérő életkörülmények között élő arab nőt szólaltat meg (kettőt Gázában, egyet pedig egy Jerikó közeli menekülttáborban) A száműzetés falai mögött című művében, hogy csak kettőt említsünk a széles palettáról. A dokumentumfilmek kedvező fogadtatását a kormány egy csekély, de biztató pénzügyi alap felállításával honorálta.
Sajnos, abban egyelőre még csak reménykedhetünk, hogy az izraeli játékfilm is hamarosan egy sikeres, felfelé ívelő szakaszba lép.
*
Az izraeli kormány 50 millió dolláros alapot hoz létre az izraeli-amerikai és az izraeli-európai közös filmgyártás támogatására, azt remélve, hogy a hollywoodi és az európai filmmogulok fantáziát látnak az Izraelben való filmkészítésben.
Címkék:1996-05