Virág Teréz dokumentumfilmje: Szilárd Gyula mondja

Dr. Virág Teréz sorrendben ötödik filmjét február 18-án mutatták be a KÚT ülésén. A film, melyet a Soros Alapítvány finanszírozott, az Országos Széchényi Könyvtár Történeti interjúk videotára, a Soros Gyűjtemény stúdiójában készült. Már több száz film készült hasonló séma szerint, főként tudományos célokra, de holocaust-túlélőkkel csak most indult meg a munka. Az alapítvány évente két ilyen alkotás elkészítését tanácsolta. Ez azonban meglehetősen kevés.

A filmen másfél órán keresztül beszél Szilárd Gyula, aki végig ugyanott, ugyanazon háttér előtt foglal helyet. Aki empátiával közelít a filmhez, azt elragadja az elbeszélés és az elbeszélő. A szinte steril, laboratóriumi körülmények között folyó beszélgetés bővelkedik drámai fordulatokban. Vállalja a póztalanságot, az eszköztelenséget, a sallangmentességet. És vállalja a kockázatot is, ami ezzel jár. Nem az az újszerű benne, amit mond, hanem az, ahogyan mondja.

Szilárd Gyula nem volt hős, csak bátor. Szavai a megalázott emberi méltóságról szólnak, az életéről, az Akácfa utcai asztalos műhely békés hétköznapjaitól a több száz kilométeres menetelésen át a mauthauseni hullakamrákig. A 6 órás beszélgetés megvágásának felelőssége Sipos Andrásra hárult. A szelektálás persze nem nélkülözheti a szubjektivitást sem. Igazi alkotómunka ez. Minden szónak, hangsúly­nak, fejbólintásnak jelentősége van. A történet önálló életet él, a beszélő küldetést teljesít. Krónikása egy kornak, melyben mindent megcsúfoltak, amit az emberiség létrehozott. Ábel jajkiáltása elvész a géppisztoly kelepelésben. A krónikás lett a kiválasztott, a hírhozó.

Metz Lóránt kamerája megérteti velünk, hogy itt már régen nem Szilárd Gyula beszél, hanem azok a tízezrek, akik már nem tudnak megszólalni. Például Sack Béla, a jó barát, aki egyre hátrább sodródott a menetben, míg végül a legvégére került, az elcsigázottak, az összetörtek, a haldoklók közé, és könnyű prédájává vált a géppisztolyos hiénáknak. A barát még él, amikor befekszik a sekély sírgödörbe, hogy fáradt teste örökre megpihenjen. Vajon mit szólt az osztrák paraszt, amikor következő tavasszal ekéje kifordította a magyar zsidó munkaszolgálatos csontjait?

Gyula bácsi végigéli mindazt, amit jobb lenne örökre elfelejteni. A fasiszta, nyilas banda bestiális gaztetteit, de a magyar apácák jóságát is. Végigéli, hogy mi mindannyian újraértelmezhessük önmagunkat. A módszer kihívó. Betör viszonylag nyugodt életünkbe. Gyula bácsi apánk, nagyapánk, nagybátyánk lehetne.

Induljon ez a film és kísérje áldás az útját. És kárpótolja Szilárd Gyulát és a többieket szenvedéseikért.

-géni-