Vihart kavart színdarab: Az utolsó zsidó Európában

2007. október 1. / Gerlóczy Ferenc Jozef, a fiatal főkönyvelő és Maria, a táncosnő szeretik egymást, össze szeretnének házasodni. Mivel azonban Jozef zsidó, Maria pedig egy antiszemita pap lánya, Jozef igyekszik eltitkolni a zsidóságát. Minden a feje tetejére áll azonban akkor, amikor egy fiatal amerikai mormon, azzal a megbízással, hogy a holokausztban elpusztult lengyel zsidók utolsó emlékeit felkutassa, kideríti, hogy az eddig zsidónak gondolt Jozef valójában az auschwitzi orvos, Josef Mengele unokája, az antiszemita pap lánya, Maria viszont zsidó.

	Tuvia Tenenbom

Szakítani fog-e az immár igazoltan „náci” Jozef a “zsidó” lánnyal? Vagy az immár „zsidó” lány a „náci” Jozeffel? Bonyolítja a dolgot, hogy beleszeret a lányba a halott zsidók után kutakodó fiatal mormon is.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza,azaz a mormon egyház nemcsak ebben az abszurd színdarabban, hanem a valóságban is úgy tanítja, hogy a halottakat is meg lehet, sőt kell téríteni, illetve keresztelni.A darabbeli fiatal mormon egymás után fedezi fel a megdöbbentő összefüggéseket, a végén a slusszpoénnal: Maria és Jozef valójában testvérek.

Íme, dióhéjban, Az utolsó zsidó Európában (The Last Jew in Europe) című darab cselekménye, amelyet október közepétől ismét játszanak New York-ban, s amely már az előtt botrányt kavart, hogy a New York-i Zsidó Színház (The Jewish Theater of New York) tavaly márciusban bemutatta. A washingtoni lengyel nagykövet és a New York-i lengyel konzul erélyesen tiltakoztak, amiért az előadás a lengyeleket antiszemitának ábrázolja. A tiltakozást az váltotta ki, hogy a darab a lengyelországi Lódzban játszódik, s előadás közben a falakra az ottani antiszemita falfirkák vannak kivetítve. Ezek eredetiek; magaTuvia Tenenbom, a színház alapítója és művészeti igazgatója fotózta le a feliratokattavaly szeptemberben, kedvenc lengyel városában, Lódzban.

A Tel Avivban született, ott ultraortodox heredik között élt, s eredetileg rabbinak készült rendező megdöbbenten tapasztalta, hogyan burjánzik az antiszemitizmus nagyszüleinek a szülőföldjén, ahol ma az olyan felszólítások ellen, hogy a zsidókat küldjék gázkamrába, senki sem tiltakozik. S milyen fájó – teszi hozzá –, hogy ez az antiszemitizmus már mintegy önmagában létezik, hiszen zsidók gyakorlatilag már nincsenek arrafelé.

Ez az utazás inspirált a darab megírására – mondja Tenenbom. Amikor Radzynban fel akarta keresni a nagyszüleinek a sírját, nemcsak azt tudta meg, hogy a sírköveket még a nácik elvitték az egykori zsidó temetőből, de azt is látta, hogy 1957-ben a temető tetejére, a sírokkal mit sem törődve, panelházakat építettek. Az egyik házban a Tenenbomot vendégül látó hölgy, bizonyos Basa, büszkén mesélte neki, milyen szerencsés, hogy halott zsidók fölött élhet: a testük különösen termékennyé teszik a földjét.

A Tuvia Tenenbom által 1994-ben alapított Jewish Theater of New York – New York-ban és környékén az egyetlen angol nyelvű zsidó színház – exportálja is a darabjait. Az utolsó szűz (The Last Virgin) című előadás például, – amelyben egy muszlim nő öngyilkos merényletre készül abban a reményben, hogy így odafennhetvenhét szeretőhöz jut majd, s amelyben a zsidó ügynökökről rendre kiderül, hogy arabok és megfordítva – nagy sikerrel ment a frankfurti angol nyelvű színházban. Más darabokat külföldön fordításban mutatnak be. Franciaországban vagy Németországban többet is játszottak, furcsa módon Izraelben eddig egyet sem. Magyarországon járva, Tenenbom megkereste a budapesti Katona József Színházat, az együttműködés eredménye akár három darab – köztük Az utolsó zsidó Európában – esetleges budapesti bemutatója is lehet.

„Ha azt mondom: amerikai zsidó színház, elsősorban természetesen a saját színházunkra gondolok. De nagyon sok embernek a Hegedűs a háztetőn című musical jut az eszébe, Tevjéről, a tejesemberről, aki a lehető legnagyobb nyomorúságban él, akit brutálisan elkergetnek a szülőföldjéről, ő mégis mindezt énekszóval és tánccal szinte megköszöni. Generációk számára a Hegedűs a háztetőn volt ‘az’ amerikai zsidó színház, sokaknak maga ‘a’ zsidóság. Mi szakítottunk ezzel a tradícióval. Nálunk valóságos konfliktusok jelennek meg a színpadon” – mondja Tenenbom

Az utolsó szűz New York-i ősbemutatóját – emlékezik a rendező – a rendőrség komoly erőkkel biztosította: kordont vont a színház köré, attól félt, hogy palesztinok megrohamozzák majd a színházat. Így is történt; sokaknak sikerült áttörniük a rendőrkordont, és behatoltak a színházba. De nem azért, hogy a zsidók ellen merényletet kövessenek el, hanem, hogy helyet biztosítsanak maguknak az előadásra. Az a frappáns az egészben –kommentál a darab írója és rendezője –, hogy a palesztinok is és a zsidók is végig élvezték az előadást, mert a palesztin néző azt gondolta, „jé, ez a színész éppen úgy csűri-csavarja a szót, mint a nagybátyám Gázában!”.A zsidó néző pedig: „jé, ez ugyanazokat a kifejezéseket használja, mint az én Tel Aviv-i unokatestvérem!”. A beszélők nyelve tudatosan a valóságos beszédmódokat tükrözi, ezért minden érintett néző hitelesnek ismerte el.

Akármilyen kemény témákat dolgozzanak is fel (pár darabjuk címe: „Adolf Eichman naplója”, „Az öngyilkos merénylő”, „Kabala”, „Szerelmes levelek Hitlerhez”) , az előadásmód mindig humoros és derűs. „Persze! Hiszen a színháznak teátrálisnak kell lennie” – mondja Tenenbom, akinek a szemében zsidóság és színház voltaképpen egy és ugyanaz: csupa-csupa kérdés, amelyekre nincs, vagy legalábbis alig van válasz. Szerinte a Messiás is attól Messiás, hogy örökké várják, de soha nem jön el.

 (Forrás: HVG)