Veszprémben újra sarjad a kile…

Írta: V.E. - Rovat: Archívum, Hagyomány, Hazai dolgaink

Idézet – eredeti helyesírással – a Chevra Kadisa alapításának 100 éves évfordulójára 1881ben kiadott emlékalbumból: „Ezen hitközség a XVIII. századnak az első vagy legkésőbben a második negyedében alakult. Ugyanez idejűnek kell a temetkezési egyesületnek lennie…” A könyv mellékletében felsorolják az elhunytakat, a névsor elején: „Mannheim Izsák neje Rachel, az elhalálozás éve 1731…” (Rövid történelmi vázlat a veszprémi Chevra Kadisa alakulásáról és fejlődéséről. Írta Ochmut Ábrahám rabbi.)

A galutsors keserű jelképe, hogy a temetőben kezdett újjáéledni a hitközség. Az 1944 előtt is Veszprémben honosok és azok leszármazottai, a háború után ott letelepedtek gyűltek össze a hantok felett, kezdtek el a közösség feltámasztásán töprengeni, fordultak őseink vallása, hagyománya felé. Tették ezt többnyire olyanok, akikben évtizedeken át alig vagy egyáltalán nem volt zsidó identitástudat, most pedig már többféle módon akarják azt erősíteni, gyermekeiket az ismeretekbe bevezetni.

Az ősök példája

Újra szervezkednek tehát Veszprémben, ahol, mint a bevezetőben olvasható, elődeik két és fél évszázadnál régebben alkottak már közösséget. Más városoknál korábban telepedhettek be, mert püspöki székhely volt, nem királyi, nemesi fundus, a katolikus egy ház pedig abban az időben engedékenyebb volt a világi hatalomnál. A rákövetkező évszázadokban az izraeliták szorgalma, ügyessége a város és környéke földjének termékeit, állatait jól értékesítette, közvetítette külföldre is, ahonnan az addigi árnál olcsóbban importáltak is. Többségük jómódúvá gyarapodott, miközben tekintélyt szereztek a város tisztességes polgárai körében. Mindez mit sem számított, amikor 1944 júniusában 1300 személyt bevagoníroztak, a fiatal férfiakat pedig munkaszolgálatra kényszerítették.

Az elárvult, kifosztott otthonokba néhány tucatnyian tértek vissza, mégis összejöttek péntek este, szombat reggel, s az ünnepeken. Azután, ahogy teltek az évek, fogyni kezdett a számuk – elvándoroltak, elköltöztek, elhaltak.

A roskatag zsinagógát a MIOK eladta, a tanács lebontotta, emlékére a mai napig egy márványtáblát sem tudtak elhelyeztetni.

A temető azonban megmaradt, ahová a sok megpróbáltatáson átment időseket kísérték ki, ahol évente egyszer, június utolsó vasárnapján találkoztak. A diktatúra – mely elvette üzletüket, műhelyüket, házukat – bukása után a többi felekezethez hasonlóan a zsidó is ocsúdni kezdett. A kegyelet indította őket őseik örök nyughelye rendbehozatalára. Ebben nem csak partnerre, hanem szinte kezdeményezőre találtak egy keresztény férfiban, Veres Jánosban, a város temetkezési vállalatának igazgatójában. Először mintegy tucatnyian jöttek össze az 1890 óta működő „új” temetőben avart gyűjteni, szemetet takarítani, 1992 nyarán pedig már húsz izraeli diák is serénykedett. Alapítványként feléledt a Chevra Kadisa, 1993 októberében megalapították a Veszprém Megyei Zsidó Kulturális Egyesületet, majd a Hitközséget.

Közösségi ház, siratófal

A Hitközség második közgyűlésén vagyunk. Más helyiség hiányában a kegyeletszolgáltató vállalat irodájában. De már a tanácskozás kezdetén hallhatjuk, hogy legközelebb remélhetőleg közös otthonukban találkozhatnak. Wollák László vezérigazgató, a rasekol, társai véleményét kéri a majdani székház felújításáról. Történt ugyanis, hogy a visszakért volt közösségi ingatlanokért, (az egykori zsidó iskola, rabbi, kántorlakás stb.) cserébe, és előlegként az önkormányzat egy értékes belvárosi kétemeletes házat adott. Annak teljes felújítása azonban 20 millió forintba kerül. Mit tegyenek? – hangzik a kérdés. A hozzászólók realisták. Egy termet kell először rendbe hozni, ahol összegyűlhetnek, aztán egy kisebbet imádkozásra, gyerekek Talmud-órájára, azokat követi majd a könyvtárteremtés, a megmaradt régi iratok, okmányok archiválása, később lesz mikve, kóser üzlet. De honnan kerül mindezekhez pénz? A hitközséget feltámasztok eddig is áldozatkészek voltak, őseikhez hasonlóan maguk biztosítják az anyagi fedezetet, hogy eleget tehessenek a vallás előírásainak; de segítségét ígérte a MAZSIHISZ, számítanak az innen elszármazottakra, esetleg nemzetközi szervezetekre, a Jaffához közeli Tirat Carmelre. Onnan érkeztek ugyanis az izraeli diákok, és a helység Veszprém egyik testvérvárosa lett.

A közgyűlés második napirendi pontjaként bemutatják a mártírok emlékére júniusban felállítandó veszprémi siratófal makettjét. Somogyi Lajos festőművész terve szerint hatszor nyolc méteres lesz a közepén megtört, téglákat formáló mű, rajta a deportálás ban és munkaszolgálatban elpusztultak neve. A majdani emlékmű még így, ki csibén is megrázó. Méltón őrzi majd az elődök emlékét, az utódok gyászát. Alkotásáért a tervező nem fogadott el pénzt, és a Siratófal anyagát is ajándékba kapják.

Megbecsülésben élni…

A közgyűlés után dr. Gárdos György nyugalmazott egyetemi docens, Réti Tamás vezérigazgató és Wollák László a hitközség vezetőségének három tagja további információkkal szolgál a közösség feltámadásáról, jelenlegi helyzetükről. Kezdetben csak néhány személyről tudták, hogy zsidó, ma a kiléhez hetvenhat család tartozik, közöttük a megye más közeli településein: Pápán, Tapolcán, Balatonfüreden lakók. Mivel Pápán jelenleg csak zsinagóga működik, odajárnak imádkozni, ünnepelni, mint az idén is, purimkor. A régi virágzó hitközséget csupán egy dologban múlják felül: ma sokkal több közöttük az iskolázott ember, mint a múltban. Ez jelentkezik a vezetőség összetételén is. A három már bemutatott mellett, találunk köztük agrármérnököt, főkönyvelőt, lapkiadó újságírót, mérnökkereskedőt, sőt egy politikust is.

A vegyes házasságokban született gyerekek, még ha semmilyen vallásban sem nevelték őket, a legutóbbi évekig csak keresztény templomot láttak, a zsidó vallással legfeljebb a televízióban találkoztak. Közülük sokan, sokat változtak. Van, aki már a Talmud Tóra résztvevője, táboroztak Szarvason, nyaraltak Izraelben. Velük voltak azok a veszprémi keresztény társaik is, akiknél szintén vendégeskedtek izraeli fiatalok. A cserelátogatás alapozta meg Tirat Carmel és Veszprém kapcsolatát.

Azóta kiállított itt a veszprémi születésű Keleti Tibor izraeli festőművész, Bárány László, a helyi tévé munkatársa, egy római katolikus teológiai hallgató pedig a hitközség támogatásával Izraelben volt riportúton, s ottani fotóit mutatta be – nagy érdeklődés mellett – kiállításán.

Megalakult és létszámban gyarapodik a vidék egyetlen zsidó sport egyesülete, a repülőklub. A Veszprémi Zsidó Kulturális Egyesület rendezte, de az egész város eseményévé lett, a Saint Exupéry dokumentum filmfesztivál.

Beszélgetőpartnereim értékelése szerint városukban tevékenységüket jóindulat kíséri, a visszaszerzett vallásszabadság megnyilvánulásának tartják ezt. A város vezetői, rangos értelmiségiek becsülik őket, gyűlölettel azok között nem találkoztak. Az antiszemitizmusra hajlamosak országos politikusoktól, parlamenti felszólalásokból, tévéműsorokból „tanultak”, így a ,,hétköznapi”, utcai antiszemitizmus jelen van Veszprémben is.

Címkék:1994-06

[popup][/popup]