Végső búcsút vettek Jean-Marie Lustiger bíborostól
2007. augusztus 11. Végső búcsút vettek pénteken a francia fővárosban a vasárnap elhunyt Jean-Marie Lustiger bíborostól, Párizs volt érsekétől.
Nicola Sarkozy a temetésen (fotó: Reuters) |
Lustiger lengyel zsidó bevándorló családban született. Egy katolikus bentlakásos iskolában rejtegették 1940 és 1944 között, Franciaország náci megszállása idején, akkor tért át a katolikus hitre. Párizsban tanult teológiát, 1954-ben szentelték fel. Talán lengyel gyökerei miatt is – barátság fűzte II. János Pál pápához. II. János Pál emelte őt a főpapság soraiba, nevezte ki 1979-ben Orléans püspökévé, majd 1981-ben párizsi érsekké. Újabb két év elteltével már bíboros volt.
Egész életében a zsidó és a katolikus vallás közelítésén munkálkodott. II. János Pálhoz hasonlóan Lustiger is gyakran foglalt állást szociális kérdésekben, síkraszállva a munkához való jogért, és elítélve a bevándorlók kirekesztésére irányuló próbálkozásokat.
Zsidó imák és keresztény rítusok keveredtek a pénteki gyászszertartáson, amely a Notre Dame előtti téren kezdődött, ahol a zsidók legszentebb imája, a kaddis hangzott el, majd a szertartás a katedrálisban folytatódott.
Mintegy ötezres tömeg gyűlt össze az érseki főtemplom előtti téren a francia főváros Ile de la Cité városrészében. Számos vallási és politikai vezető is jelen volt a gyászünnepségen. Nicolas Sarkozy francia elnök megszakította amerikai nyaralását, hogy ott lehessen.
Zsidó vallási vezetők és zsidó társadalmi szervezetek képviselői is megjelentek a gyászszertartáson, amelyet Lustiger utódja, André Vingt-Trois tartott, és amelyen XVI. Benedek pápa üzenetét is felolvasták. Hat pap vitte be Lustiger koporsóját a székesegyházba, amelynek érseki kriptájában helyezték végső nyugalomra – a hagyományoknak megfelelően.
(Forrás: Forrás: MTI)