New London – Ünnep és hétköznap a Beth El zsinagógában

New London

Ünnep és hétköznap a Beth El zsinagógában

Felhangzik a kántornő gyö­nyörű szopránján a Kol Nidré. Jom Kippur előestéjén vagyunk. A „T” formájú ima­teremben hét-nyolcszázan ülünk. A „T” rövidebb szárnya közepén, mivel nincs tóraszekrény, a falra füg­gesztve, átlátszó tokokban, durva vá­szonnak tűnő köntösben hat tóra, raj­tuk selyemből szőtt betűk, a teremtés napjainak jelzése. A falakon héber idé­zetek a tórából és a talmudból, az egyik szövege: Örömmel szolgáld Istenedet!, továbbá a teremtés első öt napját ábrá­zoló freskók, az amerikai és az izraeli zászló. A tórák előtt magasított emelvé­nyen két pulpitus, az egyiknél a rabbi, Carl Astor, a másiknál a kántornő, Rhoda Nebel imádkozik. Csak ők öltöt­tek fehér kittelt.

Körülöttük nyolc, félkörben elhelye­zett, rögzített padokban nők és férfiak imádkoznak. Hozzájuk hasonlóan ve­gyesen ülnek a „T” hosszú szárnyán, amit egyébként a nagy ünnepek után mozgatható ajtókkal, függönyökkel le­választanak a zsinagóga magjától, s ez a rész a társasági életet szolgálja, sőt hétköznapi estéken benne tréningez­nek a judósok, mozognak zenére az aerobic-klub tagjai. Bár nagyobb arányban vannak jelen a negyven éven aluliak, mint a magyarországi zsinagógákban, a többség itt is idős. A férfiak jó részén szinte egyensáltalesz, amit belépéskor a kipával együtt vettek ki a közösből, csupán pár aggastyán burkolózik még Kelet-Európából hozott imaköpenyébe. Illetlen lett volna megkérdezni, de Con­necticut állam legolvasottabb napilap­jában, a The Dayben az őszi ünnepek előtt megjelent egy nagy tisztelettel írt összeállítás, abból megtudtam, hogy Ros Hasana és Jom Kippur ünnepeire együttesen a templomi helyért a hitköz­ségi tagok 45 dollárt, a vendégek 200 dollárt fizettek.

Az imák kisebb hányadát mondják héberül, annak szövegét is sokan az imakönyv latin betűs átiratában olvas­sák, a nagyobb részt angolul recitálják, viszont az ének mindig héberül szól. S miután befejeződik a szertartás, hang­zik a gmar haszime tajve, következnek az összeölelkezések, kézfogások, há­rom család magyarul kíván egymásnak könnyű böjtöt, a hívők a zsinagóga par­kolójába sietnek, ahol autók százai áll­nak. Gépkocsi nélkül nehezen jutnának 5-50 kilométerre lévő otthonaikba.

Konzervatívok, ortodoxok, reformerek

Fenti tudósításomat a Connecticut ál­lambeli, harmincezer lakosú, New Yorktól északra 180 kilométerre fekvő New London konzervatív zsinagógájá­ban készítettem. A város egyike az USA legrégebbi településeinek. Angolok ala­pították nem sokkal azután, hogy 1664-ben a hollandoktól elfoglalták New Amsterdamot és a New York nevet adták neki. Fennmaradt a New London­ban letelepedő első zsidó, Barranbe Hersch neve. Ő az 1700-as évek végén érkezett, és a helyi adottságoknak és szokásoknak megfelelően gazdálkodni kezdett – sikertelenül. A farmeroknak azonban nem jutott idejük termékeik, állataik eladására, annak bevételéből ruha, fegyver, a kornak megfelelő mun­kaeszközök vásárlására. Erről gondos­kodott Hersch, és meggazdagodott. A hatalmas birkanyájak szolgáltak alapul a textilgyártás kifejlődéséhez, amelyből ugyancsak kivették részüket a múlt szá­zadban a zsidók. A két világháború kö­zött lett a helység a tengeralattjárók gyártásának központja, s tengerészeti bázis is létesült. Nemrégiben azonban megszűnt a hajógyártás, más üzemek is bezártak, sok a munkanélküli. A vá­ros átalakulóban van. Mivel leestek az ingatlanok árai, több világhírű kutató­cég és tudományos laboratórium ké­szül letelepedni. Addig azonban New London régi főutcáin az üzletek negye­de üresen tátong, s környékükön, vala­mint a város jellegét döntően meghatá­rozó családi házak során a tábla: eladó, vagy kiadó.

Működik azonban a két ortodox és egy konzervatív zsinagóga. Ezek, vala­mint közeli négy település hitközségei (ebből három konzervatív, egy-egy re­form és ortodox) megalakították a Pest megye nagyságú régióban a Jewish Federation of Eastern Connecticut, vagyis Kelet-Connecticut Zsidóságának Szö­vetségét, s bár a halachát merőben el­térően értelmezik (az ortodoxok eleget tesznek a legszigorúbb vallási előírá­soknak, külső megjelenésük is őrzi a hagyományt: hosszú pajeszt viselnek, sötét ruhában járnak, strámli a fejü­kön; a zsinagógák körül laknak, megél­hetésük fő forrása valamiféle házi mun­ka, az utóbbi évtizedekben a számító­gép a legfőbb munkaeszközük), megta­lálják a közös tennivalókat. Ezek közé tartozik az idősekről való – nem anyagi, mert arra nem szorulnak rá – gondos­kodás, a temetők karbantartása, héber nyelvtanulás, holocaust-megemlékezé­sek, előfordul barmicvók közös felké­szítése is. A kóser élelmiszerek beszer­zése és forgalmazása az ortodoxok ke­zében van, de boltjaikban vásárolnak a többiek is. Ugyanakkor az ortodoxok szigorúan elkülönülnek, lábukat más zsinagógába be nem teszik, gyermekei­ket a konzervatívok, reformerek iskolá­iba nem eresztik (bár azokban is kóser ételt esznek), hanem az általános isme­reteket nem adó héderekbe járatják. A másik két irányzatból közéjük csak az házasodhat, akinek zsidóságát rabbija­ik elfogadják, vagy „betérnek”.

Röviden így fogalmazza meg Carl As­tor a három irányzat közötti különbsé­get: Az ortodox tanítás: a tóra isteni eredetű, szó szerint kell alkalmazni, semmi sem változtatható! Mi azt tart­juk, hogy Isten diktálta, de az emberek, akik végrehajtják, azok értelmezik és alkalmazzák a kornak megfelelően, a reformerek tovább mennek: isteni su­gallatra emberek írták… Az ortodoxok és mi betartjuk a kasrut előírásait, ők nem; közénk csak a zsidó anyától szár­mazó tartozik, ők az izraeli bevándorlá­si törvényeknek megfelelően vallják: bármelyik felmenő elegendő; nálunk a keresztény házastárs nem vesz részt a szertartásban, ők még a tóra öltözteté­séhez is kihívják. Ők hüpe alá engedik a keresztény vőlegényt vagy meny­asszonyt is…

Saját dolgukban maguk döntenek!

Az 1950-ben felavatott Beth El zsi­nagóga és a vele épült intézmények New London elegáns, a tengerparttal párhuzamos egyik fasorában találha­tók. A vörös téglával burkolt tömör épület látszatra zártnak, védekezőnek tűnik (a tőle sétával öt percre találha­tó Ahavat Chesed ortodox zsinagóga homlokzata megtévesztően hasonlít hozzá), holott számomra éppen az volt meglepő, hogy rendőrt sohasem láttam körülötte. Ezzel is kezdtem a beszélgetést az ünnepek utáni egyik közös imádkozást követően (minden este összejön a minjan – igaz, az asszonyokat is beszámítják a tíz fel­nőtt közé) a templom rabbijával.

– Tudom, hogy biztonsági intézkedé­seink hiányán sok európai meglepődik – mondja Carl Astor -, de az USA-ban még nem fordult elő zsinagógarongálás. Rendőri segítséget az ünnepek alatt csak a forgalom irányítására kérünk…

(Az Egyesült Államokban az állam és az egyház szétválasztása nemcsak azt jelenti, hogy közpénzekből egyetlen vallási szervezet sem kap egyetlen cen­tet sem, hanem az említett rendőrségi igénybevételért is fizetni kell. A hitköz­séghez való kötődés évente a családok több ezer dolláros kötelezettségével jár, még többet fizetnek a hitközségi vezetők és elöljárók! Természetes vi­szont, hogy sem a Jewish Federation of Eastern Connecticut, sem más szövetség, sem a rabbitanács nem szól bele dolgaikba, maguk választják, menesz­tik rabbijukat is.)

Hányan tartoznak ehhez a hitköz­séghez és a helyi ortodoxokhoz?

Hozzánk 450 család iratkozott be, ami 1200 személyt jelent. Az ortodo­xok kevesen vannak, míg a szomszé­dos Waterfordban a reformgyülekezet­nek 250 család a tagsága. Ez egybevág az Egyesült Államokban összesített arányszámokkal…

(Az ünnepek és időegyeztetési ne­hézségek miatt a New London-i ortodo­xokkal nem tudtam találkozni, arról azonban informálódtam, hogy a város kiterjedtsége miatt van két zsinagógájuk, mert csak így juthatnak el azokba gyalog. Számuk gyorsan növekszik, nem csupán a bő gyermekáldás segít­ségével, hanem mert Brooklyn szanálá­sa miatt New Yorktól kétszáz kilométe­res körzetben új ortodox közösségek alakulnak.)

Itt ma este csupa idős ember volt jelen, de Ros Hasanakor és Jom Kippurkor is őket láttam többségben.

– Igen, öregedő a gyülekezet, az át­lagéletkor 50-60 év lehet, ami megfelel a konzervatív hitközségek demográfiá­jának. A város is elöregedett. Az új cé­gek fiatalokat hoznak, bizonyára lesz­nek köztük, akik sorainkat gyarapítják. Azért vannak biztató jelek: a zsinagóga ügyeit már fiatalok intézik, fiatal az el­nök, az alelnök, az igazgatótanácsban is többségbe kerültek, eddig nem látott fiatal házaspárok jönnek el rendezvé­nyeinkre. És ami a legörvendetesebb: mind többen járnak iskoláinkba! Min­dezek ellenére több a temetés, mint a születés. Jelentősen csökkenti az ame­rikai zsidóság számát a vegyes házas­ság, s a fele már abban él. Ezek húsz százalékában lesz csak zsidóvá a ke­resztény feleség vagy férj, míg a többi esetben a zsidó partner olvad be kör­nyezetébe, akár formálisan is elhagyja ősei hitét, akár nem…

– Magyarországon is feltűnt az USA-ból elindult mozgalom, a magukat Jé­zus-hívő zsidóknak nevezőké. Ezeknek milyen a hatásuk?

Bár visszataszítóan erőszakosak, semmilyen! Sok a sajtóreklámjuk, zsi­dó ünnepségeket, rendezvényeket hir­detnek, képzettség nélküli álrabbijaik vannak, vallásukat nem gyakorló ke­resztényeket, mohamedánokat téríte­nek meg, bár akadnak kelekótya zsidók is közöttük.

Két szenátor és egy kormányzójelölt

Milyen anyagi és társadalmi hely­zetben vannak az ön hitközségének tagjai?

Bankszámláikat nem ismerem, de egyetlenegy sem szórni anyagi támoga­tásra. Ez már abból is következik, hogy jelentős hányaduk diplomás, a nyugdí­jasok főleg kereskedők voltak, kisebb cégek tulajdonosai, vagy nagyobb vál­lalatok hivatalnokai. Néhány magas be­osztású zsidó köztisztviselő is van Con­necticut államban, nem beszélve arról, hogy az USA szenátusában Connecticu­tot két zsidó is, John Liebermann és Sam Geidensohn képviseli. A legköze­lebbi választáson ebben az államban a demokraták kormányzójelöltje egy zsi­dó hölgy. Itt azonban mindig a repulikánusok győznek.

Milyen a kapcsolatuk Izraellel, van­nak itt cionisták?

Az állam megalakulásakor az ame­rikai hitközségek nagyon sok pénzt és fegyvert küldtek, s az anyagi támogatás évtizedeken át folytatódott. Úgy tudom, hogy az 50-es években a városból alijáztak fiatalok. Ma már a kapcsolat láto­gatást jelent, turistautakat, esküvőket, barmicvókat rendeznek ott… Szavazatainkkal Izrael-barát politikusokat tá­mogatunk.

Az ünnepek előtt a The Dayben megjelent összeállítás – amelyben ön és a hitközség más tagjai is szerepel­nek – azt közli, hogy Connecticut és a vele szomszédos Massachusetts állam­ban (összlakosságuk pontosan azonos Magyarországéval) 35 konzervatív zsi­nagóga működik. Hogyan történik a konzervatív rabbiképzés?

– New Yorkban, Los Angelesben, Bra­zíliában és Izraelben van szemináriu­munk, felavatás azonban csak New Yorkban és Izraelben történik, 5-7 évi tanulás után. A szemináriumokba felvé­teli vizsga nincs, de napokon át tartó beszélgetéseken derül ki a jelölt elhiva­tottsága, és ő is megismeri a rá váró fel­adatokat. A képzési időből egy évet va­lamelyik izraeli jesivában kell eltölteni- ük. Én még ingyen tanultam, de ma már olyan magas a tandíj, mint a leg­rangosabb egyetemeken. Igaz, ez a végzettség társadalmi elismerést is je­lent, s már a képzés alatt vagy rövid rá- tanulással tudományos fokozatokat le­het szerezni. Ma már a rabbiképzők hallgatóinak fele nő, még nagyobb az arányuk a négyéves kántorképzőkben.

Ön hogyan választotta ezt a hiva­tást? Talán családi hatásra?

Szó sincs róla! Bár apámmal jártam templomba, nem voltunk vallásosak. Rabbink hatására ébredt bennem ér­deklődés a judaizmus iránt, és amikor érettségi után elmélyedtem annak tanulmányozásában, még akkor sem gondoltam, hogy rabbi leszek. Hosszabb ideig éltem Izraelben, majd a rabbiképző után időnként segítettem itt az akkori rabbinak, s a nyugdíjazása után meghívtak, tizenhét éve megvá­lasztottak a gyülekezet élére.

A jövő ígérete

A zsinagógával egybeépítve, egyik be­járatuk közös is, az óvoda és az iskola. Mindegyik tanteremhez egy velük közel azonos nagyságú előtér tartozik, ebben a gyerekek meleg kabátja és más utcai holmija, s ez szolgál étkezőként is. Bi­zonyára a hangszigetelésük is jó, mert ajtó a tantermeken nincs. Van ellenben a kicsiknél a falon sok vidám rajz, pla­kát, a nagyoknál poszterek Izraelből, iz­raeli zászlók, Dávid-csillagok, menórák, más apró tárgyak, amelyek együttesen már külsőségekben is megteremtik a zsidó környezetet. Az óvodába és az is­kola-előkészítőbe százan (!) járnak, igaz, vannak közöttük keresztények is, akiket szüleik az intézmény vonzó lég­köréért írattak ide. Hatvanan vannak a hatosztályos elemi iskolában, s hasonló számban tanulnak hetente kétszer olyan 6-18 évesek, akik különféle váro­si iskolába járnak, itt ismerik meg a val­lás előírásait, a zsidóság történetét.

Már a templomban feltűnt nekem két sokgyermekes család, akiknek eredete egyértelműen afrikai volt. Itt az iskolában viszontláttam a gyerekeket. A rabbitól tu­dom, hogy az egyik családban volt egy fe­hér bőrű zsidó nagymama, a másik fel­menői már évszázadok óta zsidók, még rabszolgatartójuk vallását vették át és kö­vetik ma is. Az egyik családfő tagja a hit­község igazgatótanácsának. Egyébként a rabbit erről még senki sem kérdezte…

Várai Emil