Vannak-e zsidók Lengyelországban? II.

Vannak-e zsidók Lengyelországban?

II. rész

1939-ben mintegy 375 ezer zsidó élt az akkor 1,3 milliós Varsóban. Ma az 1,7 milliós lengyel főváros zsidó la­kossága pár ezer fő lehet.

VAN IGÉNY ANTISZEMITIZMUSRA

Krakkóból az Ernest Malinowskiról elnevezett expresszvonattal érkeztem Varsóba. Furcsa volt, hogy a lengyelek a második világháborúban Sztáling­rádnál, Ukrajnában, Magyarországon, majd Kínában vitézkedő tábornokról vasúti járatot neveznek el, és azt sem értettem, hogyan lehet egy szovjet tá­bornok Ernest, így utánanéztem és jól tettem: Ernest Malinowski ugyanis lengyel mérnök volt, aki 1872-ben Pe­ruban 4818 méter magasan épített va­sutat, majd a Limai Egyetem Helyrajzi Tanszékének lett a vezetője.

Varsó hatalmas város, gyalog bejár­hatatlan távolságokkal, s a nagyság felfele is érvényes: a belváros tele van – részben szocreál, de főleg ultramo­dem – száz-százötven méteres, vagy ennél is magasabb épületekkel: iroda­házakkal, szállodákkal. Az, hogy száz éve Krakkó az Osztrák-Magyar Mo­narchia, Varsó pedig az Orosz Biroda­lom része volt, még most is nagyon érezhető, még akkor is, ha Varsóban hatvanévesnél régebbi épület alig van.

A Szombathoz közeli informátorunk ajánlott egy könyvesboltot a zsidóne­gyed közelében, egy épülettömbben egy katolikus templommal. A könyves­boltban ínyenceknek való antiszemita irodalom található; a különböző ma­gyarországi hunniánus, szittya és egyéb könyvesboltok választéka messze el­marad az általam látottaktól. Az eladó a Szombatnak adott interjújában úgy fo­galmazott: ők nem antiszemiták, hanem konzervatívok és katolikusok. Harcol­nak a kommunizmus, az Európai Unió és a Gazeta Wyborcza ellen. (Az első kettőt talán nem kell bemutatnom. A Gazeta Wyborcza lengyel liberális or­gánum, ennek ellenére Lengyelország legnagyobb példányszámú politikai na­pilapja. Főszerkesztője a zsidó Adam Michnik, aki anno a Szolidaritás máso­dik-harmadik embere volt. Emellett a GW könyvkiadással is foglalkozik.)

A KRAKKÓI ZSIDÓ KULTURÁLIS FESZTIVÁL NEM ZSIDÓ

Első interjúalanyom Serge Ankori. Ankori úrral a helyi Chabad Lubavicsi Mozgalom szombat délelőtti istentisz­teletén ismerkedtem meg. Eredetileg a rabbival szerettem volna interjút ké­szíteni, csak ő épp Izraelben volt.

Az istentisztelet után a hívőknek el­mondva, hogy mi járatban vagyok itt, erősen szidni kezdték a Krakkói Zsidó Kulturális Fesztivált (a KZSKF-ről bővebben: Vannak-e zsidók Lengyelországban? I. rész, Szombat, 2006. szeptember). Az még hagyján, hogy Janusz Makuch fesztiváligazgató nem zsidó, de hogy lehet a rendezvények egy részét szombaton tartani?

A harmincöt éves, héber és – apjának köszönhetően – francia anyanyelvű An­kori úr tunéziai zsidó apától és lengyelországi zsidó anyától született Izraelben, lengyelül csak kicsit tud. Hat éve kezdte el keresni a családi gyökereit, így került a pár száz, hosszabb-rövidebb ideig Lengyelországban élő izraeli egyike­ként Varsóba. A Lengyelországban élő izraeliek – teszi hozzá – általában üzlet­emberek, s főleg ingatlanban utaznak. Bár azóta nyitott egy kisvendéglőt Var­sóban és tagja lett a helyi Chabadnak, a gyökérkeresés csak részleges sikert ho­zott: ha az üzleti érdekek úgy kívánnák, bármikor odébb állna. Azért választotta a Chabadot, mert a rítusok és az, hogy mindenki beszél héberül, Izraelre emlé­keztette. Mint fogalmazott, a chabadiá- nusok az istentiszteleteken túl is keresik egymás társaságát, egy nagy család tag­jaiként tekintenek egymásra. Bár a Cha­bad nem vonz tömegeket, a minyan mindig kivan. Arra a kérdésemre, hogy mennyire érzi az antiszemitizmust, in­terjúalanyom meglepő válasz ad: se­mennyire. Ha érezné, azonnal visszatér­ne Izraelbe – teszi hozzá.

EGYENES GERINCCEL HALTAK MEG

Az interjú elkészülte után a zsidóne­gyedet járom. Szombat lévén minden kihalt. A Zsidó Kulturális Központ fa­lán a szarvasi zsidó tábort hirdetik.

A zsidó temető zárva, mellette a var­sói gettófelkelés emlékműve szintén. Fénykoromban ezt a problémát egy ke­rítésátmászással oldottam volna meg. A gondolat most is felmerült, de végül becsengettem az emlékművet gondozó Nissenbaum Alapítvány szomszédos épületébe, hátha így is megy. A portás németül, én angolul, ennek ellenére – vagy épp ezért – bejutottam.

1988 őszén a zsidó temető egyik fa­lának közvetlen közelében zajló épít­kezési munkálatoknál emberi marad­ványokat találtak. Az építési vállalat vezetése pontosan tudta, hogy munká­latai helyszínén a nácik 1942 júliusá­ban tömeggyilkosságokat követtek el: a gettóban található öregek otthoná­nak lakóit mészárolták itt le.

Amikor a Svájcban élő és 1985-ben a varsói zsidó temető, a zsinagógák és általában a lengyel főváros zsidó emlé­keinek megőrzése céljából családi ala­pítványt létrehozó Zygmunt Nissenbaum, a varsói gettófelkelés egykori résztvevője értesült a hírről, mindent elkövetett, hogy leállíttassa, hiszen az építkezés egyrészt a meggyilkoltak emlékének meggyalázása lett volna, másrészt a mózesi törvényekbe ütkö­zött volna. Azonban sem az építési vállalkozó, sem a hatóságok nem akar­ták leállítani a munkát. Hosszas huza­vona kezdődött köztük, illetve Nissenbaum és két, őt támogató varsói rabbi között. Végül 1988. december 13-án izraeli, egyesült államokbeli, kanadai, ausztráliai, nagy-britanniai, németor­szági, belgiumi, svájci és franciaorszá­gi rabbik jelenlétében a maradványo­kat zsidó hagyományokhoz méltó végső nyugalomra helyezték.

Amikor 5703 pészachján az akkor huszonnégy éves Mordechaj Anielecowicz és társai fegyvert fogtak, pontosan tudták, hogy vesztésre vannak ítélve, mégis vállalták. A varsói gettófel­keléssel zsidók bizonyították be, hogy a totális kilátástalanságban nem az ön­feladás az egyetlen opció, mint tették egy emberként a magyarországi zsidók egy évvel később. (Utólag persze kön­nyű ítélkezni: az is igaz, hogy a varsó­iak tudták, mi vár rájuk, míg a depor­tált magyarországi zsidók túlnyomó része nem. Utóbbiaknak legfeljebb va­lamilyen munkatáborról volt tudomá­suk, és csak a birkenaui rámpán vagy magában a gázkamrában tudták meg a valóságot.) A varsói gettófelkelők nagysága maszadai hőseinkhez mér­hető. Ha az arra illetékesek úgy dönte­nének, hogy Budapest valamelyik zsi­dónegyedében utcát neveznek el akár Anielewiczről, akár en bloc a varsói gettófelkelésről, jól tennék.

HÁNYAN VANNAK A ZSIDÓK?

A belvárosban sétálva olasz mutat­ványosokba, mindenféle utcazené­szekbe meg egy jazzkoncertbe botlot­tam, mely a tömeg reakciójából ítélve nemcsak nekem tetszett.

Másnap legalább ennyire jó volt az a lengyel zenekar, amely a városon keresztülhaladó teherautó platójáról ját­szott AC/DC-t, vagy ahogy anno ejtet­tük: acévillámdécét, miközben leendő interjúalanyomhoz, Victoria Isayenkóhoz igyekeztem. A magát modem or­todoxnak meghatározó, egyébként szociológushallgató Isayenko kis­asszony huszonöt éves lehet, a Chabadnál titkárnő, illetve amolyan mindenes. Szülei Lengyelországból szár­maznak és New Yorkban élnek, ma­mája zsidó, papája nem. Ő maga ame­rikai-lengyel kettős állampolgár. In­kább lengyelnek, mint amerikainak, de mindenekfelett zsidónak érzi magát.

A mostani varsói zsidóságról azt mondja, három hitközség van: egy or­todox, mely a második világháború­ban valami csoda folytán el nem pusz­tult Nozyk zsinagógában tartja istentiszteleteit, egy reform és a Chabad. Isayenko kisasszony tagja Lengyelor­szág három zsidó ifjúsági szervezete legnagyobbikának, a mintegy három­száz taggal – köztük körülbelül százötven varsóival – bíró Lengyelországi Zsidó Diákok Egyesületének. Az LZSDE szekuláris szervezet – tekin­tettel arra, hogy zsidó szervezetről van szó, tagságához feltétel a zsidóság, de nem halachikusan, hanem az izraeli Hazatérési törvény szerint: az apai ági leszármazást is elfogadják. Tevékeny­ségükről interjúalanyom azt mondja: zsidó nyári táborokat szer­veznek, illetve külföldi tá­borozási lehetőséget bizto­sítanak a lengyelországi zsidó ifjúságnak, például Szarvasra is rajtuk keresz­tül vezet az út.

Hogy mennyire bizonyta­lan a lengyelországi zsidóság létszáma, azt az is mutatja, hogy míg Edgar Glück har­mincötezresre, Konstanty Gebert pedig huszonötezres­re becsülte a tágan értelme­zett zsidóságot (lásd: Szom­bat, 2006. szeptember), Isayenko kis­asszony szerint ez a szám tízezer fő lehet.

Délután volt még pár órám az indu­lásig. Egy hatalmas lemezbolt kínála­tát nézegettem. A bolt számítógépén megtalálható a teljes választék, sőt: minden lemez teljes tartalma. A moni­tor sarkában: Design by mantis.co.il.

Magas labda Lengyelország zene­szerető antiszemitáinak.

A fenti írás riportsorozatunk része, amelyet az Európai Unióhoz csatla­kozott tíz új tagország zsidó közös­ségeiről készítünk.