Változások a zsidó szellemi életben 1935 körül: „magyar és zsidó identitás-keresések”

1. Hadd kezdjem 1930-cal.* Apám, aki az Egyenlőség főszerkesztője volt, emlékirataiban felidézi ezt az idő- pontot, a magyarországi asszimilációs zsidóság háború utáni konszolidációjának csúcspontját. Az általa szerkesztett Egyenlőség 1930-ban ünnepelte 50. évfordulóját. „Elkövetkezett február 2-a, a jubileum utolsó napja. Ezen a napon százhuszonnyolc hitközség tartott rend- kívüli ünnepi közgyűlést az országban, a lap jubileuma alkalmából. De a legnevezetesebb, a fortisszimó, a pesti hitközségben zajlott le, ahol az Egyenlőség tiszteletére rendezett rendkívüli közgyűlésen megjelent gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter is.”

Ennek az előzménye az volt, hogy Vészi József és Dési Géza megjelentek a miniszterelnöknél és meghívták az Egyenlőség jubileumára. Bethlen szerfelett szíves volt; azonnal áttelefonált államtitkárának, Darányi Kálmánnak, hogy a kormány nevében a kultuszminiszter jelenjen meg a jubileumon, a fővárost pedig a főpolgármester képviselje, ő maga ez alkalommal a lehető legszívélyesebben nyilatkozott az Egyenlőségről. „Sokáig harcolt ellenem – mondta -, de mindig tisztes eszközökkel. Mióta pedig támogatja politikámat és együtt dolgozunk, főleg külpolitikai kérdésekben, nagyon sok hasznát vette a kormány ennek a hazafias lapnak.”

Ezt különben írásban is fogja közölni Szabolcsival.

Így történt, hogy február 2-án a Síp utcai hitközségi székház dísztermében megjelent a magyar kormány kultuszminisztere a felekezeti lap jubileumán! Vele volt Ripka főpolgármester, Szudy Elemér sajtófőnök, Gerlóczy Károly miniszteri tanácsos, a kultuszminisztérium zsidó ügyeinek előadója és Abonyi Tibor fővárosi tanácsnok.

„… Feszült várakozás között emelkedett szólásra a magyar kormány küldöttje, a kultuszminiszter. Először a lapot üdvözölte történelmi jelentőségű szavakban. „Kötelességemet teljesítettem – mondta, hogy én ma itt megjelentem, Magyarország egyik törvényesen bevett nagy felekezetével szemben. Üdvözlöm azt a lapot, mely buzgósággal és eredményesen szolgálja a vallásos szellemet, szolgálja az erkölcsi igazságot, a vallási bensőséges életet! Kívánom, hogy az Egyenlőség, melyet a kormány nevében melegen üdvözlök, sokáig sikerrel szolgálhassa a hazát!

Azután párját ritkító politikai szenzáció következett. A miniszter a numerus claususról beszélt és ki- jelentette, tudja, mennyire fáj még ez a kérdés a magyar zsidóságnak. „Megállapítom – mondta a miniszter -, hogy én a numerus claususról szóló törvényjavaslatot nem szavaztam meg!”

E szavaknál a megjelentek felemelkedtek helyükről és felállva tapsoltak.

Azután a miniszter így folytatta:

„Amint erre a lehetőség megnyílt, én az eredeti törvényjavaslatból kivettem mindazt, ami a zsidóságra nézve a legfájdalmasabb és legsértőbb volt. Ezzel tartoztam múltamnak és Tisza Istvánnak, kinek szellemében nevelkedtem. Láthatják, hogy a jobboldali szélsőség senkit sem üldöz ilyen konokul, kíméletlenül, fájó és bántó módon, mint engem. Miért? Mert érzik, hogy én soha, semmiféle szélsőségre kapható nem vagyok.”

Óriási éljenzés támadt. A miniszter hangja még melegebbé lett:

„Én – folytatta -, a Tisza kabinetben együtt szolgáltam Vadász Lipóttal. Mindketten Tisza István iskolájában nevelkedtünk. Halála előtt felkerestem és akkor azt mondta nekem: Mint magyar, nemzetem megaláztatását látom, mint zsidó, súlyos helyzetben látom felekezetemet. Én erre – már miniszter voltam -, ezt feleltem.

– Nyugodt lehetsz, mihelyt a politikai helyzet megengedi, oda fogok hatni, hogy megint olyan állapot uralkodjék, mint a kiegyezés korának nagyszerű elve és a nemzet egységének érdeke megköveteli: egység a nemzeti és a felekezeti fronton. Miniszteri működésemben mindig ez a felfogás lesz irányadó.”

A miniszter ekkor odalépett hozzám, kezet nyújtott, újra gratulált az Egyenlőség jubileumához és befejezte beszédét.

Klebelsberg megjelenése és nyilatkozata az Egyenlőség ünnepét hatalmas politikai eseménnyé avatta.”

Írásban pedig Bethlen István gróf miniszterelnök, Báró Wlasits Gyula a felsőház elnöke, Apponyi Albert, Baltazár Dezső püspök és mások üdvözölték az Egyenlőséget.

De már az ünneplés másnapján megjelennek az árnyak is, Klebelsberg Kunót a jobboldal élesen támadja. És csakhamar elkövetkezik Bethlen lemondása, majd Gróf Károlyi Gyula kormánya után 1932-ben Gömbös Gyula első kormánya, Hitler uralomra jutása, és a felkészülés egy új háborúra.

2. Ebben az új helyzetben 1935 körül mély folyamatok indulnak el a magyarországi zsidóság körében. Úgy is fogalmazhatnék: egy új identitáskeresés kezdődik. Igaz: nem előzmény nélkül, csak utalok a cionista mozgalmakra, ezen kívül a Múlt és Jövő kimagasló színvonalú munkájára, és egy könyvre, Komlós Aladár: Zsidónak lenni című, már 1921-ben megjelent brosúrájára.

De most 1935 körül ez az identitáskeresés új elemekkel bővül. Világszerte és Magyarországon is megnő a nemzeti azonosság megfogalmazásának igénye, egymás után jelennek meg a nemzetkarakterológiák, nem egyszer kultúrantropológiai megközelítéssel. A magyar történettudomány már feldolgozta ezt a problémakört. Utalok elsősorban Laczkó Miklós műveire, köztük a Korszellem és tudomány címmel újabban összefoglalt tanulmányokra (Budapest, 1988, 164-166.). így most csak utalásképpen: 1932 és 1935 között alakul ki Németh László új gondolatrendszere, amelynek összefoglalása az 1935-ös Magyarság és Európa. (Megjelent a Sorskérdések c. kötetben, Budapest, 1989, 252-336.). Ugyanez az időszak a Kerényi Károly körül tömörült tudósok új identitás meghatározási kísérlete, utóbb Prohászka Lajos A vándor és a bujdosója jelenik meg. A magyar szellemi élet másik pólusáról említsük meg a Szép Szó körét, főleg a Szép Szó Mi a magyar most? különszámát, amelynek élén József Attila nagy identitás verse, A Dunánál áll. És az identitás-vita kiágazása a zsidóságot közvetlenül is érintő „asszimilációs vita” (Farkas Gyula, Szabó Dezső, Babits Mihály).

Az európai zsidóság köréből érkező hatások közül ebben az időben erősödik meg Martin Buber és Franz Rosenzweig hatása.

Ennek az első identitáskereső hullámnak legnevezetesebb terméke Pap Károly könyve, Zsidó sebek és bűnök. Mai szemmel olvasva ezt a nagy port felvert könyvet, kitetszik, hogy legalább annyira lírai költemény, mint esszé, hogy fő indulata minden dogmatikus vallás ellen irányul, hogy prófétai hevületben egyesíti a társadalmi indulatot, az asszimiláció csődjét hirdeti meg, de ugyanakkor a magyarsághoz való tartozást vallja, a cionizmust is elveti, és egy mélyzsidósághoz való visszatérést hirdet. Ugyancsak mai szemmel olvasva feltűnőek az érintkezései Németh László művével, elsősorban a későbbi Kisebbségen-nel. Ismeretes, hogy Németh László és Pap Károly közeli jó barátok, beszélgető és vitatársak voltak; sőt aki mindkettőjüket ismerte, mint én, meglepődhetett kettejük arcának, tekintetének hasonlóságán. Mindketten szögletes kisfiú arcot viseltek, belülről ki- gyúló szemekkel. Kevésbé ismert, hogy Pap Károly a fiatal Illyés Gyulának is jó barátja volt. Illyés egy korai, utóbb köteteibe fel nem vett versben is megemlékezik közös sétáikról, ugyanezeket említi egy Pap Károlyról emlékező későbbi írásában is.

Pap Károllyal, az akkori Belvárosi kávéház első emeletén ülő és híveit fogadó íróval, magam kamaszkorban ismerkedtem meg. Emlékszem, hogy mennyi indulatot és gondolatot keltett fel bennem a könyv. Hatalmas vihar keletkezett belőle, a hivatalos zsidóság elvetette, a Nyugat ünnepelte.

Az identitás keresésnek e 30-as évekbeli fázisához tartozik Komlós Aladár Bródyról szóló cikke (A Toll, 1934), amely ugyancsak leszámolás volt az önelégült hivatalos zsidóság illúzióival, amely heves vitát kavart és amelynek következtében még állását is elvesztette. De ebbe a harmincas évek közepi új, identitás kereső hullámhoz illeszkedik a Tábor könyvkiadó munkássága is. Ez a könyvkiadó a világ és a magyar zsidó kultúra termékeit bocsátotta közre, regények sorozatát, de tudományos műveket is, köztük Dubnov akkor legkorszerűbbnek tartott A zsidóság történetét, Szabolcsi Bence fordításában. Ennek a könyvkiadónak lelke és mozgatója Horváth Zoltán, író és újságíró volt, a későbbi neves szociáldemokrata politikus.

Végül ugyanennek az identitáskeresésnek néhány évvel későbbi terméke két filozófus munkássága. Tábor Bélára és Szabó Lajosra gondolok, köztük az előbbi A zsidóság két útja című szép és mély írása most jelent meg reprint kiadásban.

kulturális centrum teremtési kísérlet a magyarországi zsidóság körében?

2. Következzék egy néhány adalék és személyes emlék az 1938 és 1944 közötti időszak ilyen irányú törekvéseiről. A német példa ösztönzésére, de a magyar fejlemények hatására történt itt is kísérlet egy ilyen újfajta kulturális és tudományos élet létrehozására. Az ösztönzések között nem elhanyagolható 1940 után a Magyarországhoz került erdélyi zsidóság hozadéka, sajtótermékben, szellemi energiában.

Mindenekelőtt személyekről kell beszélnem; arról, hogy ez idő tájt lépett fel a szellemi vezetők egy új típusú köre, így a magyar rabbikar egy néhány új szellemű és ragyogó képviselője. Hadd emlékeztessek Benosochfszky Imre, Róth Emil, a köztünk jelenlévő Weisz Pál személyére, működésére és könyveire; és természetesen arra a nagy egyéniségre, aki mintegy átvezető híd volt nemzedékek között, Heller Bernátra és tanítványára, Scheiber Sándorra. De sorolhatnám a neveket, nagyrészt halottak neveit. Mindenesetre egy új vezető gárda kiformálódásának első lépéseiről van szó.

Új intézmények alakultak; gondolok az OMZSA életre keltésére, és mögöttük egy fáradhatatlan megszállott egyéniség, Ribáry Géza működésére, aki könyvek kiadásában, akciókban, művészek toborzásában és segélyezésében járt elől. Az addig békés kulturális munkát kifejtő OMIKE pedig megteremtette többek között a híres OMIKE színpadot, amely az 1940-es években, bízvást mondhatni, nemcsak a magyarországi zsidók, hanem a magyar kultúra egyik jelentős terepévé változott, opera és színi-előadásaival, szavaló estjeivel és más tevékenységével.

Megjegyzem, hogy hasonló kezdeményezés Kolozsvárott is volt Concordia néven.

Mindennél mozgalmibb, szenvedélyesebben politizáló körök és egyesületek is új életre keltek. Tevékenységüknek természetesen csak egy része volt kulturális, de ezek is segítettek az új közösséget kikovácsolni, illetőleg megőrizni. Ebben az összefüggésben kell szólni a magyarországi cionista mozgalomról és főleg annak ifjúsági mozgalmairól, elsősorban talán a legradikálisabb Hásomérről, bár a jobboldalibb Betár és a középutas Hánoár Hácioni sem elhanyagolható munkát végzett ez években. A kivándorlásra való felkészítés, majd utóbb az ellenállási mozgalomban való részvétel mellett az európai, a magyar és zsidó kultúra megőrzésére és fejlesztésére is tanította tagjait. Ebben az összefüggésben kell megemlítenem a magyarországi zsidó cserkészcsapatokat is, elsősorban azonban a legszenvedélyesebb, legpolitizáltabb és a legtöbb szellemi értéket tömörítő szervezetet, a MIEFHOE-t, azaz a zsidó egyetemi és főiskolai hallgatók országos egyesületét, amelynek Vasvári Pál utcai helyiségeiben, tehát közel a jogi és az akkor a Szerb utcában működő közgazdasági karhoz, a későbbi szocialista mozgalmak akkor még ifjú vezetői és a világ cionista mozgalmának neves vezetői még egymással vitatkoztak.

Mindez a szellemi mozgás, mozgalmi munka természetesen kiadványokban is lecsapódott. Nem említem most az előbb felsorolt szervezetek kiadványait, csak megjegyzem, hogy a két legfontosabb kulturális-tudományos kiadvány, a Múlt és Jövő és az IMIT Évkönyv mellé ez időben zárkózik fel a Libanon, a magyar zsidó tudományos folyóirat, amelynek anyaga még feldolgozásra és értékelésre vár. És ebben a kontextusban említem meg a zsidó műemlékek gyűjtését, a múzeum ügy meg- teremtésére irányuló erőfeszítéseket is, Naményi Ernő, Munkácsi Ernő munkáját. Ezt az időszakaszt mintegy összefoglalja egy antológia, a Zsoldos Jenő szerkesztette Száz év zsidó magyar költői című reprezentatív gyűjtemény, amely egyszerre óhajt mind a két nép kultúrkincséhez hozzájárulni. És ha már Zsoldos Jenőt megemlítem, hadd tegyem hozzá, hogy kezdett kiformálódni egy, a magyar zsidóság történetével és kultúrájával foglalkozó tudós gárda is; a fent már említett nevek mellé tegyük hozzá Grünwald Fülöp, és ismét csak Komlós Aladár és még fiatalabbak, mint Steiner Lenke nevét.

5. Összeáll-e mindez egy képpé? Kialakul-e egy sokszínű, de mégis egységes magyar zsidó, vagy ha úgy tetszik, zsidó magyar kultúra és tudomány képe? Meg- fogalmazódott-e egy új identitás?

Engedjék meg, hogy kérdőjellel fejezzem be; erre én sem tudok válaszolni. Azt mindenesetre állítom, hogy ebben a hat évben jelentős kulturális és tudományos értékek születtek; talán összefoglalóan jelzésül elég Vajda Lajos és Ámos Imre műveire utalnom, mint amelyek kort, helyzetet, fájdalmat és reményt a legkorszerűbb európai művészeti eszközökkel fogják össze és messze hangzó tanúi ennek a korszaknak. De hozzátehetnék verseket is, Pásztor Béla, Zelk Zoltán és természetesen Radnóti Miklós verseit, monográfiákat és folyóirat cikkeket. Talán ezek is jelentős hozzájárulások, és pedig nemcsak a magyarság, nem csak a zsidóság, hanem a világ kultúrájához és tudományához is.

* Előadás a „Zsidó szellemi élet Magyarországon a két világháború között” címmel rendezett tudományos konferencián, 1992. április 6-án és 7-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanári Klubjában