Valami megmozdult?

„Ha Auschwitz nem gyó­gyította ki a világot az anti­szemitizmusból, akkor va­jon mi fogja?” (Elie Wiesel)

„Túl sok város van ma a vi­lágban, amelyet a zsidó nép elleni… gyűlölet pestise sújt. Beszennyezett emlékművek, meggyalázott zsidó temetők, megrongált vagy felgyújtott zsinagógák, vad zsidóellenes kilengések, szégyente­len, Izraelt mocskoló, Saront Hitlerhez hasonlító szélsőbaloldali transzparen­sek, anti-izraeli propagandának álcá­zott uszítás hisztérikus erőszakra, ’Öld a zsidókat!’, ’Halál a zsidókra!’ üvöl­tözés a legkülönbözőbb nyelveken, mi­közben botrányos módon arabellenes­nek bélyegeznek mindenkit, aki a terror áldozataival szolidaritást mer vállalni: mindezek ma rendszeres, ha ugyan nem naponta ismétlődő jelenségek. ”

Elie Wiesel, a májusi berlini antisze­mitizmus-konferencia egyik díszvendé­gének beszédéből valók a fenti szavak. A Berliner Morgenpost másnapi száma a beszédből csupán egyetlen részletet ítélt közlésre méltónak „Elie Wiesel fel­tette a kérdést, miért nincs a díszvendé­gek között egyetlen muzulmán sem.” (A szövegben – egy mondat erejéig – erről is volt szó.)

Az idézet sokatmondó: hiába akár a legjelesebb zsidó személyiség kétségbe­esett segélykiáltása – a nyugati (elsősor­ban baloldali) média és közvélemény nem hajlandó meghallani azt, ami politi­kailag korrekt világképébe nem fér bele.

A nyugati világ – főleg Európa – vadul birkózik önmagával: a berlini konferen­cián zengtek a harsogó, kemény szónok­latok („zéró tolerancia az antiszemitiz­mus ellen”), az elcsépelt humanista köz­helyek („A rasszizmus és antiszemitiz­mus olyan, mint a gaz, mely, ha nem irtjuk ki idejekorán, a társadalom minden szegletében felüti a fejét” stb. – fogalma­zott Miguel Angel Moratinos spanyol külügymi­niszter). S mindeközben az európai politikusok többsége nem vagy alig akarja meghallani a zsidó résztvevők üzenetét: az antiszemitizmus ma Izrael-ellenességnek álcázza magát, gyökerei az isz­lám világba nyúlnak, legagresszívebb hordozói Európában pedig az arab világ­ból bevándoroltak közössége.

Így a feszültség egyre nő: az Izrael bí­rálatának álcázott új antiszemitizmus mérgez tovább, az európai zsidók egyre hangosabban sorolják sérelmeiket, Eu­rópa egyre hangosabban átkozza a – ré­gi – antiszemitizmust, miközben „Izrael bírálata” félhivatalos álláspont – s a ski­zofrén gépezet vadul pörög tovább.

Eközben az ellentmondások már a mindennapokban is megjelennek: a francia belügyminiszter komoly erőfe­szítéseket tesz a zsidó állampolgárok és intézményeik védelmében, e célra szá­mottevő erőforrásokat mozgósít, akció- csoportot létesít, hatékonyan együttmű­ködik a zsidó szervezetekkel – miköz­ben a moszlim bevándorlók körében burjánzó zsidó-, Amerika- és nyugat-el­lenes hisztériát és agressziót legszíve­sebben nem is venné észre.

Sikerül-e valamiképp belekiabálni az európai résztvevők, a nyugati közvéle­mény fülébe, hogy ez abszurditás; sikerül-e ráébreszteni őket, hogy egy szájból fújnak hideget és meleget? – vélemé­nyem szerint ez volt a konferencia egyetlen igazi kérdése. És világos vá­laszt adni eme természetesen nem lehet: társadalmi folyamatok nem változnak meg egy kétnapos konferencia alatt.

Annyi biztos, hogy mindenki szót ka­pott: a zsidó társadalmi szervezetek kül­dötteinek lényeglátó, bátor megállapítá­sait éppoly tisztelettel hallgatták, mint a nagykövetek unalmas közhelyeit hazá­juk antiszemitizmus elleni küzdelméről. Natan Saranszki izraeli miniszter kemény, ugyanakkor nagyon pragmatikus beszédben vázolta az Izrael-bírálat és antiszemitizmus közti határokat, míg az EU-t képviselő Brendan Moran ír küldött (cinikus?) beszédében kijelentette: harcolnak az antiszemitizmus ellen, de Izrael bírálatát megtiltani nem lehet.

A pragmatikus amerikaiak javaslatára – legalábbis elvben – megegyeztek: minden ország megfigyelőrendszert épít ki, regisztrálja az antiszemita incidenseket. Legalább tüneti kezelést nyújtanak, ha már a diagnózis teljesen hamis.

Borúlátásra ad okot, hogy az egy évvel ezelőtti, ugyanezen tárgykörben rendezett bécsi konferencia óta az európai hangnem mit sem változott, sőt: egy pár hónappal ezelőtti felmérés szerint az európaiak Izraelt tartják a békét leginkább veszélyeztető országnak.

Előrelépés viszont, hogy az antiszemitizmus és „Izrael-bírálat közötti kapcsolat egyes politikusok számára is földerengett: „Izrael politikáját bírái nem antiszemitizmus, ám átlépi a határt, aki az ország vezetőit náci szimbólum használatával becsmérli.” Colin Powell amerikai külügyminiszter szavai ezek, aki nyilván megszívlelte az amerikai zsidók üzenetét. Hasonló hangneműt nyilatkozott a német kancellár, s a francia külügyi államtitkár is elítélte a horogkereszt és a Dávid-csillag egymás mellé állítását, mint „a történelem leckéjének gyalázatos fejtetőre állítását.” Ugyanő – egyben a francia küldöttség vezetője – figyelmeztetett „az elfajulásra, amely anticionista álláspont ürügyén valójában új antiszemitizmust takar, amely semmivel sem kevésbé veszélyes, mint a régi.

A zsidó állam démonizálására persze továbbra is számtalan mód kínálkozik, ám legalább az első lépés megtörtént a határok meghúzása felé.

Az európai közvélemény – ami az Izraellel kapcsolatos skizofréniáját illeti – roppant tehetetlenségi erejű, hatalmas tömb. Talán e konferencia nyomán most néhány repedés jelent meg rajta – de le­het, hogy csupán egy-két jóindulatú hozzászólás nyomán támadtak hamis illúzióim.

Gadó János