Útközben-hazafelé

116 éves olé a budapesti tranzitban

A MALÉV nem tud felvilágosí­tást adni Ferihegy 3-ról, mert így csak az Oroszországból és a bomló birodalom többi köztársaságából érkezőket fogadó Szohnut képvise­lők és magyar munkatársaik nevezik a pestlőrinci volt szovjet kato­nai laktanyában berendezett átme­neti otthont. Átmeneti, mert egy-egy csoport csak néhány órát, eset­leg egy-két napot tölt itt.

A hangsúly az otthonon van, mert az elcsigázottan érkezők itt megpihennek, étkeznek, fürdenek, sokan már érzik, hogy megpróbál­tatásuk véget ér, és mindnyájan itt kezdik meg ismerkedésüket Ereccel.

1989 novemberében sikerült el­őször Budapesten át embereket menekíteni az akkor ugyan már rég peresztrojkát hirdető, de a ki­vándorlókkal szemben még a régi önkényt gyakorló zárt világból. Már kezdettől jutott számukra a MAZSIKE kezdeményezéséből né­mi étel-ital, s más aktivisták is jár­tak hozzájuk, ennek ellenére hely­zetük inkább megalázó volt, mint

rendezett a ferihegyi tranzitban. A róluk való gondoskodást a Szoh­nut „profi” csapata vette kezébe. Az 1991 végéig Budapesten át alijázott 150 ezer szovjet zsidó döntő többsége és a 100 jugoszláviai menekült már az ő közreműködésük­kel tért haza.

Hogyan kezdődik?

Az épület külsőleg a régi, belül azonban tiszta folyosók, ragyogó­an fehér ajtók, hodályokból átalakí­tott szobák, amelyekből minden családnak külön jut, vidám gyerek­játszó, amelyiknek játékaiból egyik-másik valamelyik kis ólénak a szívéhez nő, azt viheti magával, orvosi rendelő, tiszta konyha, ahol a személyzet jóízű ételeket főz naponta háromszor. A hangszó­rókból izraeli dallamok áradnak, a falakon héber feliratok, a vendégek között vannak, akik először halla­nak, látnak ilyet; még meglepőbb számukra a sorsukat irányítók szeretete és szervezőkészsége.

Hogy az „orosz kérdés” teljessé­géről, tehát az alijázási lehetősé­gektől kezdve az itteni dolgokon át az ereci beilleszkedésig képet kap­junk, beszélgetésre kértük az Er­délyből származó 42 éves Fried Pé­tert, a Szohnut ferihegyi csoportve­zetőjét.

– Milyen ma a kivándorlási lehető­ség a Szovjetunióból?

– Lényegesen megjavult. Min­den nagyvárosban működik az OVIR-nak nevezett közigazgatási hatóság, annál kell a kivándorlási szándékot bejelenti. Erre heteken belül megérkezik az igenlő válasz, – manapság ritkán utasítják el ál­lamtitok birtoklására hivatkozva. Két hónapon belül sor kerülhet a kiutazásra.

– Mégis lelassult a kivándorlás.

– Ez is a változások jótékony ha­tása. Szinte az elmúlt hónapokig csak a repülőgépre felrakható ba­tyu jelentette az olé élete, sőt felme­női munkásságának minden gyü­mölcsét, a többit gyorsan elkótyavetyélte. Ma az ott maradt holmi, érték, egyes helyeken, főleg a fal­vakban, a családi ház birtokában marad, tehát azokat biztosítani kell későbbi elvitelre, későbbi eladásra. Ez időigényes. Már attól sem tarta­nak, hogy a kivándorlást a hatósá­gok leállítják, tehát nem pánikban menekülnek, hanem az ereci jövő­jüket is jobban előkészítik, például a már kint élő rokonok a közelük­ben keresnek az érkezőknek lakást stb. A Szohnut már korábbi lakhe­lyükön „kézen fogja” őket. Hálóza­ta bővül, megindult a kivándorlás a szibériai „Zsidó Autonóm Terü­letről”, Birobidzsánból. Szállítják őket Moszkvából, Varsóból, Buka­restből is Tel-Avivba.

– Kit fogadnak el hazatérőnek?

– Akinek legalább egy nagyszü­lője zsidó volt, annak házastársát és gyermekeit.

A budapesti tranzit

– Az áttelepülőkkel itt hányan fog­lalkoznak?

– A Szohnuttól hárman. Több a keresztény magyar, akik szintén meleg szívvel fogadják a vendége-

ket. Közülük a fontosabb feladato­kat ellátók előzőleg Izraelben jár­tak, hogy jobban értsék, mit jelent egy népnek évezredek hányattatá­sa után hazára találni. Hasonló tisztelettel említem, hogy az Em­berbarát Alapítvány és más ma­gyarországi és külföldi keresztény egyházak és szervezetek is segítet­tek az otthont berendezni, támo­gatják működését. Tizenhárom ma­gyar hatósággal van dolgunk, s az ő megértésük, nagyvonalúságuk tette lehetővé „Ferihegy hármat”, vagyis, hogy úgy tekintik ezt a bá­zist, mintha a repülőtér része len­ne, annak váróterme, raktára.

– Apropó raktár. Mi lesz az itt fel­halmozott csomagokkal? Akik ugyanis vonattal, autóbusszal, gépkocsival ér­keznek, felmálházzák magukat, míg to­vább, a repülőgépen csak két csomagot visznek.

– Kamionokkal juttatjuk el azok­ba a nyugat-európai városokba, ahová naponta szállnak le El-Al tehergépek friss élelemmel. Azok he­lyébe kerül a sok holmi.

– Igaz, hogy néhányan megkísérel­ték Budapestről útvonaluk megváltoz­tatását?

– Igaz! E bázisról szabad az eltá­vozás. Voltak, akik felkeresték egyik vagy másik követséget, beu­tazást kérve. Nem kaptak. Azzal jöttek vissza, hogy eltévedtek a vá­rosban, ezért maradtak le a repülő­gépről. Mi ezt egy rosszalló tekin­tet nélkül vesszük tudomásul.

– Kint a kertben egy kisfiú anya­nyelvén beszél a kutyához.

– A kutya is minszki. De hoznak macskát, papagájt…. Még többen a jövendőjükhöz szükséges szerszámokat, rengeteg hangszert: hege­dűt, gordonkát, harmonikát. Aki ilyen nélkül érkezik, arra tréfásan azt mondjuk, hogy biztosan zongo­rista. Hadd dicsekedjem el, hogy rendeztünk itt már esküvőt, négy újszülöttel növeltük Izrael polgára­inak számát. Sajnos akadtak, akik már nem láthatták meg az ígéret Földjét, de ott alusszák örök álmu­kat. Egészségesen érkezett ki vi­szont egy 116 (!) éves és két „iga­zolt” 106 éves!

A beilleszkedés

– Ha valaki megérkezik Izraelbe, hogy segítik beilleszkedését?

– Egy évig mindenkit megillet a létfenntartás minimuma. Hasonló ideig megkapja lakbérét, lakásának legfontosabb berendezési tárgyait, míg a mosógép, televízió, frizsider árának csak egy részét utalják ki számukra. Már izraeli állampolgár­ként megilleti őket a társadalombiztosítás, tehát az ingyenes kórhá­zi ellátás. Nem kell fizetni a nyelvtanfolyamokért, a szak-, át-, illetve továbbképzésért. Ez utóbbi könnyebb egy esztergályosnak, or­vosnak, mint egy volt katonatiszt­nek. Ezzel vissza is térek az orosz olékra. Amíg az 1948-as Függet­lenségi Háborúban meghatározó segítséget jelentett a szovjet hadseregből érkezettek katonai tudása, manapság az ott szerzett ismeretek távol állnak a mi hadseregünk színvonalától.

– 1948 óta 800 ezer, ezen belül az elmúlt évtizedben 350 ezer szovjet zsi­dó telepedett le Izraelben. Azt mond­ják, ennek negatív hatásai is vannak. Mondják: megnőtt például az alkoho­lizmus.

– Tény, hogy autóvezetőknél csak mostanában mutat ki az elle­nőrző szonda szeszfogyasztást. Szülőföldjükön az élet sivársága szoktatta rá őket az italra. Ez a szenvedély az időseknél Izraelben csökkenőben van, a fiatalok meg nem kapnak rá. Azonban e nega­tívummal szemben sokkal értéke­sebb az a szellemi tőke, amit az orosz olék magukkal hoznak. Ezek között emelem ki a kiváló sportolókat és edzőket. Vagy a ha­tezer muzsikust, akik az elmúlt év leforgása alatt érkeztek. Közülük került ki az Olim ’90 nevű zenekar tagsága. Nagy szerepük lesz az el­következő évek sporteredményei­ben. Továbbá: mint a többi mo­dern államban, Izraelben is stag­nál a népesség száma, a születé­sek, ezzel szemben hazánk határa­in kívül, még inkább környeze­tünkben nagy a szaporulat. Ezt csak a bevándorlás ellensúlyozza. Futurológusok, ipari és mezőgaz­dasági szakemberek szerint – a technika további fejlődésére szá­mítva – Izrael a jövő században hat és fél-, hétmillió zsidó hazája lehet.

MbJ