Ünnepélyes címátadás egy laza városban – Berlini beszélgetés Kertész Imrével

2007. május 8. Az idén első alkalommal Lady Valerie Solti, Fehér László, Fischer Iván, Kertész Imre, Kocsis Zoltán és Sebestyén Márta kapta meg A Magyar Kultúra Nagykövete címet. Kertész Imre betegsége miatt nem tudott a magyar kultúra napján részt venni a budapesti ünnepen. Így Hiller István oktatási és kulturális miniszter Berlinben, a magyar nagykövetségen adta át a felkérést. Kertész Imrével az ünnepélyes címátadás után Eszéki Erzsébet beszélgetett.

	Kertész Imre

Kertész Imre az ünnepség után elmondta: megtiszteltetésnek tartja a címet, amely hivatalos elismerés ugyan, de nem kíván tőle semmi olyat, amit nem szívesen tenne. Szerencsére Magyarországnak vannak hivatalosan kinevezett nagykövetei, akik foglalkozásszerűen űzik a diplomáciát, így aztán ő nyugodtan teheti azt, ami az ő dolga: fölkel reggel, s ha tud, ír. Ezt pedig boldogan vállalja.

Berlinben számos helyhez irodalmi művek, események kötődnek, elég talán, ha csak Alfred Döblin híres Berlin, Alexanderplatz című, az 1920-as évek Berlinjét varázsosan megelevenítő regényét említem. Egy író talán az ilyen helyek miatt is otthonosabban érezheti magát valahol. Mégis: mi az, amitől ennyire vonzó ma ez a nagyváros egy író, azaz jórészt otthon, magányosan alkotó ember számára?

Berlin rendkívül élénk város, ahol az ember folyton úgy érzi, hogy fontos történések színhelyén van, első kézből kap mindent. A kultúrát is. Otthon olvastam Thomas Mann regényeit, vagy Frank Wedekind műveit, de az más, amikor megyek az utcán, s látom, hogy itt lakott Wedekind. Máshol meg olyan helyszíneken sétáok, amelyeket irodalmi művekből jól ismerek – ezek nagyon eleven kapcsolatot jelentenek. Az is fontos, hogy Berlin szereti a kultúrát. Rengeteg és sokféle színvonalas esemény akad naponta. Minden évben elvitatkoznak azon, hogy kell-e Berlinnek három opera, de aztán mindig megtartják. A világ egyik legjobb zenekara, a Berlini Filharmonikusok mellett még két-három, abszolút világszínvonalú szimfonikus zenekar található itt. Néha még mindig kész csoda, hogy ott ülünk a Berlini Filharmonikusok koncertjén, s hallgatjuk őket, nem hittem volna, hogy ez nekem megadatik. Azon kívül a városnak van egyfajta szellemisége, Klaus Wowereit polgármester azt találta mondani a múltkor, hogy Berlin szegény, de szexi. Sok komor hivatalosság után ezt nagyon jó hallani. Felszabadult szellemű város ez.

A pezsgő élet mellett érdekes, hogy ugyanakkor nincs őrület, nincs idegbeteg nyomulás, az emberek nem rohannak gondterhelten az utcákon.

	Hiller István és Kertész Imre Berlinben

Valóban nyugodt, azt mondanám: szíves a légkör itt. Nem látok folyton frusztrált embereket, az üzletekben nem fogadnak mogorva arccal. Mosolyognak. Valahogy működik minden. Ez se mindegy. Ennek ugyan közvetlenül kevés köze van az íráshoz, de közvetetten annál több. Mindemellett szeretem az idegen nyelvi közeget, azt, ha körülöttem olyan nyelven beszélnek, amelyet félig-meddig értek, amely nem az anyanyelvem, de azért megértek sok mindent. Kicsit kívülálló is maradhatok így. Attól, hogy valaki mégis csak idegen marad, kívülről szemléli az eseményeket, jobban ráláthat sok mindenre. Nincs más közöm mindehhez, csak az írás. Írom a magamét magyarul, ezen a titkos nyelven, amit mások nem beszélnek körülöttem.

Most is sok helyre hívják, sok felkérést kap?

Ez is érdekes Berlinben: miközben kívülről szemlélhetek sok mindent, bevonnak a történésekbe, sokfelé szívesen látnak. Rengeteg meghívót, felkérést kapok, a töredékének se tudok eleget tenni. Azt hiszem, úgy tekintenek rám, mint egy kedves itteni vendégre. Jól érzékelhető, hogy vannak német olvasóim, elég sok levelet, személyes megnyilatkozást kapok a könyveimről. Berlinben minden olyan élénk, bárhova nézek, mindenhol történik valami érdekes, minden utcasarkon valami váratlan kaland várja az embert. Ha akarod, így van, ha nem akarod, akkor nem mész oda. Érdekes kiállítások nyílnak, kitűnő koncerteket lehet hallgatni, minden lapban remek tárcarovat jelenik meg. Tényleg pezseg a kulturális élet, ráadásul ez nemzetközi pezsgés, annyi mindenkivel lehet találkozni. Színes, sokféle, szabad szellemiségű, nagyon inspiráló légkörű város ez. Roppant barátságos hely, s a barátságosságon nem azt értem, hogy mindenki vigyorog, hanem azt, hogy befogadó. Kíváncsiak az emberre. Egy művésznek pedig elég fontos, hogy kíváncsiak legyenek mások arra, amit csinál.

Eszéki Erzsébet

(Forrás: www.litera.hu)