Ungváry Rudolf: A Kádár-sír meggyalázása után

2007. május 7. Állami akarattal ellenkező politikai sírgyalázás, antiszemitizmus (s ami még lehet: túszejtés, vörösbrigád-mágia) csak demokráciában lehetséges. Mert ott szabadság van. A szabadság oszthatatlan: beletartozik a gyávák, ostobák, politikai megváltók szabadsága is. Élnek is vele.

	Ungváry Rudolf

Semmiféle törvény, semmiféle erőszak nem segíthet ezen anélkül, hogy a demokrácia s vele a szabadság meg ne sérülne. A gyávákat, ostobákat és megváltókat igazán csak a diktatúra tüntetheti el – ha szándékában áll. A Kádár-korban se sírgyalázás, se túszejtés nem maradt megtorlatlan, az antiszemitizmus pedig csak a magánéletben virult: maga a rendszer gyalázott állami szinten a puszta létével, a besúgóival, a titokban elkapart áldozataival. A kapitalizmusgyűlölők csapatait az akkori ellenzék szívta föl (kit a népiek, kit az urbánusok), vagy beépültek a proletárdiktatúrába. A társadalomra végzetes indulataikat hasznos munkára fogta a politikai rendszer vagy a demokráciáért folytatott ellenzéki harc. Azzal pedig, hogy más politikai nézeteket írmagjában fojtott el a népköztársaság titkosszolgálata, 1944 rasszizmusát is jegelték.

1989 után Magyarországon megvalósult a globális kapitalizmus. Ez teljesen eltér a közel fél évszázados állampárti uralom idején kitenyészett torz reformbaloldali, illetve harmadikutas, önáltató népies elképzelésektől: intézményi-funkcionális szempontból radikális és valódi volt a rendszerváltás, az euroatlanti normalitás keretei közé tértünk vissza. Először ugyan nagyjából ugyanaz a néhány ezer ember rendelkezett a társadalmi erőforrásokkal, mint korábban (innen nézve nem jelentős a váltás), de a sírgyalázók, antiszemiták és kapitalizmusgyűlölők irracionális késztetéseit nem ez, hanem a globális kapitalizmus és a demokrácia mozgósította. Nemcsak a világtörténelem, a magyar történelem sem ért véget a bolsevizmus csődjével.

A demokrácia mai ellenségeit hosszú távon csak a demokratikus közélet, a belőle kisarjadt közhangulat tarthatja karanténban (némi törvényi segítséggel). Ez a közhangulat azonban, a baloldali és liberális vélekedéssel ellentétben, nem csak a jobboldaliakon, és a jobboldali és konzervatív vélekedéssel ellentétben nem csak a baloldaliakon múlik. A pártállam idején sunyin lapító és együttműködő mai sírgyalázókat, a bújtatott nyilas szimbólumot képviselő árpádsávos zászlók lobogtatóit, a Parlament előtti zsidó névsorok készítőit a magyar jobboldalnak az a része bátorította fel, amely felelevenítette az 1945 előtti nézőpontokat, s ezzel a demokrácia jobboldalról kiinduló szétverését kockáztatja. Hogy a haza kisajátítható, hogy mindig csak a baloldal rontott rá a nemzetre (mintha teszem azt 1944 nyilas-hatalomátvétele nem létezett volna), és a politikai ellenfél lényege az “idegenszerűség”. A turulmadár, a Teleki- és a Pusztaszer-kultusz valójában visszanyúlás a zsidó-keresztény kultúra előtti totemizmus és fajiság szimbólumrendszeréhez. Ellenzékiségük kimerül abban, hogy az egykori nyilaslapok színvonalán “bankárkormányoznak”, miközben annak a kormánynak, melyet korábban a jobboldal alakított, ugyanazok voltak a bankárai. Nem minden jobboldali ilyen, de ez nehezen vehető észre.

Ezzel a szélsőjobboldali demagógiával a pártállam idején kikényszerített eszmények jegyében szembeszegülni – hiteltelen. A baloldal jelentős része felszabadulásnak tartja, ami 1945-ben puszta megszabadulás volt a szélsőjobboldali rémuralomtól. Che Guevarát, vagy a háború alatti kommunista vezetőt, Ságvárit a demokrácia és nem pusztán a marxizmus-leninizmus (adott esetben antifasiszta) hősének állítják be. Ezen az alapon akár egy nyilas pártvezetőt is demokratának nézhetnénk, amiért antikommunista volt. Szemükben a bolsevizmus humanista eszmetörténeti gyökerei miatt nem lehet azonosság a szocializmus és a fasizmus reális totalitarizmusa között. A Kádár-korszakot a demokrácia reformista előszobájaként értelmezik. Többnyire még ma sem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a nemzet nem azonos az állampolgárok összességével, a haza pedig nem azonos az állammal. Azok, akik szerint – miként ezt egy szerző a Népszabadságban megfogalmazta – a Kádár-korban kevésbé kellett félni, mint ma. Mindezzel legfeljebb a demokrácia baloldalról kiinduló szétverése készíthető elő – ha lenne hozzá egy szovjet nagyhatalom által támogatott “korszellem”.

Akik csak egy kommunista pártvezetőt vagy egy forradalmi terroristát képesek hősként szembeállítani a magyar rasszista törvénykezés atyjával, a jobboldalon nagy magyar hősnek beállított Telekivel, azoknak a pártja nemcsak el fogja veszíteni a következő választást, hanem el is kell hogy veszítse. Ennél többet nem érdemelnek, hiába szorul egy részükbe több racionalizmus, több műveltség, mint jobboldali ellentettjeikbe.

A demokrácia a legküzdelmesebb politikai állapot. A szélsőjobb mai akciói miatt ájuldozva temetni a demokráciát – ez a baloldali messianizmus rejtett vágyából vagy éppen populista ostobaságból fakadó önámítás. Ezzel pedig választást nyerni nem lehet, mert a társadalom nem megváltható. A magyar jobboldal 1989 óta gyakorolja szabadon a politikát. Jelentős része pocsék módon, de nem annyira, hogy a liberálisok és az egykor “tiszta hitű” baloldaliak képzelőerőt nélkülöző részével szemben ne tudnának három év múlva nyerni. És akkor bizony már nem az ellenfeleivel, hanem önmagával kell megbirkóznia a magyar jobboldal egészének. Szerencsére úgy, hogy nem engedheti meg magának a demokrácia szétverését, mert ehhez – egyelőre – szintén hiányzik a “korszellem”. Megtiltja az EU. S ekkor végre a harmadik (na legyen: a két és feledik) világ egyik országában helyreállhat némi egyensúly: a jobboldal is tanulni kezdi a demokratikus kormányzást. Mert ahhoz, hogy a baloldal fejlődjék, elengedhetetlen a jobboldal fejlődése. Ez pusztán a baloldaliak kegyelméből lehetetlen.

Az igazi csapás az lenne, ha a jelenlegi baloldali-liberális pártkoalíció nyerné meg újra a választást. Nemcsak azért, mert akkor vélhetően már olyan orcátlanul magabiztosak lennének, hogy semmiféle korrupciónak nem lehetne gátat szabni (a jobboldali hatalom esetén sem lesz jobb), hanem azért, mert nem tesz jót az országnak, ha a baloldal bebetonozza magát a hatalomba, a jobboldal pedig megrekedve az ellenzékiségben, populistáinak martaléka marad. Nem rokonszenvezem a mai jobboldallal. Viszont feltételezem, hogy ha hatalomra kerül, neki is fenn kell tartania a globális kapitalizmus struktúráját, és ezért végre szembe kell néznie általa életre keltett turulozóival, árpádsávosaival és sírgyalázóival. S ezáltal saját magával. A saját erejéből. Demokratává ugyanis mindenki csak önerőből válhat (némi “Marshall-segéllyel” és EU-támogatással persze). Olyan ez, mint gyomormérgezéskor a hányás: senkinek sincs hozzá kedve, de elkerülhetetlen.

Minden okunk megvan a derűlátásra.

A szerző író

(Forrás: www.nol.hu)