Forrás: Amerikai Népszava

2008. május 19. Az Amerikai Népszava május 9-i számában “Még nem ég a Reichstag” címmel közöltük Ungvári Tamás írását. A cikk egyes részeire Andrassew Iván reagált, amelyre Ungvári Tamás válaszolt. Az alábbiakban Andrassew Iván levelét és Ungvári Tamás válaszát olvashatják.

Ungvári Tamás bocsánatáért esedezem

Ungvári Tamás gúnyol, korunk Táncsicsának nevez, ez rendben van. Sajnálom, bánt, de ez az én dolgom.

Ha úgy ítéli meg, hogy az lett volna a helyes, hallgatok rá, nem táncsicskodom tovább: bocsánatot kérek a német birodalmat éltető feliratú Wehrmacht-sisakban cigányokat ijesztgető gój motoros elnöktől, mert ki mertem gúnyolni a karszalagos-árpádsávos csapatát.

Kifogásolja, hogy Bayer Zsoltot Zsoltizom. Ez is rendben van, bár figyelembe vehetné, hogy Bayert igen fiatal kora óta ismerem. Nem tudom, hogyan tehetném ezt jóvá, de talán Ungvári Tamás elfogadja, ha alázatos vezeklésül ide írom, hogy Bayer nem Zsolti, hanem ZSOLT.

Azt írja rólam, hogy “a jó ízlés minden szabályát sutba vágva közös ifjúkorukra emlékeztette a nemzet Zsoltikáját”.

Azok után, hogy Bayer Zsolt talán minden idők leggusztustalanabb módján írt Kornis Mihályról, össze-vissza hazudozva, legalábbis különös, hogy Ungvári Tamás a jó ízlést kéri számon rajtam, ha emlékeztetem Bayer Zsoltot arra, hogy miért utálja valójában Kornist. Hogy ezt miképpen lehetne másképp, mint a múltra való utalással, azt nem tudom, de szeretném, ha Ungvári Tamás egy stílusgyakorlatban megfogalmazná helyettem.

Ha Ungvári Tamás Úgy gondolja, megkövetem Bayer Zsoltot, és megkérem, hogy tekintse semmisnek azt, amit állítottam: azért híresztel olyasmiket Kornisról, hogy ő belefújta a taknyát a fürdő medencéjébe, mert rosszat mert mondani a könyvéről.

Ungvári Tamás szerint én Bayer Zsoltot emlékeztettem arra, “hogy Nürnberg egykori törvényei szerint száz-százalékos árja papírokat nehezére eshet beszerezni.” Magyarul, szerinte én odazsidóztam volna Bayer Zsoltnak. Ezzel szemben én egy szóval sem említettem Bayer Zsolt származását, hanem azt jeleztem, hogy az a zsidó, akit a szélsőjobb – vagy annak nevében például a kurucinfo – annak minősít.

Ha Ungvári Tamás úgy gondolja, hogy ez helyes, kijelentem, hogy Bayer Zsolt nem zsidó, sőt abban a közhelyes vélekedésben sincs semmi igazság, hogy nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy a nácik valakit zsidónak minősítsenek.

Ungvári Tamás azt írja rólam, hogy “ötszáz keresztény lelket akart felvonultatni (vagy tiltakozó ívet aláíratni) a neonácik ellen, s panaszából tudjuk, nem talált, észbe se vehette, milyen kifordított kabátot öltött, amikor az újnyilasok elleni tiltakozásból kizárta a zsidókat, Jehova tanúit, a muzulmánokat és az ateistákat, akik nem tartják számon a vallási különbségeket.”

Ungvári Tamás nyilván nem értette, amit itt szinte minden zsidó pontosan értett: egyáltalán nem zártam ki a zsidókat, és senki mást, hanem úgy gondolom, hogy mindaddig, amíg a keresztények nem lépnek föl az antiszemitizmus ellen Magyarországon, addig hiába minden. Elsősorban a katolikusokra és a reformátusokra – az egyházak papjaira is – gondoltam, akiknek politikai érdeklődését szinte teljesen leköti mások szexuális és párkapcsolati viselkedése, valamint az ateizmus és a liberalizmus elleni harc, miközben szeretetvallásosságuktól torkig telve képtelenek megszólalni az egyre bokrosodó gyűlölet ellen, sőt erősítik azt. Miközben tízezrek olvasták ezt, nem ötszáz, hanem mindösszesen húsz keresztény jelezte, hogy velem tiltakozik. Ha Ungvári Tamás nem érti efölötti szomorúságomat, akkor befordítom a kabátomat, és elnézést kérek. Sőt kijelentem: teljesen rendben van ez így, és bocsánatot kérek a zsidóktól, mert föl mertem szólítani a keresztényeket az antiszemitizmustól való elhatárolódásra. Természetesen bocsássanak meg nekem Jehova tanúi, a muzulmánok, bárki, és én röstellem magam.

Ungvári Tamás írásának más részeiben is nyilván igaza van, hiszen azokat föltehetően ugyanakkora fölkészültséggel és empátiával fogalmazta meg, mint a rám vonatkozó részeket.

Andrassew Iván

*

 

Andrassew Ivánnak: Ego te absolvo

Andrassew Ivánt megsértettem, mégse hittem, hogy megsértődik. Egy ország hálás Andrassewnek a jelen hősének, hogy az undoksági világbajnokságban dobogós és antiszemita féltehetséget, nevezett Bayer Zsoltot, kiosztotta.

Ezt egy ad hominem levélben tette, megszólítva a baloldaltól a szélsőjobbig vándorló publicistát, és én ezt tartottam idétlennek. Az ember nem szólítja meg a zsidózó újságírót, aki a zsidózás pillanatától nem létezik.

De ha ezt túlzásnak tartod, jó Iván, ám legyen. Akkor vedd észbe azt a fogalmat, hogy párbajképesség. Vagy megszólíttatási képesség. Lovas István írogat leveleket fűnek fának a válasz legkisebb reményében, azoknak is, akik szóba se állnának vele. Ne tessék Zsoltikának írni, tessék Zsoltikáról írni.

S ezt nemcsak én láttam így. A Hollán utcai antifasiszta egységfront nem állt a Népszava ügy mellé, mert úgy gondolták, hogy ezt nem elég meggyőzően, s én hozzátenném, nem elég színvonalasan képviseltétek.

Andrassew tagadja, hogy bárminő célzást mégis tett Bayer származására. „Azt jeleztem, írta Andrassew, hogy az a zsidó, akit a szélsőjobb – vagy annak nevében például a kurucinfo – annak minősít.”

Ez aztán a cséphadaró! Vaskos félreértés! Egyetlen embert, vagy közösséget sem határoz meg a másik ember, vagy csoport tekintete, véleménye. A feltételezés nemcsak az önmeghatározás jogát vitatja el, hanem az autenticitást, az identitás választását. Nem a nürnbergi jobboldal mondja meg ki a zsidó. Ők, azok, a senkiháziak határozzák majd meg ki kicsoda? No de Iván!

Mennyit tudhat a zsidókérdésről az, aki ezt akár tréfásan leírja? Hát a zsidó csak az antiszemitáktól létezik, azok szülik a zsidót?

Aki ezt most itt leírta, az képviselte az antifasiszta egységfrontot, a védelmében vonult fel Budapest népe a barikádra.

Apró történelmi csapda: a mi a hősünk, nem tudja, mit beszél.

De továbbá azt is csacskaságnak tartom, hogy Andrassew felszólítja a keresztényeket, köztük a papokat, hogy határolódjanak el az antiszemitizmustól. Csakugyan hiába minden, amíg a keresztények nem határolódnak el, mint azt Andrassew állítja? A vallásháborúk múltán, a pápai nyilatkozatok nyomán nincs jelentősége papi és lelkészi nyilatkozatoknak. Maradjanak ki, ha lehet, az egyházak a politikából. Tiltakozzék minden keresztény, de nem, mint keresztény, hanem mint állampolgár, akinek a diszkrimináció nincs ínyére. A zsidózás nem vallási kérdés, a vallások intézményes képviselőinek nincs beleszólása a hétköznapi csatákba. .

Andrassew jó ügyek bajnoka, de lyukas páncélban, rozsdás fegyverekkel. Cikkeinek egy része hanyagul megírt és tővel-heggyel egybehányt mondathalmazok, melyeket a Kraftausdruck, a kemény odamondogatás csirizel össze. Ha ő képviseli a magyar sajtó elitjét, kezdhetünk gyászt ölteni.

Nem tűnt fel Andrassewnek, hogy testvérlapunk, a budapesti Népszava, melynek ő egyik vezető szerkesztője, alig kél el húszezer példány fölött? Meri-e állítani, hogy ennek nincs köze ahhoz, hogyan írják azt a lapot, sarlóval, kalapáccsal vagy tollal? Jópofán hangzó ökörségek nem pótolják az érvelést, a mérlegelést, a műgondot. Nagyon derék embernek tetszik lenni, Andrassew Iván szerkesztő úr, de attól még nem lesz igaza, hogy támadt egy kis szél a petyhüdt vitorlára.

Marx valójában Hegelre hivatkozva jegyzi meg, hogy a történelemben gyakran fordul elő látszatra ugyanaz. Az első esetben tragédiaként, majd másodjára bohózatként.

A Hollán utcában amikor a Lipótváros polgárait provokálta egy szélsőséges csoport, a közösség újabb tragédiákat próbált megakadályozni azzal, hogy egységfrontba tömörült a neofasisztákkal szemben. A Népszava tüntetés ehhez képest bohózat volt. Egy jó úgy paródiája. Az emberek egy kereskedelmi terméket, egy Népszava nevű újságot emeltek tiltakozásul a magasba, amelyet amúgy nehéz eladni. Nem hiszem, hogy itt a Hírszerzőt kellene idéznem, amelyik a lap olvasóit fogyatkozó munkásőrök táborához hasonlította, de az olyan önérzetes, ironikus, kioktató stílus, amilyennel Andrassew engem itt megszólított, sokkal több kegyelmet nem érdemel. Tapasztalati igazság, hogy olvasót sem.

Számtalan oka lehet annak, hogy a napilapfogyasztás, szerte a világon, csökkenőben van. De itt a mérték és a felelősség nem mindegy. Magyarországon ennek egyik oka, hogy a lapokat sokan írják, de kevesen szerkesztik. Bőbeszédűség és locsifecs, fennkölt duma s alpári gőg nemzedékeket szoktat le az olvasásról.

Én Andrassew Iván nevében nem merném ajkamra venni az olyan szavakat, mint fölkészültség és empátia.

Ungvári Tamás