Újvidék, 1942 január
Hetedik hónapja tartott Magyarország számára a náci szövetségben vívott II. világháború. A hadijelentések a győzelmeket harsogták, de egyre több családhoz érkezett a hír a fronton lévő gyermek, férj haláláról. Ukrajnai munkaszolgálatra hurcoltakat gyászoltak zsidó otthonokban is, ennek ellenére a hatalom kegyében bízó zsidó szervezetekben és lapjaikban inkább beszéltek a közelgő purimi bálokról, mint a halottakról vagy a németek megszállta országokból hozzánk menekültek segélyezéséről.
A szilárd „jogállamban”, egy példamutatóan fegyelmezett hadseregben, egy hadtest parancsnoka tömeggyilkosságra adott parancsot. Történt ez a trianoni békével Magyarországtól elcsatolt, majd 1941-ben visszakerült Bácskában és Bánátban, az úgynevezett Délvidéken, ahol húszezer zsidó élt. A bevonulást követő hónapokban a helyi katonai és rendőri vezetők többször tévesztették meg a közvéleményt partizán és csetnik ellenállással, holott az csak a németek megszállta területeken kezdődött el. Ezeket az ürügyeket felhasználva Csurog községben több ezer szerbbel 100 zsidót öltek meg, Titelen pedig a 36 zsidóból 1 maradt életben.
1942. január 22-én jött el a vég Újvidéken. Ott már nem „véletlenül” keverték a fegyveres szerbek közé a zsidókat. Azokat, akiknek hitközsége a Jugoszláviához tartozás idején is magyar nyelvű volt, akik nemzetiszínű zászlókkal, éljenzéssel fogadták a bevonuló honvédeket. Nem nézhették orvlövészeknek az aggokat, nőket, kisgyermekeket, miközben a Duna-partra zavarták és órákon át lőtték őket a folyóba. Újvidéken 879 ember lett a népirtás áldozata.
1942-ben Újvidéken kívül a nagyobb közösségekben megtartották a purimi bált, legalább éjfélig tartott a zene és tánc, s énekeltek is: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyaroroszág, meg azt, hogy Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája…
Címkék:1992-01