Újabb tárgyalás a kormánybizottsággal

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

1994. március 2-i tárgyalásán a Zsidó Helyreállítási Alappal foglalkozó kor­mánybizottság megállapodásra jutott a jelenlévő MAZSIKE, B’nai B’rith és MAZSINESZ képviselőivel, hogy az Alap Intézőbizottságát valamennyi érin­tett magyar zsidó szervezet, valamint a Magyarországról elszármazott zsidó­ságot képviselő Nemzetközi Kárpótlási Szövetség részvételével kell létrehozni. Az ülésről immár másodszor maradt távol a Hitközség és a Cionista Szövet­ség.

Azért jelentős e megállapodás, mert ezzel a kormány egyértelművé tette, hogy az összes magyarországi zsidó szervezetet képviselő delegációval kíván tárgyalni, nem csupán a Hitközséggel, illetve az NKSZ-szel, amint e két utóbbi szervezet szerződése rögzítette.

A kormánybizottság ígéretet tett, hogy az Állami Vagyonügynökség által megvásárolt Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga bekerül a zsidó közösségnek visszajuttatandó ingatlanok közé.

A tárgyalások március végén foly­tatódnak.

Címkék:1994-03

[popup][/popup]