Új arc a Likud élén

A jelölt már annyira berekedt, hogy a tapsolás és füttyögetés felett alig lehetett hallani a hangját. De semmi sem tompíthatta a győzelem édes ízét. Megköszönte „szeretett feleségének”, hogy mellette állt „a választási hadjárat minden fájdalma és akadályai” közepette is. Azután egy „új korszakot” jelentett be, beszélt az egységről és felelősségről, továbbá arról az esélyről, hogy „visszaadhatjuk a reményt ennek a nemzetnek”. Aki szemmel követte az amerikai elnökválasztási hadjáratot, annak számára mindez ismerősen hangzik. A jelölt aki 43 éves, jól beszél, jól öltözik és fotogén némely izraeli számára teljesen olyan, mint Bill Clinton, jobboldali kiadásban. A neve Benjamin (Bibi) Netanjahu, a Likud párt új vezetője. Győzelme a Likud első pártelnöki jelölőgyűlésén nemcsak azt jelezte, hogy a korosodó korábbi miniszterelnök, Jichak Samir által fémjelzett nemzedék átadja a stafétabotot. A friss diadalban sokan az izraeli politika egy új, virágzó irányzatának, az elamerikaiasodásnak az előretörését látják.

„Az amerikai rendszerben mindig is jól felismerhető volt a pénz szerepe, az érvelés felületessége, a folyamat elszemélyesedése és trivializálódása. De mindez eddig szinte ismeretlen volt Izraelben”, panaszkodott Benny Begin, a néhai miniszterelnök fia és a Likud pártelnöki jelölőgyűlésének harmadik helyezettje. Még nem is olyan régen a pártelit füstös szobákban válogatta ki az izraeli politika irányítóit. A nagy változás a rendszerben tavaly történt, amikor a Munkapárt jelölőgyűlést tartott a pártvezető és a miniszterelnök-jelölt megválasztására. De a győztes aligha friss arc: a 71 éves Jichak Rabin, az izraeli közélet szerves tartozéka azóta, hogy a zsidó államot megalapították 1948-ban. Netanjahu személye viszont világosan szakítás a múlttal.

Ő az első potenciális miniszterelnök, akinek a Holocaustról legfeljebb a tankönyvekből lehet ismerete. Emellett ő az első, akinek politikai képzettsége nem Izraelből vagy a kelet-európai gettókból, hanem az Egyesült Államokból származik. (Netanjahu a Massachusetts Institute of Technologyn tanult. Előbb helyettes misszióvezető volt a washingtoni izraeli nagykövetségen, majd az Egyesült Nemzeteknél Izrael nagyköveteként szolgált.) Bírálói azt vetik szemére, hogy felületes; támogatói szerint ilyen kommunikációs tehetségre van Izraelnek szüksége a számítógépek korában. De még azok is kénytelenek komolyan venni, akik úgy gondolják, hogy Netanjahu felszínes. „Bibi rendkívül jól fejezi ki magát, különösen a TV-ben,” mondja róla Joel Markus, a bal felé hajló Haarec című napilap cikkírója. „Ismeri az összes trükköt, amit az amerikai politikusok ismernek; tudja, hogyan

kell rövid mondatokat fogalmazni és leegyszerűsíteni a dolgokat. Ilyen az amerikai rendszer: a legkisebb közös nevező nyelvén kell tudni beszélni az emberekkel”.

A Likud-jelölőgyűlés ezt határozottan megvalósította. A fő kérdések egyike az volt, hogy enyelgett-e Netanjahu egy asszonnyal, aki nem a felesége. Januárban bevallotta hűtlenségét a televízióban és azt állította, hogy egy magas rangú riválisa, aki „bűnözőkkel veszi körül magát”, zsarolni próbálta. A célzás valószínűleg a korábbi külügyminiszterre, Netanjahu mostani fő választási ellenfelére, David Levire vonatkozott, aki persze mindent tagadott és vadul visszavágott. Amint a szavazás közeledett, Levi egyre azon zúgolódott, hogy Netanjahunak „nincs üzenete, nincs tapasztalata… nincs álláspontja és nincs politikai irányvonala. Ilyen emberrel nem lehet vitatkozni, mert nem lehet konfrontálódni olyasvalamivel, ami nem is létezik.”

Netanjahu félelmetes kihívást jelent majd a Munkapárt számára is. A következő miniszterelnököt közvetlen szavazással fogják majd megválasztani így a választási hadjárat is nagyon személyekre szabottnak ígérkezik. Rabin humortalan stílusa kevéssé illik a televízióba. Munkapárti aktivisták elismerik, hogy ha ma tartanák a szavazást, nincs kizárva, hogy Netanjahu győzhet. Szerintük a Munkapárt helyzetének javulására csak abban az esetben lehet számítani, ha a gazdaság fellendül és a békefolyamat sikeres lesz még a következő, 1996-ra kiírt választások előtt, ha­ csak a kormányt egy bizalmatlansági szavazás közben meg nem buktatja. Reménykednek abban is, hogy a munkapárti „galamb” Ezer Weizman március végi megválasztása az inkább formális elnöki tisztre segíthet a pártnak. Rabin támogatói szintén úgy gondolják, hogy a hosszú évek alatt háborúkban és a politikai életben összegyűjtött tapasztalatokban gyökerező személyes stílus végül vonzóbbnak bizonyul, mint a személyes vonzerő és a sima modor.

Néhány munkapárti képviselőnek azonban kételyei vannak a demokratizálódási folyamattal kapcsolatban. Aggódnak amiatt, hogy látszólag állandósul a választási láz a párt vezető helyeinek megszerzéséért és nő a fegyelemhiány a saját soraikon belül. „Mindig folyik valamilyen választási hadjárat”, mondja egy munkapárti aktivista. „A jelölteket többé nem érdekli a párt vonala: úgy gondolják, hogy fontosabb bekerülni egy vezércikkbe vagy a hírekbe.” Az arab-izraeli erőszakhullám idején a sok egymástól eltérő vélemény olyan képet sugallhat, hogy Izraelben eluralkodott a fejetlenség.

Netanjahunak is szembe kell néznie saját pártjának fegyelmi válságával. Fő ellenfele, Levi még azt is visszautasította, hogy gratuláljon neki. De Netanjahu gyors támadást indított a Munkapárt ellen, hogy elterelje a figyelmet. Merész állítása szerint a terrort meg lehet szüntetni: „Ha ezt képtelenek megtenni, álljanak félre. Itt van valaki, aki tudja, hogyan lehet gátat vetni a terrorizmusnak.” Talán Netanjahu megtanult egy trükköt az amerikai politikusoktól, akik minden óriási problémára egyszerű megoldást tudnak. És azután a megoldást megtartják saját maguknak.

A NEWSWEEK 1993. április 5-i cikke nyomán

Rajki András