Ügyek-bajok

Az egyházi ingatlan-visszaigénylés Körül évek óta zajló huzavona lehetsé­ges megoldása látszik körvonalazódni a kormány ama javaslatában, melynek értelmében valamennyi, még állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan természetbeni visszaadása helyett járadékot fizet.

A Hitközség képviselő-testületeinek legutóbbi ülése igent mondott a kabi­net ajánlatára, miszerint a felekezet a jövőben nagyságrendileg félmilliárd forint körüli összeget kap évente a költségvetés e célra folyósított részé­ből.

Többek felvetésére, hogy e forrás­ból – mely a valaha volt többszázezres közösség hagyatéka, s mely összeg a Hitközség anyagi lehetőségeit jelentő­sen bővíti – vajon Hitközségen kívüli zsidó intézmények, szervezetek, lapok is kaphatnak-e támogatást, lévén az ál­lamosítás a zsidó közösség vala­mennyi áramlatát sújtotta, Zoltai Gusztáv, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZsh) és a Magyarországi Zsidó Hit­községek Szövetsége (Mazsihisz) ügy­vezető igazgatója azt a választ adta, hogy a Hitközségen kívüli szervezetek csak a nemrég megalakult Magyaror­szági Zsidó Örökség Közalapítványhoz folyamodhatnak segítségért (aminek kormányasszisztenciával összeállított kuratóriumában egyébként a Hitköz­ség relatív többséggel rendelkezik).

Arra a különös ellentmondásra sen­ki nem kérdezett rá, hogy a MZSÖK pá­lyázatok nyomán először ez év végén, jövő év elején szétosztható – s a fent említett félmilliárd forintnak csupán töredékét kitevő – hozamára vajon mi­ért nyújthatnak be (mint ahogy már megtették) több mint százmillió forin­tos igényt a Hitközség kötelékében működő szervezetek és intézmények, melyek amúgy a Hitközség költségve­téséből is részesülnek.

A konstrukció feltétlenül ügyes. Csak éppen nem tisztességes. Különö­sen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Hitközség jövő évi költségveté­sét ama másik félmilliárd forint is bő­víti majd, amely az új iskola építésé­hez biztosított másfél milliárd forintos állami támogatásból a kivitelezés után fennmarad (Lásd Szombat, 1997. ok­tóber).

*

A Mazsihisz elnöke, Dr. Feldmájer Péter a BZsh-ét követő legutóbbi kép­viselő-testületi ülésen ugyancsak az ingatlanok megváltása fejében fizetett járadék kapcsán, arra a kérdésre, mi­lyen vallásos szervezetek részesülhet­nek az összegből, hangsúlyozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmé­ben egyedül a Mazsihisz jogosult arra, hogy mint egyház, nevében a zsidó il­letve az izraelita szavakat használja. Vallásos szervezet így csak a Mazsi­hisz keretein belül működhet. Az egy­ségre törekvés teszi ezt szükségessé, mert ennek megbomlása súlyos követ­kezményekkel járhat – mondotta.

A Szombat kérdésére, vajon mire tá­maszkodik érvelése, az egyházi tör­vényre, valamint a Legfelsőbb Bíróság BH 1997.252 számú határozatásra hi­vatkozott. Ez utóbbi helybenhagyta az elsőfokú bíróság ama döntését, mely a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség mint a Mazsihisz „önálló képviseleti szervvel rendelkező szervezeti egysége” egye­sületként, saját jogon való nyilvántar­tásba vételét elutasította.

Megkérdezett szakértők, köztük Halmai Gábor alkotmányjogász sze­rint sem az egyházi törvény, sem az idézett, szerinte egyébként téves ítélet nem indokolja a Mazsihisz elnöke által levont következtetést. Kizárólag a név­viselésre vonatkozó jogi rendelkezé­seket kell figyelembe vennie az újon­nan életre hívott szervezeteknek, hogy ne legyenek összetéveszthetők már lé­tező zsidó hitközségekkel, ám e két ki­fejezés kizárólagos használatára nem formálhat jogot a létező intézményrendszer.

*

Vajon mi húzódik meg a fent vázolt két harcos deklaráció mögött? A Hit­község részéről eddig is tapasztalható kirekesztősdi immár anyagiakban is megnyilvánuló dominanciaharccá fa­jul a diktatúrák nyomán fizetett jóváté­tel fölött? Centralizációs törekvésnek lehetünk tanúi, amihez a kormányzat, múlt századi példákat is beleértve is­mét elégedetten asszisztál, mert így egyszerűbb kezelni a zsidókat? Netán a Hitközségen belüli küzdelem is köz­rejátszik az országos elnök kétfrontos küzdelmet jelző, elhamarkodott nyilat­kozatába, aminek tétje az, hogy a BZsh élén álló szűk klikk saját rendel­kezése alá akarja vonni a valahai hit­községek ingatlanvagyona után járó jóvátételt? Hatalomféltés mondatta a hitközség világi vezetőivel a mondot­takat, vagy valóban a vallásos intéz­ményrendszer erősítését célozza mindkét beszéd?

Ha tényleg ez utóbbi lenne a cél, ugyan miért lenne baj (ha volna rá egyáltalán törekvés) a zsidó tradíció pluralista szellemének gyakorlati meg­nyilatkozása, hogy tudniillik tíz zsidó férfi alakíthat hitközséget, akár olyat is, mely bármiféle megfontolásból nem kívánna a jelenlegi hitközségi há­lózat tagszervezete lenni. Félreértések elkerülése végett: korántsem az eltér­ni szándékozó vallási arculat, mint in­kább a jelenlegi hitközség szellemé­től, közelmúltjának árnyékától, morá­lis állapotától, politikai attitűdjétől, hétköznapjaiban megjelenő gondolko­dásmódjától, hangulatától való külön­bözés miatt.

Számos okból nincs egység a zsidó közösségben, sem e tájon, sem a világ más pontjain, s nincs is olyan vész­helyzet, mely ezt korparanccsá tenné. Ami kívánatos volna: sokszínű, dinamikus működés, miáltal a szervezett zsidóság a tétova fiatalok, bizalmatlan középkorúak, szorongó idősek után nyúlna, s törekedne valamennyiüket a zsidóság szélesen értelmezett és kü­lönböző visszautakat kínáló szellemi közösségébe vonni.

Az asszimilációval szemben, ha ön­magában nem is garantált sikerű, de lehetséges és talán szükséges eszköz megingott hitelű, régi szerveződések mellett új organizációk felkarolása, különösen akkor, ha a működési zava­rokkal küszködő intézmények mere­ven elutasítják a kritikát és a megújí­tás irányába ható törekvéseket. E le­hetőség már elvi szinten megnyilvánu­ló kizárása mindenképpen helytelen, és felkelti a gyanút, hogy szervezeti érdekek homályosítják el a közösségi célt: a magyarországi zsidó társada­lom újjászületését.

A Hitközség infrastruktúrája a szer­vezet vezetőinek törekvései nyomán a rendszerváltás óta újjászületett. Felú­jított zsinagógák, bővülő kórház, a Joint segítségével szociális ellátás, a ma is működő temetők rendbetétele egya­ránt jelzi tevékenységük pozitív olda­lát. Rendkívüli erőfeszítést igényel akárcsak a létesítmények szinten tartása, ám az ingatlan-megállapodás nyo­mán létrejövő helyzet anyagi értelem­ben feltétlenül kiegyensúlyozottabbá teszi az intézmény-finanszírozást.

Mindez azonban kevés, sőt öncél, ha nem bővül a zsinagógajárók köre, ha a Hitközség nem gyakorol fokozódó, von­zó hatást a zsidó társadalom egészére, ha mindhiába adottak a keretek a vallá­si-közösségi élet remélt újraindulásá­hoz, az érdeklődők közül sokan távol ­tartják magukat a Hitközség, e Hitköz­ség intézményeitől, mely néhány veze­tője miatt erkölcsi hitelében mégsem volt képes megújulni. Hiba lenne tehát politikai céllal (s korántsem vallási megfontolásból) elvágni vagy korlátoz­ni annak esélyét, hogy kapuin kívüli tö­rekvések is folytatódhassanak.

Megerősödő világi szervezetek, vagy akár új ethoszt képviselő, a zsidó-zsi­dó párbeszéd iránt is fogékony hitköz­ségek hosszútávon talán utánpótlást biztosíthatnának a ma sajnálatosan elöregedett, veszélyeztetett jövőjű, „egységes” vallási szervezetnek is. Az idézett deklarációk mögül felsejlő tö­rekvés aligha.