Üdítő színfolt
A tények mögött címmel jelent meg a Focus kiadó gondozásában Seres László publicisztikai gyűjteménye, a szerző 1999 és 2003 között megjelent írásainak válogatása. A régebben a Magyar Narancsban és az Élet és Irodalomban, napjainkban pedig a Népszabadságban publikáló liberális újságíró – ahogy Halálos pacifizmus című írásában ő is megvallja – nagy utat járt be, amíg szélsőbaloldali anarchistából a piac, a globalizáció, s a politikai mellett a gazdasági szabadság hívévé is vált a 90-es években.
A seresi gondolatvilág üdítő színfolt a magyarországi politikai újságírásban. Megtöri azt a konszenzust, mely a baloldali és az úgynevezett „jobboldali” – más kérdés, hogy a Magyar Nemzetet vagy a nem kevésbé antikapitalista Demokratát mennyire tekinthetjük jobboldalinak – média nagy része között fennáll, és amely szerint a kapitalizmus valami rossz, de legalábbis a kisebbik rossz, s az Egyesült Államok a Coca-Colának, a Levi’s farmernek és a sült krumplinak a texasi bunkó olajcowboyok által kormányzott imperialista birodalma.
A könyv négy fejezetből áll, melyek az utolsót leszámítva 11-11 cikket foglalnak magukba; a negyedik fejezetben tíz cikket találunk. Az első, Napi terror című rész írásai a nemzetközi terrorizmus és – ami legalább ilyen fontos – a terrort gyakran megértéssel kezelő, Izrael és a Palesztin Hatóság konfliktusában rendre a zsidó állam rovására kettős mércét alkalmazó nyugati (inkább nyugat-európai, mint tengerentúli) politikai elit szokatlan, de annál pontosabb ábrázolása. Kissé kilóg a fejezetből két cikk. Az Ausztria keresztje című írás, amely a Szabadságpártnak az osztrák kormányba való bekerülésével, illetve ennek nemzetközi összefüggéseivel foglalkozik. A hidegháború védelmében pedig hallatlan szégyenként állítja pellengérre azt, hogy az úgynevezett „Kínai Népköztársaság” fővárosa, Peking 2008-ban olimpiát rendezhet.
A Liberális maximum című fejezet cikkei általában az antikapitalisták által jobboldali vagy neoliberalizmusnak nevezett liberalizmus alapelvei (szabad piac, kis állam, szent magántulajdon) mellett tesznek hitet, témájuk részben magyar, részben nemzetközi.
A könyv címét viselő harmadik fejezetet a médiának szentelte Seres. Annak a médiának, amelyet – mind bel-, mind külföldön – túlnyomó részben értékrelativizmus, a már említett kettős mérce használata jellemez, emellett szexista és bulvár: „A TV2 alapelvei között szerepel: a hírműsor két bemondójából csak a férfi kérdezhet riportalanyától úgynevezett ’hard news’-t, politikai témákat, a nőnek marad a ’soft’, emberközeli témák kérdései. A politikai interjúkat, a közéleti kérdéseket, a konfrontatív vitát ez a két csatorna (az RTL Klub a másik – Sz. P ) kínos és kerülendő témának tartja. […] A nézettségi mutatók nekik adnak igazat.” Seresnek sajnos – ebben is – igaza van…
Könyvünk zárófejezete, a Civil pszeudo kizárólag belpolitikai témájú írásokat foglal magában. A magyar politikai élet túlnyomó részére jellemző, s a liberális Seres által elfogadhatatlan dolgok, mint például a néha rejtett, néha nyílt kapitalizmusellenesség, az 1989-es parlamentáris közjogi elvek zárójelbe tételének az igénye, a fontos elvi kérdések (például Medgyessy D-209-es múltja és általában a múlttal való szembenézés) elhallgatása, a Fidesznek a MIÉP-szavazók megnyerésére irányuló politikai lépései, vagy akár a MSZP-nek a Munkáspárttal való kokettálása kerülnek itt terítékre.
Seres kitűnő könyvével egy nagy baj van. Minden valószínűség szerint nem azok fogják olvasni, akikre elsősorban ráférne. Aligha veszi ugyanis kezébe a politikai közönségnek a globalizációellenes, a Seattle-ben, Prágában, Firenzében randalírozó csőcselékkel, az Izrael vagy/és az Egyesült Államok zászlaját előszeretettel elégetőkkel szimpatizáló része, a Galló Bélán, Hegyi Gyulán, Kopátsy Sándoron, Király B. Izabellán, a nemzeti, szocialista Pozsgay Imrén és Szűrös Mátyáson, a mostani TGM-en szocializálódottak, mindazok, akik az Egyesült Államok iraki beavatkozása elleni, vagy a kommunista, majd MIÉP-es (Mi is a különbség a Munkáspárt és a MIÉP között? Némiképp máshogy zsidóznak. Ez nem sok.) Chrudinák Alajos szónoklatával megtartott antiszemita tüntetésen vettek részt.
Az a 245 ember, akinek ma Magyarországon még számítanak valamit az 1989-ben lefektetett elvek, akik kis államot akarnak alacsony adókkal, akik liberálisnak vallják magukat és liberalizmus alatt nem a szociáldemokráciát – annak is valami félresikerült változatát – értik, akiknek Izrael nem a Kis Sátán, az Egyesült Államok pedig nem a Nagy Sátán, akik a Nyugat és az iszlám világ viszonylatában nem kultúrák összebékíthetőségéről beszélnek, s intoleránsak az intoleranciával szemben, akik összevonják szemöldöküket, ha a miniszterelnök közvetlen elnökválasztásról meg közös EU-listáról beszél, akik úgy gondolják, hogy a magyar koronának a Nemzeti Múzeumban a helye – nos, azok szeretni fogják Seres új könyvét.
Bár őket nem kell meggyőzni a nyugati, demokratikus és liberális értékek pozitív voltáról, melegen ajánlom figyelmükbe.
Szegő Péter
Címkék:2004-06