Tyroler József, a ,48-as szabadságharc rézmetszője

A Kossuth-bankó nemcsak a magyar szabadság jelképe, de grafikusok és numizmaták véleménye szerint is a legsikerültebb magyar papírpénz. Az a fajta költészet árad belőle, mely a gazdasági, társadalmi fejlődést megelőzi. Szinte absztrakt jelek- kel követi a reformkori magyarság paradigmáját, hitét és önbecsülését.

Nem az anyagi erőforrás jelképe ez a pénz, hiszen rövid ideje alatt nem volt módja azzá válni, sokkal inkább a szellemié. Azok közül, akik ma kézbe veszik a ropogós bankjegyeket, kevesen tudják, hogy a magyar szabadság eme ״részvényeit” zsidó ember tervezte. Tyroler nevét ritkán írják le a történelemkönyvekben. Pedig alakjáról nem szabad megfeledkeznünk, hiszen jelképe annak, hogyan vált a honi zsidóság a magyar nép részévé, alakítójává annak a képnek, mely a későbbi generációkban róla kialakult. Az első magyar csárdás komponistájától, Rosenthál Márkusztól kezdve, aki csak a halála előtt két évvel kapott engedélyt arra, hogy a nevét Rózsavölgyi Márkra változtassa, hosszan lehetne sorolni azoknak a listáját, akik ebben élen jártak.

A 15 éves sápadt, szikár Tyroler fiú 1837-ben Alsókubinból indul Pestre szerencsét próbálni. Keveset tudunk családjáról, de az bizonyos: annyi a testvér, hogy apjuk, Jakab, lépten-nyomon összetéveszti őket. A népes rokonságból már laknak Pesten, így amikor a gyermekifjú többnapos gyaloglás után a gyolcsos tótokkal megérkezik, Salamon nevű bátyjánál kap szállást.

Izgatottan járja be a pesti belvárost. A Váci utca elején, azegyik kirakatban megragadja egy kép. Ceruzát fog, és miközben elmélyülten szövögeti a vonalhálót, alig veszi észre a háta mögött álló bámészkodókat. Megszokta az ilyesmit, hiszen apró gyerekkora óta lerajzolt mindenkit és mindent, nem zavarta a látványosság. A nagybajuszú Tomola Ferdinánd, az üzlet és a mögötte meghúzódó rézmetsző és litográfus műhely tulajdonosa is ott áll a bámészkodók között. Megtetszik neki a tehetséges gyerek, és meghívja a műhelyébe. Jóskának úgy áll a kezében a véső, mintha hozzá nőtt volna. Az öreg segédek bámulattal vegyes irigységgel nézik a tehetséges ״kölyköt”, akivel nem illik műhelyt söpörtetni, vagy kizavarni a henteshez. Megtakarított pénzén lemezeket vásárol, és a kész klisékkel elindul a lapokhoz. Még alig serken a bajsza, mikor a pesti közönség már jól ismeri a nevét, hiszen ő készíti azokat a metszeteket, melyeket ez idáig drága pénzen hozattak Párizsból a szerkesztőségek, és amikor meghívják az akkori idők népszerű német nyelvű napilapjához, a Der Ungar-hoz divatkép rajzolónak, boldogan mond igent.

*

Gróf Széchenyi Istvánnak a magyar ipar támogatásáról szóló gondolatát azok a zsidó polgárok értették meg legelőbb, akik az 1844-ben megalakult Országos Védegylet tagjaiként fogadalmat tettek, hogy ezentúl csak hazai árucikkeket vásárolnak.

A hazafias kötelességek közé tartozik a magyar divat megteremtése is. Tyroler tehetsége megteremti a hazai divatkép rajzolás alapjait. Az alsókubini zsidó fiú oroszlánrészt vállal a magyar divat elfogadtatásában és korszerűsítésében. Elhalmozzák megrendelésekkel. Híre túljut az országhatárokon, nemcsak divatképei, de népszerű torzképei, karikatúrái révén is. Petőfi hosszabb ideig vendégeskedik a Tyroler családnál és Barabás Miklós róla készített acélmetszetét átrajzoltatja vele. Valószínű, Tyrolernek jelentős a szerepe a Petőfiről elterjedt idealizált kép kialakításában.

1846-ban királyi engedéllyel rézmetsző nyomdát és műhelyt alapít. Ezentúl minden munkája sarkában ott díszeleg: Nyomtatott Tyroler. 1848 tavaszán az országgyűlés beleegyezésével Kossuth felkéri a forradalom pénzjegyeinek elkészítésére. ״Tyroler Józsefre, az európai hírű magyar művészre, a szabadságharc híres rézmetszőjére bízatott…” – írja egy korabeli forrás. A bankók, melyek kivívják a szakma hazai és külföldi elismerését, mint az első és mindmáig a legszebb magyar papírpénzek vonulnak be a numizmatikába. Landerer Lajos pesti nyomdájából kerülnek ki az első pénzjegykötegek. Az előrenyomuló osztrák seregek elől később városról városra menekülő pénzjegynyomda egy temesvári nyomdában felejtett kliséit 1888-ban találják meg, melyek még annyi idő után is frissen, szabályosan állnak készen újabb bankók nyomására…

– Hozzák elém a zsidót! – üvölti Haynau a pesti Újépületben berendezett vészbíróságon. A sötét, nedves pincéből felhozott Tyrolert végighurcolják a fáklyákkal megvilágított fél- homályos börtönfolyosón. Vaksin pislog a fénybe, tüdeje vészesen zihál. – A tömlöcben fogsz elrohadni! – üvölti Haynau, és gyűlölettel szaggatja szét a kezében tartott Kossuth bankókat.

Bizonyára beváltja fenyegetését, ha Tyroler előkelő pártfogói közbe nem lépnek a gyenge fizikumú művész érdekében, akinek az Újépületben eltöltött pár hónap is elegendő ahhoz, hogy elhatalmasodjon rajta az akkori idők ״rákja”, a tüdővész. 1850-ben megnősül, majd kétségbeesett lépéseket tesz, hogy műhelyét megnyithassa. A vasakaratú, lelkes fiatalember már csak árnyéka önmagának. Betegen, nyomorogva, utolsó percéig dolgozik.

Halálának dátuma bizonytalan. Vannak, akik az 1850-es, mások a hatvanas évekre teszik, de olyan is akad, aki Tyroler József élete végét 1854-ben jelöli meg.

A magyarországi sokszorosított grafika elindítója. Munkáinak egy része a fényképészet elterjedése előtt néhány évtizeddel azt az igényt szolgálta, melyet később a fényképészet. A kor nagyságait ma is úgy látjuk, ahogyan ő vésőjével megörökítette őket.

Magén István