Tűnődés az alapítványokról

Az első alapítványtevő alighanem az Úr volt. Utólag, 5751 évvel a Teremtés alapítvány létrehozása után kétségtelen, hogy bár a szándék nemes, s az így keletkező világegyetem működőképes volt, a jogi formaságok terén elkövetett mulasztások később komoly bonyodalmakhoz vezettek.

Kezdjük ott, hogy a teremtés után több ezer évvel diktálták le az alapító okiratot, mely azonban sok szempontból ma is kiegészítésre szorul, egyoldalú értelmezésekre nyújt lehetőséget. Az alapítványtevő nem közölte, pontosan hogy hívják. Jehova, Adonáj, Elohim és más néven is szerepel a fellelhető iratokban. Nem tüntette fel továbbá a családi állapotát, azt hogy van-e gyermeke (ez később súlyos bonyodalmak forrása lett), nem jelölte ki a kuratóriumot és annak tagjait, az ügyvezető elnököt stb. Ezzel szemben olyan mellékes részleteket is szükségesnek látott írásba foglalni, mint hogy a Teremtés alapítványt hat nap alatt hozta létre és a hetediken megpihent; ugyanakkor Mózes nevű jogtanácsosával nem közölte, hogy a pihenőnapja szombatra vagy vasárnapra esett-e, ami újabb nézeteltérések forrása lett. Elismerés illeti ugyanakkor az első alapítványtevőt a precíz működési szabályzat kidolgozásáért (Tíz parancsolat), bár a nyilvántartásba vételt, illetve a bejegyzés szabálytalanságait ennyi idő elteltével igazán pótolhatná, továbbá megjelölhetné azt a végső célt is, aminek megvalósítására az alapítvány törekszik.

Az egyházi jellegű alapítványok mellett a történelem folyamán igen korán megjelennek a világiak is, melyek hosszú időn át birodalmak formáját öltötték. Ezekre e helyen nem térünk ki, mert történetük áttekintése nyilvánvalóan meghaladná e rendhagyó jogelméleti eszmefuttatás kereteit. Megjegyzendő azonban, hogy a honalapítás, melyre a hét magyar törzs vezére az ún. vérszerződéssel vállalkozott, világi célú alapítványként is felfogható. Ebbe szellemi apportként a magyarok a nyelvüket vitték be, elfogadtatván a becsült értékeket a polgári jogban járatlan Szvatoplukkal, aki kft-nek tekintette az alapítványt, s jelentős földterületet biztosított Árpád, a kuratórium első elnöke és leszármazottai számára.

Az árvák és özvegyek segélyezését és más emberbaráti célokat szolgáló alapítványok lassan, de biztosan szaporodtak, de csak az 1870-es években, a magyar polgári jog alapvetésének számító Csemegi-kódex határolta el azt a jogintézményt a gazdasági társaságok különböző formáitól. A rendelkezésre álló adatok szerint a hazai alapítványok száma 1945-ben nem haladta meg a néhány százat, s így a kuratóriumi tagok száma nem volt több néhány ezernél.

Az ismert történelmi események folytán hatalomra jutott kommunisták az alapítványok terén elért haladást megsokallták, újak létesítését megtiltották, a meglevők vagyonát pedig a saját ellenőrzésük alá vonták, s beolvasztották az ún. lenini örökségbe. Szemmel láthatóan az volt a céljuk, hogy minden erőforrást és vagyont egyetlen alapítványban egyesítsenek, melynek a Világkommunizmus nevet adták. Ennek székhelyét Moszkvában jelölték ki, de jellemző módon a bejegyzését elmulasztották, a kezelésre bízott vagyonnal gondatlanul bántak, a rendszeres beszámolókat meghamisították, a kuratórium tagjait szabálytalanul leváltották, alkalmanként kivégezték stb.

A Világkommunizmus nevű, nyilvánvalóan csődbe jutott alapítvány felosztatása mindazon országokban éreztette hatását, melyekben előzőleg fiókszervezetei működtek, így Magyarországon is. A rendszerváltás legszembetűnőbb jele volt, hogy természetes és jogi személyek által létesített alapítványok szaporodni kezdtek, ugyanakkor a különböző célú gyűjtések, a közadakozás mint olyan teljesen lejáratódott. Ezzel egyidejűleg az alapítványok kezelésében lévő összegek ugyanilyen mértékben csökkentek.

Tekintettel arra, hogy az alapítványok közhasznú jellegükre való tekintettel adómentesek, nagy népszerűségnek örvendenek a polgárok között. Manapság Budapesten már a legnagyobb nehézségekbe ütközik egy bármely tekintetben jeles személyiséget rábírni egy új alapítvány kuratóriumi tagságának elfogadására, s az ezt igazoló nyilatkozat aláírására. Úgy tűnik, a főváros lakosságának azon része, mely nem kuratóriumi elnök, továbbá nem is tag, ajánlásokat gyűjt, illetve ír alá a különböző alapítványi támogatások elnyerésére. A maradék jogász, aki a különböző alapítványok alapító okiratait fogalmazza.

Az alapítványi jog központi kategóriája, a közhaszon fogalma, mint az eddigiekből is kitűnt, meglehetősen tágan értelmezhető. Ezáltal jogi paradoxonok jöhetnek létre, például miként ítéljünk meg mondjuk egy vállalkozásfejlesztési alapítványt, mely forrásait biztosítandó, maga is vállalkozik? Hasonlóképpen vitatott azon kulturális alapítványok helyzete, melyek átmenetet képeznek a világi és egyházi alapítványok között, különös tekintettel arra, hogy ember és Isten között a határvonal soha nem volt egyértelmű. Úgy tűnik, még viszonylag a legkörülhatároltabbak a bizonyos ingatlanok, elsősorban műemlékek védelmét, illetve az állatok gyámolítását szolgáló alapítványok működése.

Nincs messze az idő, amikor az alapítványi forma mindennapi életünk legapróbb mozzanatait is átszövi, az ügyvédek legnagyobb örömére. Mindazok, akik úgy vélik, hogy egész életük a köz hasznára válik, saját nevüket viselő alapítványokat létesítenek. Gondoljuk csak meg: ha mondjuk nem Kovács Jenő, hanem az e névre hallgató alapítvány ügyvezető elnöke vásárol be a sarki ABC-ben, azon nyomban visszaigényelheti az ÁFÁ-t, mivel a vásárolt élelmiszereket bizonyíthatóan a fenntartására használta fel. A lehetőségek határtalanok ingatlanvásárlásnál, autóvásárlásnál… s ki merné kétségbe vonni Kovács Jenő tevékenységének közhasznú jellegét? Az sem lesz meglepő, hogy Kovács Jenő megöregedvén, azzal áltatja majd magát, hogy a nevét viselő alapítvány élte fogytával is fennmarad, s a kuratórium halála évfordulóján vagy a nevenapján az idők végezetéig ülésezik. E reményében azonban szinte biztosan csalódnia kell, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy társadalmi munkában ülésező kuratóriumi tagokat még az újonnan létrejövő alapítványok is egyre nehezebben tudnak toborozni.

Az alapítványok sokasága végül felbomlik, átalakul, s az Utolsó ítélet közeledtével beolvad abba az elsőbe, amit az Úr létesített annak idején, alapító okirat és mindenféle formaság nélkül. Lehet, hogy a praxis hosszabb távon erősebb lesz a teóriánál, s Istennek, az első alapítványtevőnek lesz igaza, hogy nem bajlódott a jogi részletekkel?