„Tu bis’vát”

Írta: Jólesz László - Rovat: Archívum, Hagyomány

S ’vát a ״Fák újévének” a hava. A hó ״tu”, azaz 15. napján ünnepelnek, mégpedig az 5644., illetve a polgári időszámítás szerinti 1884. évtől kezdve. Ez az új fák kiültetése kezdetének időpontja, amit J’szud HáMáálában, a hulei mocsár melletti faluban határoztak el: ott ekkor 1500 fát ültettek el, közöttük több mint 700 etrogfát. A kezdeményezés követésre talált, így 5770-ben, azaz 1910ben a tel-avivi iskolák tették gyakorlattá a fák ültetésének gondolatát, majd három évvel később a jeruzsálemi iskolák. 1918-ban ezen a napon rakták le Jeruzsálemben az azóta világhírűvé lett Héber Egyetem alapkövét, 1925-ben ezen a napon kezdte meg működését a hasonlóan híres haifai Tekhnijon, azaz Műegyetem, 1925-ben a rehovoti Mezőgazdasági Intézet, a napjainkra szintén világhírt szerzett Weizmann Intézet. És hogy még egy igen-igen nevezetes mozzanatot említsünk: 1949-ben s’vát 15. napján tartotta nyitó ülését az első parlament, a K’neszet, a jeruzsálemi gyermekek pedig tíz és tízezer fát ültettek el.

A Fák Újévének eszméje azonban sokkal régebbről kelt. Hiszen már a talmudi korban vita folyt a Hillél-iskola és a Sámmáj-iskola között, hogy igazában s’vát hó hányadik napját kell megünnepelni. A Sámmáj-iskola úgy vélte, hogy amiképpen a ros hódes a hónap első napjára esik, nemkülönben a Ros háSáná is, azonképpen úgy illik, hogy a Fák Újévét is a hó első napján üljék. Hillél iskolája azonban úgy vélekedett és végül is ez érvényesült -, hogy egyéb indokok mellett a tu b’áv, ez a szüreti ünnepnap is s’vát 15. mellett érvel. (Erre a dátumra, illetve ünnepnapra lapunkban még visszatérünk.)

Az askenázi gyülekezetekben, így Jeruzsálemben is hámisuszor-nak emlegetik ezt az ünnepet. Az arab országokban sajátos arab nevet adtak neki: Id el ásdzsár Fák ünnepe -, Táfkie el szádzsár Rügyfakadás. A szefárdok Frutas-nak, azaz Gyümölcsöknek hívják, nevezik így is: Rosana di los arbores Fák újéve, Dagesztánban: Udraha -Afa ünnepe, Bokharában: Hafa mihava kori, azaz: A hét (gyümölcs) fajta ünnepe.

Az ünnep különféle népszokásokat teremtett. Szalonikiben ladino nyelvű különleges színielőadásokat tartottak, amiken megjelentek a fák is: gyermekek jelmezben, táncolva, dalolva. Ilyenkor minden fa magasztalta a Teremtőt, amiért az emberek élvezhetik a gyümölcsöket.

Jeruzsálemben és Damaszkuszban ilyenkor szoktak a vőlegények ajándékot küldeni menyasszonyuknak. A jeruzsálemi szefárdok ki szoktak vonulni Jób kútjához, hogy megnézzék a vizét, leüljenek melléje a fák árnyékában: ha magasan van a kútban a víz, az kedvező jel: jó esőket ígér.

Aleppóban az ünnep előestéjén fel szokták olvasni arab nyelven a Tízparancsolatot az egyes parancsolatok felolvasásának jogát magas áron lehetett megvenni, az összeg a gyülekezet kiadásaira szolgált.

Marokkóban a szent emlékűek tiszteletére sok-sok gyertyát gyújtottak, majd közös lakomán vettek részt. Bagdadban a gyümölcsféleségeket valamelyik gyászoló házában fogyasztották el, mondván: Viruljanak az elhunyt ivadékai, mint ez a fa.

Lengyelországban ezen a napon szokták előkészíteni vagy megvásárolni a smúre azaz különlegesen óvott búzát a majdani pászkasütéshez.

Az ünnephez szinte kötelezően hozzátartozik gyümölcsök fogyasztása. R. Hájjim Vitái Éc háHájjim Az élet fája című könyvében leírja, hogy ezen a napon harmincféle gyümölcsöt illik enni, s ezek között olyan megkülönböztetést tesz, hogy van-e külső és/vagy belső héjuk, hogy a gyümölcs belsejében van-e fogyasztásra alkalmatlan mag, vagy éppen a gyümölcs belsejében van a fogyasztható mag.

Szokásban volt szukkóti etrogból krémet készíteni és s’vát 15-én elfogyasztani. Ororszországban, Lengyelországban és Litvániában a szentjánoskenyér, ami a Szentföldön egyébként kecskéknek való takarmány, s’vát 15. napján fő gyümölccsé lépett elő, már azért is, mert sokáig ép és fogyasztható marad, ráadásul nem is drága. Utána sorrendben a füge és a datolya a kedvenc.

Jólesz László

Címkék:1994-01

[popup][/popup]