Történetek arról, hogy a jó a gonosz tobzódása közben is jó marad

Forrás: Népszabadság

2008. május 17. / Kőrössi P. József Yehuda Lahav ahhoz a generációhoz tartozik, amelynek a sorsát a háború és az árvaság határozta meg. Kevesen vannak már, nem is annyira nélkülük, mint példájuk nélkül lesz nehéz élnünk nekünk, akik nem ismerünk semmilyen árvaságot.

Kevesen vannak, akik mesélni tudnak az árvaságukról, derűsek maradnak, miközben a legborzalmasabb, mondjuk ki, a mi vészkorszakunk árvái is lettek, és megszülettek már az ő saját árváik is. Ezeknek az embereknek az arcán – nézem a fényképeiket – a mosoly nem mosoly, a derű pedig az életérzés. Az újságíró, író Izraelből azt mondja, nem tudja, derű-e vagy humor, ami benne lakik, de humor nélkül ő sem lett volna képes, ma sem képes átélni a borzalmakat.

2006-ban Ösvény a megértéshez címmel jelentek meg egy kis kassai kiadónál kis példányszámban Yehuda Lahav 1991 és 2005 között írt publicisztikai írásai. Most Együttélésre ítélve címen új válogatás készült, és ki is egészült egészen a közelmúlt élményeivel. (A szerző több éven át lapunk izraeli tudósítója volt, és ezt a publicisztikai kötetét a Népszabadság jelentette meg. – A szerk.) Yehuda Lahav szinte kizárólag az izraeli-palesztin, a zsidó-arab konfliktus során keletkezett azon történeteit mondja el, amelyek a háborúban állók egymás iránti szolidaritásának dokumentumai. Hát nem abszurd már maga ez a mondat önmagában is? Minden háború önmagában is abszurd, hát még az, amelyben egy a holokausztot megélt nép gyilkol az egyik oldalon…

Kassán született, Eperjesen élt a szüleivel, s amikor 1942-ben Szlovákiában elkezdődnek a deportálások, Budapestre küldik, a nagyszülőkhöz. Tizenkét éves. Annak köszönheti, hogy életben marad, hogy elküldték onnan, ahol már elkezdődött, oda, ahol majd csak azután kezdődik. Yehuda Lahav magyar származású, magyar érzelmű csehszlovák hazafi, erős zsidó öntudattal, aki fiatal korában magyar költők verseit tudta kívülről, mert kizárólag ezeket tanította meg neki az édesanyja. Történeteit hol cseh vagy szlovák nyelven, hol meg magyarul vagy héberül írja.

Ebben a szövegben, amelynek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar világ egyik, hatvan éve legkövetkezetesebben naiv férfiújának harcosságára, a leggyakrabban előforduló szó a szolidaritás kellene hogy legyen. Légy szolidáris azokkal, akiknek rokonai a te rokonaid életére törnek. Meg ezzel egy időben azokkal is, akiknek az életére törnek a te rokonaid. A másik leggyakoribb szavak pedig talán a hazafi meg a béke, a békepárti meg a hazafipárti szavak lehetnének.

Yehuda életének egy szakaszában egyszerre tudott csehszlovák hazafi meg cionista zsidó lenni.

Egyszer azt mondta: a zsidó öntudatot nem vállalom. “Kurt Tuchlskyval, a német humoristával együtt vallom: zsidó vagyok, és büszke vagyok rá, hogy zsidó vagyok. Ha nem lennék büszke, akkor is zsidó lennék, hát inkább büszke vagyok rá.”

Együttélésre ítélve című könyvében provokatív és beszédes címekre számítsunk. Lássuk csak, vajon melyikhez szükséges kommentárt is fűzni?

Gáza – a befejezetlen házak városa; Izraeliek palesztin vendégségben; A “Tompakés hadművelet” – avagy megszálló a hálószobában; Betlehem, a kísértetváros; Gyorsított betlehemi esküvők (amelyben arról ír, hogy az esküvőket – nem egyet, sok esküvőt – sokadszorra is el kell halasztani a kijárási tilalmak, a bombariadók miatt. Mit tesz a család? Készenlétben marad, amint felfüggesztik a tilalmat, rohanás a fodrászhoz, s ha szerencsés a menyaszszony, kitart mellette a vőlegény, és fordítva. Mivel erkölcs is van még a világon, a nászágy folyamatosan készenlétbe helyeztetik); Szülés az úttorlasz betontömbjén (melyben egy izraeli katona – merthogy ki lett képezve rá! – egy arab asszonynak segít világra hozni elsőszülött gyermekét. Egy háborús úttorlaszon. Másnap meglátogatja a kórházban, ahol a szerencsés anya tudtára adja: arab gyermeke a zsidó katona nevét kapja) stb.

“…azok ellen harcolunk, akikkel valamikor a jövőben jószomszédságban akarunk majd élni” – mondja egy megszálló akciót vezénylő izraeli ezredes.

Újságíró diplomatának mondják, ő azt mondja, újságíró, aki egyszer közvetít az ellenkező oldalon álló ellenfelek, máskor pedig az ugyanazon az oldalon küzdő ellenséges felek között. Írásainak többsége ennek az eszmének – fordulj szeretettel az ellenségedhez, ha gyilkosod lesz, akkor is – a jegyében született. Békepártinak mondja magát szemérmetlenül. “A békés emberek közeledését szeretném elősegíteni az írásaimmal. És ez nem diplomáciai tevékenység.”

Egyik könyvében beszámol arról, hogyan próbál egymás mellé ültetni arab és izraeli küldöttséget, éppen Budapesten. Azokat ülteti egy asztalhoz – életművében is -, akiknek a fejében megtörtént már az, aminek egyszer – az ő életművétől függetlenül is – biztosan meg kell történnie mindenkinek a fejében.

Arra, hogy alkalmas legyek szeretni potenciális gyilkosaimat, nem biztos, hogy születni kell, de a sorsom alkalmassá tehet, ha bírom ésszel.

Életprogramja mindenkinek van, volt vagy lesz. Napjaink kelet-közép-európai életprogramjai, akár voltak, akár vannak, nem tartalmazzák, nem írják le például azt a helyzetet, amikor katonák költöznek be a lakásunkba. Minket nem bántanak, csak lőnek a mieinkre. Íme, a hadseregnek el kellett foglalnia Tulkanemet, azon belül is egy házat, amelyből kilátás nyílik a menekülttáborra. A ház, amelyet kiszemeltek maguknak, s amely a hadi célnak megfelelő egyetlen lehetőséget megteremtette, egy gazdag arab háza. Az izraeli katonák egyenruhába öltözött polgárok, akik nehezen viselik el, hogy másoknak rosszat okoznak. Az egység parancsnokát a ház első szintje nem érdekli, neki a felső emelet kell, ahonnan megfigyelhető a menekülttábor, követhető az emberek mozgása. Megtiltja, hogy katonái bármihez is hozzányúljanak, a televíziót csak sportközvetítésekre lehet bekapcsolni, a lakókat nem engedi fürödni, ágyat bontani. Kulturáltan viselkedtek, pedig megszállók voltak, mondta később a ház arab tulajdonosa. A parancsnok pedig azt, hogy nem gondolta volna, hogy valaha is hálás lesz neki egy elfoglalt ház arab tulajdonosa. Ugyanabban a városban, amikor egy izraeli tank végigmegy az utcán, ahol autók parkolnak, egy kislány leköpi a tankot, a katona pedig rámosolyog. Yehuda ezt úgy rögzíti a történelem számára, hogy mind a ketten a dolgukat végzik.

Idealizál? Nem érjük meg, hogy kiderüljön.