Törpe Thermopilék

Ötven huszár volt akkor a Szabadság,

annyi volt itt a nemzet, a magyar.

És szembe, hozván a császár parancsát

tízezer fő, tizenkét ágyúval

végig a völgyön, a Sió lapályán

rohamra készen, – középen a híd.

Egy fél országrész fordul vérbe-lángba,

ha az a hídfő, az is elesik.

Oh sármelléki törpe Thermopilé –

Haloványul a legendás görög

merészség és ravaszság a huszárok

merészsége és nagy esze mögött.

Megindultak, – nem le, az ellenségre:

a hegyre föl, és másfél napon át

kerülgették, csak járták körbe-körbe

a vén Kálvária-hegy derekát…

A hegy mögött, mint színfalak mögött, még

csizmát és csákót is cseréltek ők.

Előbb huszárok, most bakák vonultak

a hüledező ellenség előtt,

mely várta, várta rettegve, mikor dől

nyakába az a tenger népözön.

Húsz tűznél főzték a gyulyást a lányok

a másik hegyen, a Tükörcsösön.

Megdördült ott lenn végül is az ágyú,

hetedhatárig körözve szavát.

Kihullt a sorból fenn egy-egy huszár, de

a többi csak járt, csak vonult tovább.

Míg fel nem tűntek baltákkal s üvöltve,

mint a nádasok csikasz-kölykei

a pusztaiak… s a szemközti dombon:

Dégről Perczel, Szilasról Görgey!

Kevés magyar anyanyelvű ember akad, aki nem ismerné Illyés Gyula híres-szép versét, az Ozorai példát, amiből a fenti sorokat idéztem. De kevés magyar ajkú tudja (különösen otthon, Magyarországon), hogy nem csak Ozorán volt „törpe Thermopilé”. Nekem is el kellett mennem Izraelbe, hogy megtudjam.

Nővérem, Kató és a férje, Juda várt bennünket a feleségemmel a repülőtéren. Kató 1964-ben járt először a 44-es pokol óta otthon (otthon? – hogy is mondjam csak… hogy pontosan kifejezzem, mit érezhet ő, hiszen ott élte le a gyerekkorát, tizenhat éves volt, amikor elvitték… szóval hát Magyarországon); mióta nyugdíjasok, évenkint látogatnak Pestre, nem attól sírta el magát a repülőtéren, hogy lát bennünket, hanem azért, mert annyi év után Izrael földjén ölelheti meg az öccsét. Katóék szervezték meg nekünk Yoel urat, akinek a székhelye Aradon van, ahol a nővéremék is élnek, mert Arad közel van a holttengeri luxushotelokhoz, ahol Yoel úr üzletfeleinek nagy része üdülni szokott. Az esetleges pontatlanságokért előre is elnézést kell kémem az Olvasótól; Yoel úr, a YOEL TOURS tulajdonosa és egyben személyesen idegenvezetője is általában németül beszélt a túl- nyomórészt németekből álló vendégseregnek, amit vagy értettem vagy sem (többnyire azért igen), a felelősséget az alábbiakért tehát csak a lényeget illetően vállalom. Szóval Yoel úr megmuatta nekünk a keresztelő medencéket, melyeket azon a helyen építettek ki elsősorban idegenforgalmi célokra, ahol Keresztelő Szent János állítólag Jézust megkeresztelte, állítólag, tette hozzá Yoel úr, mint minden esetben, amikor keresztény emlékhelyekre vitte többségében keresztény turista-csoportját; ezt tartja a keresztény hagyomány, de ő Yoel Lavi nem kezeskedhet érte, mert ő nem volt jelen.

A keresztelőhely megtekintése után (ahol a németek kis műanyag flaskákba töltött igazi Jordán-vizet vettek szuvenírnek) rövid sétát tettünk a környéken, annak a kibucnak a területén, amelyik a keresztelő medencéket üzemelteti, és Yoel úr fölhívta figyelmünket egy kőpiedesztálon álló kimustrált kicsi tankra. Renault gyártmány, mondta ő, egyike a világon a legjobbaknak. (Nem értek a tankokhoz, én nagyobbakhoz vagyok szokva, a világháborús német tigrisekhez, az orosz T 34-esekhez, azokhoz a böhöm-nagy szovjet tankokhoz, amelyek eltiporták a magyar ötvenhatot, hatvannyolc augusztusában a ״prágai tavaszt”, de hiszek Yoel úrnak.)

A hatvanhetes háborúban, folytatta Yoel úr, egyetlen egy tank volt itt a Szabadság, és hetven kézifegyverrel rendelkező kibucnyik volt itt a nemzet, a zsidó. A kibuc többi tagját, az öregeket, a gyerekeket, az anyákat elmenekítették, azok fölszaladtak – Yoel szerint- Názáretbe. Később mi is megtettük ezt az utat autóbusszal. Módom volt elképzelni azt a ״föl- szaladást” – gyalog.

És szemben, ahogy Illyés versében az osztrákok hozván a császár parancsát, szemben az arabok. Sokan. Tizenkét tankkal vagy talán többel is. És ahogy a magyar huszárok Ozorán, itt a kibuc tagjai száguldoztak egyetlen tankjukkal föl-alá az éjszakában, és adtak le lövéseket mindenhonnan, úgy, hogy az ellenség el nem bírta képzelni, hány tankkal is várhatja itt őket az izraeli hadsereg. Tízzel, hússzal? Vagy még többel is? És az a hetven kibuctag éppúgy száguldott föl-alá, ahogy a tankok, és lövöldöztek mindenhonnan és mindenfelől, és a front túlsó oldalán az ellenség csak ״várta, várta rettegve, mikor dől nyakába az tenger népözön.”

Végül is megindultak a zsidók ellen a tankjaikkal. De a kibucbeliek nem hagyhatták, hogy rögtön kilőjék az egyetlen tankjukat, hát Molotov-koktéllal fogadták az arabok első páncélkocsiját. (Molotov-koktél = egy palack benzin, plusz nagyon rövid gyújtózsinór. Minden magyar ismeri ötvenhatból. Aki nem volt ott, hallott róla.) Persze a Molotov-koktélt kézzel kell közelről a harckocsira dobni. Használata több, mint hősiesség – majdnem öngyilkosság.

És sikerült! Miután az első ellenséges tankot kilőtték, az arabok, akik nem tudhatták, milyen erővel állnak szemben, jobbnak látták megfordulni, és elmenekülni.

Aztán megnéztük a banánültetvények virágait. A német útitársak – föltételezem – ahogy elfordultak az emlékművé szelídített tanktól, már el is felejtették. Nekem azonban, aki Európa huzatosabb tájain élek, rögtön az Illyés vers jutott eszembe, és azóta sem bírom elfelejteni.

Oh sármelléki törpe Thermopilé… Igen… Oh Jordán melléki törpe Thermopilé… Biztos, hogy minden népnek, nemzetnek megvan a maga „törpe Thermopiléja”, akkor is, ha nem így tartják számon, akkor is, ha nem is emlékeznek rá.

Mi, magyar zsidók (vagy magyarországi zsidók – kinek- kinek ízlése szerint) megtanultunk emelt fővel vagy nyüszítve a vágóhídra menni, megtanultunk jelmezt ölteni, bujkálni, letélacholni, de fegyverrel védeni magunkat, azt nem tanultunk meg. Mert mi nem a HAZÁNKAT védtük volna, mint a Jordán melletti kibucbeliek, csak a saját bőrünket, mert minket a haza, a MI HAZÁNK támadott hátba és akart kiirtani, és ha nem önszántából, ha német sugalmazásra, a vétek nem lesz kisebb, sőt: nagyobb. Ezért érez minden Magyarországról és – biztos vagyok benne – minden Európából Izraelbe látogató zsidó mélységes tiszteletet az izraeliek iránt.

„Nem hull golyó még ránk.” – folytatja ugyanebben a versében később Illyés, és vele együtt mi is elmondhatjuk: „nem hull golyó még ránk.” A magyarországi zsidóságnak nem kell fegyverrel megvédenie magát. Nekünk itt most azt kell bebizonyítanunk, hogy az antiszemitizmus Európában anakronizmus, idiotizmus, agyrém. De az antiszemitizmus nem annál a tévhitnél kezdődik, hogy a zsidók ölték meg Jézust. Még a mai gyakorló antiszemiták is tudják, hogy

Jézus zsidó volt. Hogy a kereszténység végső soron nem más, mint egyfajta eretnekség a zsidó valláson belül. Az első keresztények zsidók voltak. Azonosak a gyökerek. A keresztény és a zsidó biblia háromnegyed részben azonos, mert az ószövetséget mindkét vallás a magáénak tekinti. Mert ma már mindenki zsidó-keresztény kútáráról beszél. Az antiszemitizmus gyökere a másság gyűlölete. A mássággal szemben föllépő intolerancia. Vagyis ugyanaz, mint a nacionalizmusé.

A nacionalista arra büszke, hogy egy bizonyos néphez tartozik, ami nem érdem, hanem adottság. A nacionalizmus végső soron a másik ember megítélésekor a fontossági sorrenden múlik. Akinek az első kérdése az, hogy mi vagy? zsidó? magyar? horvát? bosnyák? arab? grúz? azeri? ír? angol? baszk? spanyol? Az a nacionalista. Aki azt kérdi: mi vagy? Becsületes vagy becstelen, hazug vagy igazmondó, türelmes vagy türelmetlen, tisztességes vagy tisztességtelen, jó ember vagy gonosz, szép-e vagy csúnya, férfi vagy nő… és csak valahol, huszad sorban teszi föl a kérdést, hogy milyen nemzethez, néphez, népcsoporthoz, milyen etnikumhoz tartozol vagy honnan származol, honnan jöttél, mik voltak az őseid…no ez jellemző arra, aki nem nacionalista. Akinek nincsenek előítéletei, hogy minden cigány lop, minden zsidó csaló, minden német fasiszta, minden arab terrorista…

A nacionalizmus nem idiotizmus, nem agyrém?

Alig egy kőhajtásnyira tőlünk a szent nacionalizmus nevében gyilkolják egymást szerbek, bosnyákok, horvátok… ez nem agyrém? És mégis van és történik napról-napra, és szőkébb hazánkban is egyre hangosabbak a faji, vallási, etnikai, nemzeti előítéletek hívei.

Csoda-e, ha nem alszom nyugodtan, nincsenek nyugodt álmaim…?