Több a keresztény, mint a zsidó
A Szombatot, a Bálint-ház és a Mazsike hírlevelét olvasóknak ismerősen cseng a neve: Györgyi asszony. Alacsony, filigrán hölgy, kortalan jelenség. Szőke, rövid hajú, tekintete élénk. Fehérrel kombinált sötétkék ruhája rendezettségről tanúskodik. Az asztal terítve, porceláncsészében tea gőzölög, üvegtálban aprósütemény és csokoládé.
Hogyan kezdődött, mi késztette arra, hogy társkereséssel foglalkozzon? – kérdezem néhány ismerkedő mondat után.
– Tizenöt évvel ezelőtt férjem halála nagy űrt hagyott bennem. Szerettem volna valami olyasmivel foglalkozni, amivel segíthetek az embereknek. Korábban, még a nyugdíjazásom előtt, személyzeti és oktatási vezető voltam a Volánnál. Bár akkoriban nem volt sikk személyzetisnek lenni, bevallom, én nagyon szerettem a munkámat, és az emberek is kedveltek engem. Úgy éreztem, értelmes dolgot csinálok… Amikor egyedül maradtam, szerettem volna ismét valami olyasmibe fogni, aminek értelme van, amire igény van. Igazság szerint a társkeresést a gyerekeim találták ki, mondták, hogy ez nekem való, van érzékem hozzá. Először kétkedve fogadtam az ötletet, aztán meggyőztek. Ma már ez a hivatásom, legalábbis én annak tekintem. Kezdetben nehéz volt felépíteni a klientúrát, később már szájról szájra járt, hogy érdemes hozzám jönni. Munkám során emberismeretre tettem szert. Már az első telefonbeszélgetésből sok mindent le tudok szűrni. Nagyon odafigyelek arra, hogy a telefonáló hogyan mondja el, milyen partnert szeretne, milyen szavakat használ, milyen a hanghordozása. Sokszor találkozom irreális igényekkel. Vannak emberek, akiknek gyenge az önismeretük, ezért nehéz lenne számukra társat találni. Őszintén szólva nem vállalok el minden jelentkezőt, mert az csak csalódást okozna nekik is, nekem is.
Honnan tudja megállapítani egy telefonbeszélgetés során, hogy valakinek irreális az önmagáról alkotott képe?
– Például ha valakinek alacsony iskolai végzettsége van, de diplomást keres, csekély a valószínűsége, hogy ilyet talál. Vagy nagyon messze, egy kis faluban vagy távoli városban lakik, de budapesti partnert szeretne. Vagy ha egy nő mondjuk hatvanon túl van és hozzá kilencven kiló, s egy ötvenéves, őszülő halántékú, jóképű orvost keres. Vagy ha azt mondja valaki, van házastársam. „én csak olyan könnyű kis dolgot szeretnék”. Ilyennel nem tárgyalok. Ebben a kérdésben konzervatív vagyok, csak komoly kapcsolatokkal foglalkozom.
A „komoly” kapcsolatra nagyobb az igény?
Igen, legalábbis azok között, akik hozzám jönnek.
Ha valaki átesett a telefonszűrön, akkor mi történik?
Akkor leülünk egymással szemben, és kikérdezem az illetőt. Saját módszerem van arra, hogy alaposan feltérképezzem az ügyfelemet. Sokat kérdezek és jegyzetelek közben. A feljegyzéseket kizárólag a magam számára készítem. Elsőrendű követelményem az őszinteség. Olyan, mintha az orvosánál vagy az ügyvédjénél lenne. Ha eredményeket akarok elérni, egy kicsit pszichológusnak is kell lennem. A beszélgetés végén ki kell tölteni egy nyomtatványt, amely a legfontosabb adatokat tartalmazza. Ez lesz a szerződés alapja is, amit mindketten aláírunk.
Milyen a nők és a férfiak aránya azok között, akik felkeresik önt?
Ugye ez nem kérdés? Éppen olyan jól tudja, mint én, hogy tízszeres a nők aránya.
A fiatalok között is?
– Igaza van, közöttük nem. A fiatal hölgyek rendszerint harmincöt éves koruk után jelentkeznek. Akkor jönnek rá. hogy jobban törődtek a karrierrel, az anyagi javakkal, mint a jövőjükkel, a családdal. Rendszerint a családtagok, a szülők biztatására keresnek fel, akik izgatottak, hogy még mindig nincs unoka, és a hölgyek is úgy érzik, már nem sok idejük van arra, hogy gyereket szüljenek. Harmincöt-negyvenöt között már több nő jelentkezik nálam, de a rettenetes eltolódás negyvenöt és hatvan között van. Ebben a korosztályban érik el a nők a tízszeres létszámot. Ennél a korosztálynál nekem is nehezebb a dolgom. Sokszor hazaviszem a gondjaimat. a munkám nem ér véget azzal, hogy kilépek az iroda ajtaján. Sokan elmondják az egész életüket, az aktuális problémáikat, egyfajta terápia ez.
Általában hogyan fogalmazza meg például egy ötven év körüli férfi az igényét?
Szomorú, de rendszerint szőke, kék szemű, karcsú hölgyeket keresnek, s lehetőleg húsz évvel fiatalabbat. Ez általában jellemző az ötvenen túli generációra is. Teljesen irreális az igényük. Sok hangszeren kell játszanom, hogy ennek ellenére sikerüljön nekik olyan partnert találni, akivel kiegyeznek, és netán tartós kapcsolat jön létre. De rábeszélni senkit sem fogok.
A férfiak vajon miért gondolják, hogy egy húsz évvel fiatalabb nő pont őket keresi? És egyáltalán, a párkeresés kimerül a kor meghatározásában?
– Az ötven körüli férfiak attól olyan magabiztosak, hogy amint egyedül maradnak, megözvegyülnek vagy elválnak, vagy hazatérnek külföldről, rengeteg, a korosztályukba tartozó nő környékezi meg őket, elindul értük a harc. Rosszul hangzik, de valóban küzdelem folyik. Miután környezetük felértékeli őket, és mivel az idősebb korosztályban jóval több a nő, mint a férfi, a férfiak elbízzák magukat. Azt hiszik, felsrófolhatják az igényeiket. Kicsit kényelmetlen aztán leszállítani őket a földre, a valódi világba. Kell hozzá humorérzék, tapintat, sok minden. A párkereséshez még hozzátartoznak az anyagi igények is. Én mindig megkérdezem a jelentkezőktől, hogy mennyire fontosak az anyagiak. Általában azt a választ kapom, hogy legyen legalább egy kocsija és lakása. Szerintem ha valakinek nincs lakása, attól még lehet rendkívül értékes ember. Ma két férfi volt itt. Ez óriási dolog! Az egyik egy évvel ezelőtt már járt nálam, de csak most kötöttünk szerződést. Formailag a létező legjobb anyag. Külföldről tért vissza, hatvanhárom éves, jó külsejű, korrekt embernek tűnik. Tizenhat éves házasságot hagyott maga mögött. A feleségével elhidegültek egymástól. A férfi rájött, hogy mindene megvan, csak gyermeke nincs. Olyan hölgyet keres, aki még gyermeket szülne neki. De én tudom, hogy az a nő, aki családot akar alapítani, maximum harmincnyolc-negyven éves, és nem hatvanhárom éves urat keres. A férfit biztos nagyon megviselte a válás, de kikötötte: szó nem lehet kisgyerekes nőről! Felnőtt gyereke lehet, akivel már nem él együtt. De hát hogy jön ez össze: fiatal is legyen, és felnőtt gyereke legyen? Nem vitatkoztam. Javasoltam neki, hogy csináljuk két lépcsőben. Ismerkedjen meg egy-két hölggyel, adok róluk információt, és megadom a telefonszámukat. Elkezdett randevúzgatni… A másik úr, az ötvenes évei végén, maximum harmincöt éves hölgyet keresett. Elmondta, hogy melankolikus természetű, tulajdonképpen depresszióra hajlamos. Kérdeztem, járt-e pszichológusnál. Hát persze, hogy járt! Éreztem, hogy nem szabad elzárni előle azt az utat, amiben irreálisan reménykedik. De van ez fordítva is! Néha előfordul, hogy telefonálok újsághirdetésekre. Az illető hölgy a Nők Lapjában hirdetett, és a szöveg egy kicsit megfogott engem. Ezért is hívtam fel. Kérdeztem, hogy mégis milyen korú férfit keres, azt válaszolta, hogy maximum negyvenöt évest. Ő viszont negyvenkilenc volt. Beszédéből arra következtettem, hogy nem zsidó. Nálam ez nem kizáró ok. Hiába hívják a szolgáltatásomat „zsidó társkeresőnek”. Belül nagyon zsidó vagyok, de én annyit voltam kirekesztve, hogy nekem nincs jogom kirekeszteni senkit.
Milyen a zsidó és nem zsidó jelentkezők aránya?
Általában fele-fele, mostanában több a keresztény, mint a zsidó. Érdekes, hogy a keresztény hölgyek azért keresnek zsidó férjet, mert szerintük a zsidók jobb férjek, jobb apák, és egzisztenciálisan megbízhatóbbak. A keresztény férfiak azért szeretik a zsidó nőket, mert úgy vélik, hogy a zsidó nők érzékileg kifinomultabbak, izgalmasabbak, toleránsabbak. De mindig hozzáteszik, hogy ne legyen nagyon vallásos.
– Hogyan tesz fel egy ilyen kényes kérdést, ha valaki nem mondja magától?
Legjobb az egyszerűség és a határozottság. Azt kérdezem: mennyire fontos önnek a vallás? A válaszból kiderül, milyen párt keres ebből a szempontból …
Milyen kapcsolatokra vágynak az emberek? Konzervatívabbak lettünk, vagy szabadelvűbbek az elmúlt évek során?
Az igény nem sokat változott. Legyen a társ értelmes, nyitott. Legyen komoly a szándéka, akarjon családot alapítani, és megbízható anyagi háttérrel rendelkezzen. Olyan sincs, aki fél évben gondolkodik. Az megy az internetre. Igyekeznem kell nekem is: ezerötszázhuszonhat társkereső van Magyarországon. A legjobb az, ha valaki engem ajánl másnak, mert ő elégedett volt velem, ezért az ismerősét is hozzám küldi.
Az itt jelentkezőknek hány százaléka találja meg a párját?
Sajnos többen vannak azok, akik csak az első randevúig jutnak el, aztán elhal a kapcsolat. Kevesebb a megvalósulás. Én mindenkit megkérek, hogy jelezzen vissza, de ha sikeres a találkozás, csak ritkán jelentkeznek. Sokszor felhívnak: „Györgyike, nincs valaki?” Azelőtt Izraelből, Kanadából, az Egyesült Államokból is jöttek hozzám. Most kevesebben. Mi lehet az oka? Nem akarok politizálni, de a politika miatt nem jönnek. Pedig szerintem ez biztonságosabb, mint az internet. Hiszen én ismerem mind a két felet. És nem vagyok csodaváró. A sikeres kapcsolatról csak akkor tudok, ha visszajeleznek: ,,Györgyike, ne tessék keresni, mert jól megvagyunk.” Évente legalább háromnégy pár van, akik egy évet is eltöltenek egymással, és olyanok is vannak, akik megtalálják igazi társukat. Az ügyfelek sokkal könnyedebben mondanak le valakiről, mint én. Sok munkám van benne, igyekszem, izzadok, hogy összehozzam őket. A napokban volt egy nagy sikerélményem. Az anya elhozta a gyönyörű harmincéves fiát és befizette hozzám. De a legbüszkébb egy hetvenkét éves egyetemi tanár és egy hetvennyolc éves fizikatanárnő egymásra találására vagyok. Nem házasodtak össze, de együtt vannak és boldogok. Ők a kedvenceim.
– A szerződés, amit önnel kötnek a jelentkezők, tizennyolc hónapig érvényes. Mi van, ha ez idő alatt nem jön létre a kapcsolat?
Vagy meghosszabbítjuk a szerződést, vagy elbúcsúzunk egymástól. Biztosra sosem mehetünk.
Munkája során érte-e nagyon rossz élmény?
Egyszer, és még most is fáj. Egy ötvenöt éves férfi, akivel kiváló kapcsolatunk volt, derűs, kulturált ember, hatalmas összeget kért kölcsön attól, akivel én hoztam össze. Ez nagy csalódás volt.
Beszélgetésünk elején szóba kerültek a gyerekei. Unokái is vannak?
Két gyerekem van, három unokám és két dédunokám. A fotók róluk mindig nálam vannak.
A család tartja a vallást?
Az egyik ágon rabbi volt a dédnagyapám, a másik ágon kántor. Később apám kevésbé tartotta be az előírásokat, de a pénteki gyertyákat mindig meggyújtottuk, mint ahogy még most is. de nem vezettünk kóser háztartást. Szép gyerekkorom volt, kivéve a sárga csillag viselését. Gyerekkoromban otthon vigyázni kellett arra, hogy ne keveredjen a húsos a tejessel. Apám a Bethlen téri zsinagógának volt az elnöke. Minden reggel hatkor-hétkor ment a templomba, hogy meglegyen a minjen.
És az édesanyja?
Édesanyám negyvenhárom évet élt. Engem 1944-ben vittek el, tizennyolc éves koromban. Dachauban, Spandauban és Oranienburgban voltam. Anyámat feljelentés alapján vitték el, pár héttel korábban. Győrből kaptunk tőle egy lapot, ez volt az utolsó híradás. Soha többet nem hallottunk róla semmit.
Tizenöt éve keres másoknak párt, időközben nem gondolt néha arra, hogy magának is keressen valakit?
Az én házasságom egy életre szólt. 1944. október 23-án vittek el, és 1945 szeptemberében kerültem haza. Amikor felszabadultunk Oranienburgban, jött egy fiatalember Budapestről, aki a testvéreit kereste. Azt kérdezte, hogy van-e itt valaki a hetedik kerületből. Én jelentkeztem. Tizenkilenc évesen, csont soványan, sebekkel a testemen. Vele jöttem haza, ő volt és marad a férjem.
sv
Címkék:2005-04